Index Vakbarát Hírportál

Új szakaszába lép a palesztin–izraeli háború

2024. január 7., vasárnap 09:33

Három hónappal ezelőtt tett arra ígéretet Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, hogy az izraeli fegyveres erők (IDF) minden erejét felhasználja a Hamász elpusztításához. Ezzel igyekezett jelezni, hogy a háború egy új szakaszba lépett, és a célok is megváltoztak.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombaton kijelentette, Izrael folytatja kampányát a Hamász felszámolására, túszul ejtett polgáraik visszaszerzésére, és annak biztosítására, hogy Gáza többé ne jelentsen veszélyt Izraelre.

Mindent félre kell tennünk, amíg el nem érjük a teljes győzelmet

– fogalmazott.

Eközben a Hezbollah szombaton több tucat rakétát lőtt ki Észak-Izraelre, előzetes válaszlépésként a Hamász egyik vezető tisztviselőjének bejrúti meggyilkolására, ami a hét elején történt. Száleh al-Arourit egy – feltételezett – izraeli támadásban gyilkolták meg a libanoni fővárosban.

Csütörtökön Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter ismertette a gázai háború következő szakaszának terveit, hangsúlyozva az új északi harci megközelítést, valamint a Hamász azon vezetőinek célba vételét, akikről feltételezhető, hogy jelen vannak az enklávé déli területén.

„Ez a szakasz kevésbé lesz intenzív, de több időbe telik” – mondta a CNN-nek Yohanan Plesner, az Izraeli Demokrácia Intézet elnöke.

A siker definíciója nem az lesz, hogy elkapjuk vagy megöljük a Hamász összes tagját, hanem annak biztosítása, hogy a Hamász többé ne tudja hatékonyan kormányozni a Gázai övezetet

– fogalmazott.

Valószínűtlennek tűnik, hogy az izraeli háború új szakasza megkönnyebbülést hozzon a Gázában rekedt palesztinok számára, ahol a humanitárius válság rendkívüli szintre nőtt.

Izrael úgy véli, 25 túsz halt meg, de még mindig fogva tartják őket Gázában – közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök hivatala pénteken. Így már csak 107 olyan túszul ejtett polgárról tudnak, aki még életben lehet.

Megkezdhették a Hamász leszerelését

„Észak-Gázában már parancsnokok nélkül tevékenykednek a palesztin fegyveresek” – fogalmazott a hadsereg szóvivője a BBC-nek. Ez annak következménye, hogy az IDF mintegy 8000 fegyverest ölt meg a régióban.

Hozzátette,

az IDF most a Hamász leszerelésére összpontosít Gáza déli és középső részén.

A Hamász által vezetett egészségügyi minisztérium szerint Izrael több mint 22 ezer embert ölt meg a háború kezdete óta, szombaton pedig azt közölték, hogy csak pénteken több mint 120 halálesetet regisztráltak.

A terület már szinte teljesen elpusztult, a 2,3 milliós lakosság nagy része elmenekült vagy meghalt.

Rovatok