Index Vakbarát Hírportál

Megtartották az előrehozott választást Szerbiában

2023. december 17., vasárnap 21:56

Befejeződött az előrehozott parlamenti, tartományi, illetve önkormányzati választás Szerbiában, vasárnap 20 órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány 18 óráig 51,93 százalékos volt – számolt be az MTI.

Mint megjegyezték, tavaly ugyanebben az időpontban 50,82 százalékos részvételről adott hírt a választási bizottság. A választási bizottság szerint

nyugodt volt a voksolás, nagyobb szabálytalanságot csak néhány helyen észleltek.

A testület kapott bejelentést arról, hogy volt egy szavazóhely, ahol az egyik szavazó ki akarta nyitni a szavazóurnákat, ám a választási bizottság, valamint a hivatalos szervek ezt megakadályozták.

Megfigyelők szerint a legtöbb helyen eljárásbeli szabálytalanságok történtek, például a voksolók nem a megfelelő urnába dobták a szavazatukat, vagy a bizottság nem ellenőrizte a szavazó személyazonosságát. Egyes megfigyelők szerint több helyen nyomást gyakoroltak a szavazókra, de olyan is történt, hogy a kampánycsend ellenére a szavazóhelyek környékén propagandaanyagot osztogattak.

Az előzetes eredményekre az éjjeli órákban lehet számítani. A hivatalos és végleges eredményeket csütörtökig kell nyilvánosságra hozni,

ám ha meg kell ismételni néhány helyen a voksolást, akkor csak néhány hét múlva várhatók végleges adatok.

A 3 százalékos parlamenti küszöböt a felmérések szerint hat szerb, valamint néhány kisebbségi párt lépheti át. A nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem a háromszázalékos küszöb elérésétől függ: a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt anélkül, hogy el kellene érnie a 3 százalékot. Egy három éve elfogadott törvénymódosítás szerint a természetes küszöb meghatározásakor a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak.

A pártelnökök voksuk leadásakor egybehangzóan azt mondták: jó eredményre számítanak.

A valamivel több mint 6,5 millió, szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár összesen 18 lista közül választhatott, míg a tartományi parlament helyeiért 13 lista jelöltjei versengtek. Emellett Szerbia 65 önkormányzatában, a többi között Belgrádban is választást tartottak, amelynek a legfőbb kérdése, hogy a Szerb Haladó Párt meg tudja-e tartani hatalmát, vagy az ellenzék kilenc év után átveheti a főváros irányítását.

Rovatok