Index Vakbarát Hírportál

A brit védelmi miniszter félreérthetetlen fenyegetést intézett a húszi lázadók ellen

2024. január 2., kedd 10:11

Közvetlen katonai fellépést helyezett kilátásba a jemeni húszi lázadók ellen Grant Shapps brit védelmi miniszter, amennyiben folytatódnak a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadások.

Shapps a The Daily Telegraph hétfői kiadásában megjelent írásában közölte, hogy a húszik decemberben ötször annyi támadást hajtottak végre a Vörös-tengeren, mint novemberben, és december eleje óta a tízszeresére emelkedett a nemzetközi hajózás biztosítási díjszabása a térségben.

Mindez arra kényszeríti a konténerszállító hajókat, valamint a nyersolajat és vegyi anyagokat szállító tartályhajókat, hogy Afrikát megkerülve nyolcezer kilométeres kitérővel érjék el európai célállomásaikat – áll a brit védelmi miniszter cikkében.

Grant Shapps szerint a vörös-tengeri agresszió folytatódásának megvan az a kockázata is, hogy valaki „elszámítja magát”, és ez eszkalációhoz, végső soron regionális konfliktushoz vezethet.

Vannak azonban ennél is nagyobb kockázatok, ugyanis ha a nemzetközi közösség nem védi meg a Vörös-tengert, az felbátoríthatja mindazokat, akik máshol, például a Dél-kínai-tengeren vagy a Krím környékén igyekeznek fenyegetően fellépni – írja hétfői cikkében a brit védelmi miniszter.

Shapps szerint ebben a helyzetben Nagy-Britannia kész közvetlen akciók végrehajtására.

A miniszter felidézte, hogy a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója a múlt hónapban egy Sea Viper típusú rakétával megsemmisített egy támadó drónt, amellyel a húszi lázadók a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat vették célba.

Nagy-Britannia szükség esetén habozás nélkül további akciókat hajt végre a vörös-tengeri hajózás szabadságának védelmére – áll Shapps hétfői cikkében.

Egyre nő a támadások száma

Az utóbbi hetekben – különösen a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen indított izraeli hadműveletek kezdete óta – az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók ellen.

Ahogy az Indexen írtuk, egy amerikai romboló szombaton megsemmisített két, Jemenből indított hajó elleni ballisztikus rakétát, amikor a térségben egy támadásban eltalált konténerhajó vészjelzésére reagált. A rakétákat a hadsereg közlése szerint a húszi lázadók által ellenőrzött területről indították.

Borítókép: Grant Schapps (Fotó: Jason Alden / Bloomberg via Getty Images)

Rovatok