Index Vakbarát Hírportál

Olaf Scholz is beállt a szélsőjobb elleni tüntetők közé

2024. január 14., vasárnap 19:38

Olaf Scholz német kancellár és Annalena Baerbock külügyminiszter is utcára vonultak vasárnap Potsdamban, hogy több ezer emberrel együtt a szélsőjobb ellen tiltakozzanak. Scholz és Baerbock mindketten potsdami lakosok.

Mintegy tízezren gyűltek össze vasárnap Potsdamban a régi piac közelében – közölte a tüntetést kezdeményező Mike Schubert, a város polgármestere.

A nagygyűlésre néhány nappal az után került sor, hogy szélsőséges jobboldali politikusok és az Alternatíva Németországért (AfD) politikusai találkozóján felmerült a Németországban élő több millió bevándorló kitoloncolásának terve.

„Úgy jöttem ide, mint a potsdamiak ezreinek egyike, akik kiállnak a demokráciáért, a régi és az új fasizmus ellen” – mondta Baerbock a dpa német hírügynökségnek.

Olaf Scholz pártja, a Szociáldemokrata Párt (SDP), a konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Zöldek és a Baloldal helyi vezetői is részt vettek a megmozduláson.

A tüntetést a Correctiv e heti beszámolója után hívták össze, amelyben a tényfeltáró hírportál arról írt, miről tárgyaltak novemberben egy potsdami villában tartott találkozón az AfD tagjai, néhány CDU-tag és a CDU konzervatív szárnyának egyik nem hivatalos csoportosulása, az Értékek Uniója (WerteUnion) tagjai.

Olaf Scholz egyébként a minap önmérsékletre és a szélsőségek elkerülésére szólította fel az állami támogatások csökkentése ellen egy hete tiltakozó német gazdákat. A Scholz vezette kormány ugyanis a szövetségi költségvetést úgy módosította volna, hogy több, az agráriparnak járó állami támogatási program összegét csökkentené – közölte az MTI.

Rovatok