Index Vakbarát Hírportál

Mesterséges intelligenciával kampányol a börtönből a volt pakisztáni miniszterelnök

2023. december 21., csütörtök 17:52

Kicsempészték az általa írt szöveget, és lemásolták a hangját.

Imrán Hán hangján szólalt meg az a politikai kampányvideó, amelyet nemrég pártja, a PTI egyik rendezvényén mutattak be. A vesztegetéssel és terrorizmussal vádolt, augusztus óta börtönben ülő volt pakisztáni miniszterelnök Imrán Hán hangját a PTI tagjai korábbi beszédei alapján klónozták az ElevenLabs intelligens szoftvere segítségével.

Az alkotók a videón feltüntették, hogy hangot a Hán által írt szöveg alapján mesterségesen generálták.  A Guardian tudósítása szerint

a börtönből kicsempészett szöveget Hán jogi csapata szerkesztette meg úgy, hogy valódi retorikai stílusához hű eredményt adjon a hanggenerátor.

Hán és pártjának hívei nagy örömmel fogadták a videót, amely órák alatt félmillió megtekintést ért el a Youtube-on. A jelenleg regnáló pakisztáni kormányra is nagy hatást gyakorolt a videó: országszerte blokkolták a Facebook, Instagram, a Youtube, és az X szolgáltatásának elérését.

(The Verge)

Rovatok