Index Vakbarát Hírportál

Éhségsztrájkot kezdett a börtönben a volt lengyel belügyminiszter-helyettes is

2024. január 11., csütörtök 08:48

Éhségsztrájkot kezdett a börtönben Maciej Wasik volt lengyel belügyminiszter-helyettes is, miután a rendőrség által az elnöki palotában kedd este vele együtt letartóztatott Mariusz Kaminski volt belügyminiszter már korábban bejelentette ugyanezt a szándékát.

Maciej Wasik felesége közölte férje szándékát szerda este, aki Mariusz Kaminski feleségével együtt a TV Republika hírtelevízió vendége volt. Mindkét nő találkozott a férjével a börtönben.

Kaminski még letartóztatása előtt Adam Bodnar igazságügyi miniszternek címzett nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben a „politikai bosszú aktusának” nevezte azt, hogy az általa folytatott korrupcióellenes harc miatt elítélték, és – mint írta – jogellenesen megfosztották képviselői mandátumától.

Ezért politikai fogolyként bebörtönzésem első napjától éhségsztrájkot kezdek

– írta. Követelte, hogy bocsássák szabadon a korrupció ellen hivatal (CBA) többi elítélt munkatársát is, akiket Andrzej Duda államfő már 2015-ben kegyelemben részesített.

A bíróság decemberben másodfokon kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a Jog és Igazságosság (PiS) párt első kormányának időszakában a korrupcióellenes harc keretében elkövetett hatáskörtúllépés miatt.

Velük együtt szabadságvesztésre ítélték a CBA két másik munkatársát is. Andrzej Duda elnök 2015-ös kegyelmi döntése jogi vitát váltott ki, ellenzői szerint nem érvényes, mivel a 2015-ös elsőfokú ítélet nem volt jogerős.

A decemberi ítélet nyomán Szymon Holownia, az alsóház (szejm) elnöke megfosztotta Kaminskit és Wasikot képviselői mandátumától és ezzel mentelmi joguktól, amit múlt pénteken érvénytelennek nevezett a legfelsőbb bíróság rendkívüli ellenőrzések ügyeivel megbízott kamarája.

Rovatok