Index Vakbarát Hírportál

20 millió forintos támogatást ad a magyar kormány a székelyudvarhelyi tragédia érintettjeinek

2023. december 23., szombat 20:10

A művészeti képzésben részesülő diákok megsemmisült javainak pótlásával jövő évi oktatásukhoz kívánnak hozzájárulni a 20 millió forintos támogatással – tudatta az államtitkárság.

December 18-án összeomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egy része, az épület harmada megsemmisült. A romok négy diákot maguk alá temettek, egyikük elhunyt, egy diáklány életéért küzdenek az orvosok, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A balesetért az épület mellett munkálatokat végző kivitelezőcéget okolják, mivel a diákok elmondták, hogy mióta megkezdődtek a munkálatok az épület követlen szomszédságában, a kollégium falain repedések jelentek meg, majd azok egyre nagyobbakká váltak, sőt állítólag azt is „érezték, hogy az épület mozog”. Az iskolaépületet már felújították, a kollégium a következő évben került volna sorra – állította a fenntartó. 

A tragikus baleset következtében azok a bentlakó diákok, akik éppen nem tartózkodtak a kollégium megsemmisült szobáiban, jelentős anyagi károkat szenvedtek, a mindennapokban használt javaik (laptopok, telefonok, művészeti képzésben részesülő diákok hangszerei) odavesztek.

Ezek pótlására a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 20 millió forint sürgősségi támogatás odaítéléséről döntött, amelyet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül juttatnak el az intézménynek, bízva abban, hogy az eszközöket sikerül az új év elejére beszerezni és eljuttatni a bajbajutottaknak – írta az államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében.  

Mint megírtuk, a Külügyminisztérium korábban a Hungary Helps program keretében ötmillió forintos gyorssegélyt ajánlott fel a tragédia sérültjeinek és az áldozatok hozzátartozóinak támogatására.

Rovatok