Index Vakbarát Hírportál

Nyíltan meleg az új francia miniszterelnök

2024. január 9., kedd 12:31

Megvan Élisabeth Borne volt francia miniszterelnök utódja, aki hétfőn mondott le tisztségéről. A francia kormányt Gabriel Attal, a korábbi oktatásügyi miniszter veszi át.

Gabriel Attal már számos tisztséget betöltött a francia kormányban, többek között volt már kormányszóvivő, államháztartási miniszter és oktatásügyi miniszter is. Pályafutása elején a szocialista párt tagja volt, de később csatlakozott Emmanuel Macron centrista, Renaissance néven ismert pártjához.

Ő Franciaország eddigi legfiatalabb, mindössze 34 éves és első nyíltan homoszexuális miniszterelnöke.

Élisabeth Borne lemondását a közelmúltban politikai feszültségek előzték meg az Emmanuel Macron által támogatott, vitatott bevándorlási törvény miatt, amely többek között megerősítené a kormány azon hatáskörét, hogy egyes külföldieket kitoloncoljon.

A kormányfő 2022 májusa óta töltötte be a tisztséget.

A francia kormány átalakításával egyébként Emmanuel Macron elnök nem titkolt célja, hogy újabb lökést adjon második elnöki ciklusának, különös tekintettel a közelgő európai parlamenti választásokra, valamint a nyári olimpiai játékokra, amelyet Párizsban rendeznek meg. 

A francia média szerint máris százával érkeznek a gratuláló üzenetek az új kormányfő részére. 

Emmanuel Macron számít Attal energiájára

A francia elnök X-posztjában erősítette meg Attal kinevezését.

Tudom, hogy számíthatok az Ön energiájára és elkötelezettségére az általam meghirdetett újjáépítési és megújítási projekt megvalósításában

– fogalmazott Macron.

(Borítókép: Gabriel Attal 2021. január 1-én. Fotó: Christian Liewig - Corbis / Getty Images)

 

Rovatok