Index Vakbarát Hírportál

Előrehozott választások: nagy valószínűséggel nem lesz hatalomváltás Szerbiában

2023. december 17., vasárnap 08:34

Az államfő vezette Szerb Haladó Párt hatalomra kerülése, 2012 óta a negyedik előrehozott választást tartják Szerbiában. Az előzetes felmérések szerint nem várható fordulat a politikai erőviszonyokban.

A szerbiai közvélemény-kutatók – a korábbi téves előrejelzések tükrében – nemigen igyekeztek mérni a pártok támogatottságát a decemberi 17-i előrehozott választásokon, egy fogadóiroda azonban ezúttal is arra vállalkozott, hogy megbecsüli: kik nem jutnak be a törvényhozásba.

A Meridian már korábban is jeleskedett a prognózisokban. Ezúttal úgy saccolják, hogy négy induló tömörülés – köztük az elítélt háborús bűnös, Vojislav Seselj, a korábbi miniszterelnök-helyettes szélsőséges Szerb Radikális Pártja – nem lépi át a bejutási küszöböt, amit 2020-ban ötről három százalékra csökkentettek.

A fogadóiroda szerint a radikálisok támogatottsága 1,8 százalék.

A „futottak még” mezőnyön kívül azonban sokan megmérettetik magukat a 250 tagú törvényhozás képviselői helyeiért induló versenyben.

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a legnagyobb eséllyel az államfő vezette Szerb Haladó Párt jelöltjei indulnak.

Eddig 120 képviselőjük volt a parlamentben, azaz koalíciós partnereikkel – a többi között a szocialistákkal és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőivel együtt – stabil a többségük.

Noha a köztársasági elnök, Aleksandar Vucsics neve egyik szavazólapon sem szerepel, gyakorlatilag ő a koalíciós kampány szószólója.

Egy felmérés szerint csak az idén legalább 250 alkalommal intézett televíziós beszédet honfitársaihoz.

Az emberek hatvan százaléka meggyőződéssel hiszi, hogy Vucsics országos vagy önkormányzati szinten jelölt. Ez nagyon megtévesztő

figyelmeztetett a belgrádi CRTA kutatóintézet programigazgatója.

Az elnök egyik emlékezetes húzása volt, amikor hatósági árcsökkentés után szeptemberben két miniszterét elküldte bevásárolni, akik kenyérrel, fél kiló párizsival, két liter joghurttal és majonézzel tértek vissza. Mindezért 585 dinárt, nagyjából 1900 forintot fizettek, majd hármasban leültek elkölteni az ebédet.

A jövő héten még tíz fontos termék lesz olcsóbb – ígérte akkor Vucsics, és azzal büszkélkedett, hogy a parizer ára 140 dinárral csökkent. Kritikusai szóvá tették, hogy kevés majonézt kent rá.

Szerbia az erőszak ellen

Az egyetlen hitelesebb, ezerfős, reprezentatív közvélemény-kutatás adatait egy hónappal a választások előtt, november közepén tették közzé.

A válaszok alapján a Szerb Haladó Párt támogatottsága megközelíti a 40 százalékot, a második helyen, csaknem 26 százalékkal a tizenegy pártból álló ellenzéki tömörülés áll, amely a Szerbia az erőszak ellen nevet vette fel.

Egy középiskolai diák májusi ámokfutása után vonultak heti rendszerességgel tiltakozók tízezrei az utcákra, akiket az országon végigsöprő erőszakhullám mozgósított.

A tüntetések mottóját tűzte zászlajára az egyesült ellenzék, amelynek vezetői szerint nem kizárt, hogy másokkal együtt akár „technikai” többséget is szerezhetnek a szerb parlamentben, és szinte biztosra veszik a polgármesteri cím megszerzését Belgrádban. A parlamentivel egyidejűleg ugyanis hatvanöt helyen önkormányzati választásokat is tartanak.

A Szerbia az erőszak ellen demonstrációsorozat idővel hatalomellenes megmozdulássá alakult át, és nem kis szerepe volt abban, hogy az államfő előrehozott választáson erősítse meg pozícióját.

A szerb kormány kezdeményezésére Vucsics október végén feloszlatta a törvényhozást, majd másnap kiírta a rendkívüli választásokat – a negyediket 2012-es hatalomra kerülése óta.

A VMSZ szerepe

A Szerb Haladó Párt potenciális szövetségese, a szocialisták színeiben indul Marko Milosevics junior, a Jugoszláviát szétrobbantó, háborús bűnökkel vádolt egykori szerb elnök, Slobodan Milosevics unokája.

Szintén várható politikai szövetséges a Vajdasági Magyar Szövetség, amelyet apja, Pásztor István halála óta megbízott elnökként Pásztor Bálint irányít.

A VMSZ-nek eddig öt képviselője volt az országos parlamentben, támogatottságát pedig korlátozza a fogyatkozó vajdasági magyarság.

Az anyaországból azonban biztos támogatásra számíthat: Orbán Viktor és Pásztor Bálint novemberi budapesti találkozójukon megerősítették a magyar kormány és a VMSZ partneri kapcsolatát. A VMSZ továbbra is konstruktív szerepet kíván betölteni a szerb–magyar kapcsolatok erősítésében – tájékoztatta a magyar miniszterelnököt Pásztor Bálint.

(Borítókép: Aleksandar Vucsics szerb elnök részt vesz a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) parlamenti választások előtti nagygyűlésén a belgrádi Stark Arénában, Szerbiában 2023. december 2-án. Fotó: Marko Djurica / Reuters)

Rovatok