Index Vakbarát Hírportál

Meglepő részletekre derült fény a nemrég megkerült brit kisfiú ügyében

2023. december 22., péntek 09:07

Hat évvel ezelőtt, mindössze 11 évesen tűnt el a brit állampolgárságú Alex Batty. Nemrég került elő, és kiderült, megpróbált megszökni a kommunából, ahova anyja és nagyapja vitte. Elmondta, nem sok jövőt látott a nomád életmódban, amibe gondozói kényszerítették, így elhatározta, hogy visszatér az Egyesült Királyságba.

Egy hete került elő Alex Batty, a most 17 éves brit tinédzser, akinek még 2017-ben jelentették be eltűnését. Helyszíni beszámolók szerint a fiú a Pireneusok hegységében lévő vidéki spirituális közösségből menekült el, és napokig túrázott, hogy elszabaduljon. 

Jelenleg nagymamája gondozásába került az angliai Oldhamben, és neki mesélte el először a történteket a spirituális közegről és a nomád életmódról, ami szinte megnyomorította a fiút. Elmondta, már egy éve fontolgatta szökését, akkor nagyapja is vele akart menni, a francia rendőrség szerint azonban a férfi néhány hónapja meghalt – írja a BBC.

Kiderült, édesanyja is rájött tervére, és nem támogatta az ötletet, mert attól tartott, fia állami gondozásba kerül, ha visszamegy Angliába. A fiú ekkor kitalált egy hangzatos történetet egy négynapos túráról, amit a rendőröknek tervezett beadni, arra az esetre, ha összefutna velük az útja alatt. 

Szerettem volna megvédeni az anyámat és a nagyapámat, de utólag visszagondolva, így is, úgy is elkapták volna őket

– fogalmazott Batty. Hozzátette, azért akart megszökni, mert nem lett volna jövője, ha a kommunában marad.

Ha maradok, végeláthatatlan munka és nulla tanulás várt volna rám. Én viszont egyetemre szeretnék menni, és semmiképp sem szeretnék nomád lenni

– húzta alá.

A fiú nagyon izgult, amikor egy kamionsofőrrel megpróbálta elhitetni kitalált történetét, hogy az átvigye a határon, de végül a rendőrségre szállította a fiút, ami végül szerencsésen alakult, mivel Batty sikeresen visszajutott az Egyesült Királyságba.

A helyi sajtó jelentése szerint az Angliában élő családtagjai kitörő örömmel fogadták a fiatalt. Rövid távú céljai között szerepel, hogy egyetemre menjen – ahol francia nyelvet és informatikát szeretne tanulni.

Rovatok