Index Vakbarát Hírportál

III. Károly: Képzeljék magukat szomszédaik helyzetébe

2023. december 25., hétfő 18:27 | aznap frissítve

A nagy világvallások közötti értékközösséget hangsúlyozta hétfőn közvetített karácsonyi üzenetében III. Károly király, az Egyesült Királyság és több nemzetközösségi ország uralkodója.

A 75 esztendős uralkodó a londoni Buckingham-palotában rögzített beszédében, országok említése nélkül, kijelentette: a világban dúló, egyre tragikusabb konfliktusok jelenlegi időszakában azért imádkozik, hogy mindenki minden tőle telhetőt tegyen meg mások megvédéséért.

A krisztusi tanításokban olyan általános értékek fogalmazódnak meg, amelyek összekapcsolják az ábrahámi vallásokat, valamint más felekezeteket világszerte. Ezek az értékek arra emlékeztetik az embereket, hogy képzeljék magukat szomszédaik helyzetébe, és ugyanúgy törekedjenek az ő jólétükre, mint a sajátjukra.

– fogalmazott király, aki édesanyja, II. Erzsébet királynő tavaly szeptemberi halála óta másodszor mondott karácsonyi beszédet uralkodóként.

Templomok, zsinagógák, mecsetek

A brit uralkodó nem először helyezett különös hangsúlyt arra, hogy a kereszténység mellett más nagy vallások követőihez is szóljon karácsonyi televíziós beszédében. Tavalyi, királyként elmondott első karácsonyi üzenetében úgy fogalmazott: 

A templomok, a zsinagógák, a mecsetek és a szikh imaházak erejüket egyesítve gondoskodtak az éhezők élelmezéséről, és nyújtottak szeretetet, támogatást a rászorulóknak.

Hozzátette: jóllehet a karácsony mindenekelőtt a kereszténység ünnepe, a sötétséget legyőző fény ünneplése túlterjed a vallásokat, hiteket elválasztó határokon.

III. Károly király a több évszázados hagyományoknak megfelelően az anglikán egyház első számú világi vezetője. Régóta hangoztatott és közismert törekvése azonban az, hogy az Egyesült Királyságban honos egyházak, vallások híveit a monarchia ugyanolyan kiemelt, befogadó figyelemben részesítse, mint a kereszténység követőit.

Mint az korábban megírtuk, az uralkodó televíziós beszédében először állt élő fa mellett, ezzel is a fenntartható fejlődést kívánta népszerűsíteni. A fát a Buckingham-palota szerint „természetes és fenntartható díszekkel” dekorálták, mint például kézzel esztergált fa, fenyőtobozok, barna üveg, szárított narancs és papír. Később a fát újra el fogják ültetni.

Van hagyománya

III. Károly kilenc évtizedre visszanyúló hagyományt folytatott vasárnap közvetített karácsonyi beszédével. Elsőként dédnagyapja, V. György király szólt az Egyesült Királyság és az akkori brit birodalom népeihez 1932. december 25-én; üzenetét a BBC Világszolgálat elődje, a BBC Empire Radio közvetítette.

III. Károly édesanyja, az életének 97., uralkodásának 71. esztendejében tavaly szeptemberben elhunyt II. Erzsébet királynő volt az első brit uralkodó, akinek karácsonyi üzenetét a televízió is közvetítette. Ez a hagyomány 1957-ben kezdődött, öt évvel II. Erzsébet trónra lépése után, így III. Károly mindössze a második olyan brit uralkodó, aki karácsonykor a televízión keresztül szól népeihez.

(Borítókép:  III. Károly király a karácsony reggeli istentiszteleten a Sandringham Churchben 2023. december 25-én.  Fotó: Stephen Pond / Getty Images Hungary)

Rovatok