Index Vakbarát Hírportál

Ezzel a lépéssel puhítaná Orbán Viktort az Európai Bizottság?

2024. január 6., szombat 14:17

Sajtóinformációk szerint a február elején tartandó uniós csúcstalálkozónak és a magyar kormányfő Ukrajnával kapcsolatos álláspontjának is szerepe lehetett abban, hogy december végén, valamint január elején uniós források érkeztek Magyarországra.

Varga Mihály pénzügyminiszter először december végén, majd január elején közölte, hogy több száz milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra.

A Szabad Európa szerint jó okkal feltételezhető, hogy az Európai Bizottság legfelsőbb szintjein volt egy politikai törekvés a pozitív decemberi döntések nyomán felszabaduló pénzek gyors folyósítására. Korábban úgy tűnt, hogy a kormány először a helyreállítási tervhez csatolt 4,6 milliárd eurós REPowerEU-programnak csak az első, tízszázalékos részéhez férhet hozzá előlegként 2024 első heteiben, hogy aztán valamikor az év második felében a húszszázalékos előleg második részletét is megkapja. December 28-án viszont mégis utalt a bizottság majdnem 780 millió eurót, ami a 4,6 milliárdos keret 3,9 milliárd eurós kölcsönrészének húsz százalékát teszi ki. A teljes REPowerEU-keretnek körülbelül 85 százaléka a helyreállítási terv keretében felvehető kölcsön, a maradék 15 százalék (hétszázmillió euró) vissza nem térítendő támogatás.

A hivatalos álláspont úgy szól, hogy a hétszázmillió eurós támogatási részből a húszszázalékos előleget az év végéig utalják, de a Szabad Európa forrásai biztosra veszik, hogy erre jóval előbb sor kerül. A pénzek egy jelentős része ugyanakkor blokkolva marad mindaddig, amíg a kormány nem teljesíti a szupermérföldköveket.

Január 2-án is utalás történt, itt olyan kiadásokat térített meg az Európai Unió, amelyeket a magyar költségvetés előfinanszírozott. Sajtóinformációk szerint a kormány 800 millió euróra nyújtott be számlákat, tehát elvileg a következő időszakban is érkezhetnek források, 355 millió euró értékben.

A lap brüsszeli forrásai úgy tudják, a február elsejei uniós csúcstalálkozóig már túl kevés az idő a jogállamisági feltételességi eljárás lezárásához és a feltételek teljesítéséhez, így nem valószínű, hogy Orbán Viktor az ukrán pénzügyi támogatási csomag jóváhagyásáért cserébe elérhetné ezt.

A magyar kormányfő blokkolhatja az uniós költségvetés módosítását, de ezzel néhány más országnak is szolgálatot tenne, ezért a gyors pénzügyi transzfereket brüsszeli megfigyelők inkább annak a szándéknak tudják be, hogy megpuhítsák Orbán Viktort a csúcstalálkozó előtt. Egyes vélemények szerint az utalásokban az is szerepet játszott, hogy tompítsák a magyar államháztartási hiányt, viszont az összeg érdemben nem javít majd a számokon.

Az Európai Bizottság decemberi döntése alapján a 2021–2027 közötti kohéziós alapból a Magyarországnak járó 22 milliárd euróból 10 milliárd eurót szabadítanak fel.

Rovatok