Index Vakbarát Hírportál

Kiszabadult két túsz Ecuadorban

2024. január 12., péntek 07:20

Hétfő óta tartanak a túszejtések Ecuadorban. Most azonban kiszabadult két börtönalkalmazott egy Esmeraldas tartományban található börtönből.

Ahogy arról már az Indexen is beszámoltunk, százharmincnál is több börtönalkalmazottat ejtettek túszul legalább öt ecuadori börtönben, miután Daniel Noboa elnök terroristáknak nevezett meg 22 bűnbandát és háborút indított ellenük. Eddig mindössze tizenegy túszt sikerült kiszabadítani, most viszont kettővel nőtt a megmenekültek száma.

„Kiszabadult az Ecuador északnyugati részén lévő Esmeraldas tartomány börtönéből két, lázadás során többekkel együtt túszul ejtett börtönalkalmazott” – jelentette be helyi idő szerint csütörtökön az ecuadori büntetés-végrehajtási intézeteket felügyelő országos szervezet (SNAI), hozzátéve, hogy még mindig sok túszról tudni.

A közlemény szerint a túszok – egy börtönőr és egy adminisztratív dolgozó – elengedéséért a helyi katolikus egyház járt közben, a két embert „biztonságos helyre” vitték.

Néhány órával korábban a szervezet azt közölte, hogy az országszerte kitört börtönlázadások során a túszul ejtett börtönőrök és börtönalkalmazottak száma már 178-ra nőtt.

Daniel Nobosa elnök elmondta azt is, hogy már több mint 38 ország ajánlotta fel segítéségét az ecuadori kormánynak az erőszak megfékezése érdekében. „Nem olyan időket élünk, hogy hiúságból elutasítsuk a támogatást.” Egyúttal leszögezte: hazájának katonai és hírszerzési segítségre is szüksége van.

Rovatok