A zömében Jemen területén élő húszikra nemcsak a több évtizedes polgárháború, hanem az utóbbi időkben a nemzetközi közösség ellen elkövetett fegyveres akciók hívták fel a figyelmet.
A húszi mozgalom, amelyet ismerünk Anszár Allah (Allah követői) néven is, csak az egyik szereplője az évtizedes jemeni polgárháborúnak. Az 1990-es években indultak, amikor vezetőjük, Husszein al-Húszi meghirdetett egy vallási megújulási mozgalmat az iszlám síita irányzatához tartozó, azon belül létező zaidi ágat követők körében Jemen általuk lakott északi részén, tulajdonképpen a helyi törzseket fogva össze. Némileg különböznek ugyan a hagyományos iráni és iraki síita vonalat követőktől, de ha kell, szolidaritásukat mindig készek kifejezni síita hitsorsosaik irányába, a szunnita többséggel szemben is.
Jemen északi és déli része 1990-ben egyesült, és ezt követően erősödtek fel az országon belül az ellentétek a kisebbségben élő síiták és a szunniták között. Az ország élére Ali Abdullah Száleh került, aki jó kapcsolatokat ápolt az USA-val és Szaúd-Arábiával, nem véletlen, hogy a zaidik lakta térségben is erőteljesen támogatta a szaúdi kötődésű vahabita szunnitákat. Ennek ellensúlyozására hirdette meg Husszein al-Húszi a mozgalmát, egyben ellenségnek kiáltotta ki Amerikát, Szaúd-Arábiát és a hivatalos jemeni kormányt.
Száleh a tekintélyelvű rendszerét keményen bíráló és támadó húszik ellen végül 2004 nyarán indított hadjáratot a zaidi többség által lakott szaadai kormányzóságban, Jemen északi részén. Szeptemberben a kormányerők megölték a mozgalom alapítóját, Husszein al-Húszit, ami csak olaj volt a tűzre, hiszen utána 2010-ig több szakaszban zajlott a polgárháború. A meggyilkolt Husszeint testvére, Abdul-Malik váltotta a szervezet élén.
A dolgok a 2010-es évek elején a Közel-Keleten végigsöpört arab tavasz felkeléseit követően fordultak igazán élesbe, mert a húszik általános támadást indítottak a kormányzattal szemben, ami olyan sikeres volt, hogy 2014-ben elfoglalták az ország fővárosát, Szanaát.
Ahogyan írtuk, a központi kormányzat jó kapcsolatokat ápolt Szaúd-Arábiával, és hagyta, hogy az Egyesült Államok megtisztítsa az országot az évek során beszivárgott al-Káida-csoportoktól. A gond abból támadt, hogy a síita húszikat egyre látványosabban kezdte támogatni a nagy ellenség, Irán. Ez már nemcsak kisebb adományok formájában történt, hanem fegyverekkel is, amelyek segítségével a húszik eljutottak a jemeni fővárosig, és be is vették azt.
Na ekkor lett kissé ideges a szaúdi vezetés. Irán ugyanis szép lassan, de felfegyverezte a húszikat, és így kapott egy neki teljesen alárendelt fegyveres síita mozgalmat Jemenben, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan Libanon déli részén felépítette a térség másik meghatározó fegyveres síita milíciáját, a Hezbollahot. A jemeni főváros elfoglalásakor vált egyértelművé, hogy a nagy ellenség, Irán, egy proxyszervezetet létrehozva megjelent Szaúd-Arábia hátsó udvarában.
2015-ben a szaúdi vezetés, a jemeni központi kormány megsegítésére, nemzetközi katonai szövetséget szervezett és beszállt a háborúba a húszikkal szemben. A lázadók ugyanis a főváros után az ország legnagyobb városa, Aden ellen indultak. A szövetséges offenzíva nem érte el a célját, ezért 2017-ben tűzszünetben állapodtak meg, de ez nem tartott sokáig.
A húszik rakétáikkal folyamatosan „belőttek” szaúdi területre, támadták Rijádot és a szövetséges öbölmenti államokat is. A dolog végül tavaly vett fordulatot, amikor 2023 elején kínai közvetítéssel – hosszú idő után – kibékült Szaúd-Arábia és Irán. Ezt követően szaúdi részről jelezték, látnak lehetőséget a jemeni viszálykodás lezárására. Ez azonban egyelőre nem valósult meg.
Az ENSZ egyébként a háború és a polgárháború nyomán kialakult helyzetet a világ egyik legnagyobb humanitárius válságának nevezte. 2021-ben Jemen lakosságának kétharmada, mintegy húszmillió ember szorult valamilyen segítségre, támogatásra, miközben a harcok miatt 4 millió embernek kellett elhagynia lakóhelyét.
Tavaly októberben, amikor a Hamász megtámadta Izraelt, váratlanul megváltozott minden. Az már világos, hogy ugyan a Hamász szunnita szervezet, azonban Irán nem volt finnyás, amikor az elmúlt években felfegyverezte és kiképezte azt a több ezer embert, aki részt vett az Izrael elleni támadásban október 7-én.
Irán a Hezbollahhal Libanonban, a Hamász fegyvereseivel Gázában és az Izraellel nem túl barátságos szíriai síita csoportok támogatásával gyakorlatilag körbezárta a zsidó államot. Az már csak hab a tortán, hogy Teherán közvetve ugyan, de a húszikat is belerángatta Izrael és a Hamász jelenleg folyó háborújába. A síita húsziknak ugyan nem szívügye a szunnita Hamász támogatása, de ha Teheránból az az utasítás jön, hogy ők a palesztinok ügyét támogassák, akkor ők úgy tesznek. Sőt, ha kell, akkor az Irántól kapott középhatótávolságú rakétákkal még magát Izraelt is célba vették, bár a rakétákat az amerikai és izraeli légvédelmi rendszerek többségében leszedték.
Irán Izrael túlzott felfegyverzésével vádolja Washingtont, viszont az amerikai kormányzat továbbra is határozottan kiáll Izrael mellett, bár igyekszik beavatkozni és korlátozni a megtorló támadás során a civilek elleni izraeli akciókat a gázai övezetben – ahogyan azt heti közel-keleti körútján Blinken külügyminiszter kommunikálta.
Valószínűleg az sem véletlen, hogy a Gáza ellen megindított átfogó izreali támadás után kezdtek elszaporodni a húszi rajtaütések a kereskedelmi hajókon a Vörös-tengeren. A húszi magyarázat szerint azokat a szállítóhajókat veszik célba, amelyek Izraelből vagy Izraelnek szállíthatnak árukat. Folyamatosan követelik a palesztinok gyilkolásának – ahogyan az izraeli támadást nevezik – leállítását. A hangsúly a palesztinon van, mert azt mégsem mondhatják, hogy testvéreink, hiszen a palesztinok nem síitak, hanem szunniták.
Azonban vörös-tengeri támadások a tankerek ellen egyre gyakoribbak lettek. Annyira veszélyessé vált a Vörös-tenger és annak kijárata, a Bab el-Mandeb szoros, az Indiai-óceánra, hogy amerikai vezetésű katonai koalíciónak kellett rendet teremtenie, és végül most pénteken hajnalban odacsapni a húszi katonai állásokra, hogy a sok felesleges diplomáciai szócséplés után a húszik számára is érthető magyarázatot adjanak arra, mi történik, ha nem hagyják abba a tengeri útvonal blokkolását.
(Borítókép: Húszi felkelők gyülekeznek, miután az USA és Nagy-Britannia csapásokat hajtott végre ellenük 2024. január 12-én. Fotó: Khaled Abdullah / Reuters)