Index Vakbarát Hírportál

Brutális csapásra adott parancsot Joe Biden

2023. december 26., kedd 09:38

Irán támogatását élvező fegyveres csoportok iraki bázisai ellen intézett légicsapásokat az Egyesült Államok hétfőn, miután támadás érte az iraki Erbílben állomásozó amerikaiakat – jelentette be Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Washingtonban.

Az amerikai gépek három célpontot támadtak, köztük a síita Katáib Hezbollah szervezet ottani állásait. A közlemény szerint az amerikai műveletnek voltak halálos áldozatai a megtámadott csoportok tagjai közül.

Adrienne Watson, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője elmondta, hogy a csapásokra Joe Biden elnök adott parancsot.

Watson szerint az erbíli dróntámadásban három amerikai sebesült meg, egyikük életveszélyes állapotban van. 

Az amerikai beszámolók szerint a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen október elején intézett támadása és az azt követő izraeli megtorló hadművelet kezdete óta az iráni támogatású szervezetek már száznál több támadást hajtottak végre amerikaiak ellen Irakban és Szíriában.

Az Egyesült Államok az általa választott időpontban és módon cselekszik, ha ezek a támadások folytatódnak

– fogalmazott közleményében Adrienne Watson.

Erik Kurilla, az illetékes amerikai parancsnokság vezetője pedig azt írta: az amerikai csapások célja, hogy elszámoltassák azokat a csoportokat, amelyek közvetlenül felelősek a nemzetközi erők elleni támadásokért Irakban és Szíriában, és korlátozzák képességeiket arra, hogy a továbbiakban is ilyen akciókat hajtsanak végre. A jövőben is meg fogjuk védeni erőinket.

Rovatok