Ruzsics-Genfer Ilona 2014-ben a 140 000 forintos egyetemi tanársegédi fizetését hátrahagyva költözött Bécsbe német férjével. Egy darabig értelmileg akadályozott felnőttek napközi otthonában dolgozott, majd jelentkezett tanárnak egy olyan iskolába, ahol szociális ápolókat és gondozókat képeznek. Nemcsak jól él, hanem boldog is, otthonra talált a világ szerinte is egyik legélhetőbb városában, ahol anyagilag és erkölcsileg is megbecsülik a pedagógusokat. Élő kapcsolatot ápol szülőhazájával, és megvalósította élete álmát: szakácskönyvet írt értelmileg sérült olvasók számára.
„Nem volt tudatos döntés a részemről, hogy kiköltöztem Bécsbe, mint az életben oly sok mindenben, ebben is szerepet játszott a véletlen – vág a történetmesélésbe Ruzsics-Genfer Ilona, aki teljes nevét vállalva hívta fel szerkesztőségünket. – Hol is kezdjem? Talán az elején...”
Ilona gyógypedagógiai főiskolára járt Budapesten, ahol logopédiát is tanult, miközben Erasmus-ösztöndíjjal alkalma volt fél évet Berlinben tölteni a világhírű Humboldt Egyetemen. A félév leteltével hazament, logopédusi-gyógypedagógusi diplomát szerzett. Egy évet dolgozott a szakmájában, majd visszament a Humboldtra, de ott nem logopédiát tanult, hanem az értelmileg akadályozottak pedagógiáját.
„Már az egyetem alatt dolgoztam, az akkori törvények évi 90 napi munkát tettek lehetővé tanulás közben, a kilencven nap alatt keresett pénzből tartottam el magam – idézi fel a 2006-os eseményeket. – Igazából nem vették komolyan a kilencvennapos határidő betartását, sohasem szóltak, hogy ennyi már elég volt. Az értelmileg sérültek otthonában dolgoztam tanulás mellett.”
Mint cikksorozatunkban nem először, Ilona életébe is a szerelem szólt bele. Megismerkedett későbbi férjével, Patrickal.
„Patric szülei magyarok voltak, de ő nem beszélt magyarul – mosolyodik el Ilona. – Összeházasodtunk, Berlinben éltünk. A férjem informatikusként dolgozott, én gyógypedagógusként. Aztán 2011-ben úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk, részben azért, mert Patric meg akarta tanulni szülei anyanyelvét. Egy ideig Pesten dolgoztam logopédusként, majd Szegeden helyezkedtem el tanársegédként az egyetemen.”
Ilona az egyetemen 120 ezer forintot keresett, ha nincs az informatikus férje, kis túlzással éhen halt volna. Albérletben laktak, de nem tudtak egyről a kettőre jutni, ezért 2015-ben elhatározták, hogy elhagyják Magyarországot. Logikus döntés volt Bécs, valahol félúton kettejük szülővárosa, Budapest és Berlin között.
„Amikor kiköltöztünk, már kemény 140 ezer forint volt a fizetésem, tényleg nem nagyon volt más választásunk, mint a kitelepülés – magyarázza Ilona. – Hamar kiderült, hogy Bécs nagyszerű választás. Annak idején szerettem Berlinben élni, de Bécs talán még otthonosabb, kellemesebb város. Rengeteg magyar él itt, vannak olyan boltok, ahol úgy tudok bevásárolni, hogy meg sem kell szólalnom németül.”
Patric természetesen azonnal el tudott helyezkedni, az informatikusi szakma nem csak nálunk tartozik a legkeresettebb, legkönnyebben értékesíthető foglalkozások közé. Ilona eleinte értelmileg akadályozott felnőttek napközi otthonában dolgozott egy évig, amikor jelentkezett tanítani egy szociális ápolókat és gondozókat képző iskolába.
„A német nyelvvel nem volt gondom, amikor sok évvel ezelőtt bevezették Magyarországon, hogy csak az kaphat diplomát, akinek legalább egy nyelvből középfokú vizsgája van, én jelentkeztem az úgynevezett önkéntes szociális évre, és Brémába kerültem egy napközi otthonba. Odakint sokkal könnyebben megtanultam németül, mint ha itthon beiratkoztam volna egy nyelvtanfolyamra. És aztán persze a berlini évek is sokat segítettek.”
Ennek ellenére nem kapott könnyen tanári állást, egy hosszadalmas procedúrával honosíttatnia kellett a magyar diplomáját – igaz, amikor Szegeden dolgozott, akkor meg a németet kellett elfogadtatnia, tehát ebben nincs különbség Magyarország és Ausztria gyakorlata között.
„Nem panaszkodom, jól keresek pedagógusként, megvan a havi nettó 2400 euróm, plusz értelemszerűen a 13. és 14. havi fizetésem. Ráadásul ez a két hónap jóval kedvezőbb kulccsal adózik, mint az előző tizenkettő – enged bepillantást Ilona az osztrák bér- és adózási viszonyokba. – Eleinte szokatlan volt, mennyivel magasabban helyezkedik el a pedagógusi szakma az osztrák hierarchiában, mint nálunk, nemcsak az erkölcsi, hanem az anyagi megbecsültséget is tekintve. Valahol középtájon vagyunk, vagy annál kicsivel feljebb a társadalmi és az egzisztenciális ranglétrán. Egyedül is könnyedén meg tudnék élni a fizetésemből, természetesen javít a család helyzetén, hogy Patric informatikusként kifejezetten jól keres.”
Ilonáék Bécs déli, már-már kertvárosi negyedében, a 10. kerületben, Favoritenben bérelnek egy szép, 70 négyzetméteres lakást.
„Kilencszáz euró a havi lakbér, erre jön még a körülbelül 200 eurós rezsi – részletezi a költségek megoszlását. – Kapjuk a klímabónuszt, ami valójában a Covid-járvány utáni áremelkedések kompenzációja. Ez alanyi jogon jár, és fedezi a közüzemi számlák növekedéséből adódó pluszkiadásainkat. A villanyszámlánk különben alig emelkedett, a gázszámla már jobban, de az sem veszélyes. Szó sincs arról, hogy végletesen elszaladtak volna az energiaárak, egyáltalán nem rendült meg a családi büdzsénk. Különben is, annyit fizetünk, amennyit fogyasztunk, abszolúte helyesnek tartom, hogy az ember valamilyen szinten rákényszerül a takarékosságra. Itt, Ausztriában ez része a közgondolkodásnak.”
Ahogy kettővel ezelőtti riportunk hősének, Lászlónak, úgy Ilonáéknak sincs autója.
„Egész egyszerűen nincs szükségünk rá, a közösségi közlekedés nagyszerű és olcsó, a 365 eurós, minden járműre érvényes éves bérlettel napi egy euróba kerül a helyváltoztatás, minek tartanánk autót? Azzal különben is csak szennyeznénk a levegőt – demonstrálja környezettudatos szemléletét. – Jól érezzük magunkat Bécsben. Itt csak keveseknek van saját lakása, az tényleg borzasztó drága lenne, de mivel igen rendezettek a lakásbérlési viszonyok, az emberek nem is nagyon törekednek arra, hogy sok százezer euróért saját lakást, pláne házat vásároljanak.”
Ilonáék járnak külföldre nyaralni, tavaly Athénban voltak, a repülőgép és a vonat bárhová elviszi őket, tényleg nincs szükségük autóra.
„Azt mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy nem szűnt meg a kapcsolatom Magyarországgal – mondja. – Részt veszek hazai projektekben, túl azon, hogy a tanítási szünetekben természetesen hazalátogatunk a családhoz. Volt egy álmom, hogy gyógypedagógus lévén megjelentetnék egy szakácskönyvet a képről olvasóknak, az értelmileg akadályozottaknak, olyanok számára, akiknek gondot jelent a betűk elolvasása. Nagy boldogság számomra, hogy a könyvem megjelent, Sütés-Főzés ABC címmel. Rengeteg munkám van benne, megtisztelne, ha megjelentetné a linkjét...”
Miért ne jelentetnénk meg? Hiszen nemes kezdeményezés, amelyről nem is olyan régen a Dívány is írt...
A külföldre költözött magyarok életét bemutató Index-sorozat korábbi részeit itt olvashatja el:
Lali havi négyezer euróért ingázik Eindhoven és Marseille között
A világ legélhetőbb városában akad boldog magyar is
Olyan fáradt volt a tiroli magyar sofőr, hogy vezetés közben elaludt az alagútban
Tirolban jól megfizetik a magyar buszsofőrt, cserébe kutyába sem veszik
Válság ide, háború oda, Ausztria még mindig az ígéret földje a magyaroknak
(Borítókép: Ruzsics-Genfer Ilona)