Index Vakbarát Hírportál

Elállták a magyar-román határ egyik átkelőjét a tiltakozó román gazdák

2024. január 17., szerda 19:33

Elzárták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét szerdán az immár napok óta tiltakozó román gazdák, és több romániai helyszínen is folytatódtak a forgalomlassító felvonulások.

Bár az egyes gazdaszervezetek képviselői már hétfőn este megegyeztek a román mezőgazdasági minisztériummal követeléseik teljesítéséről, a román gazdák spontán tüntetései szerdán is folytatódtak. Az Index is írt már arról, hogy a román gazdák nagy demonstrációkat tartaottak, és már rendőri beavatkozás is szükséges volt.

A Nagykároly környéki gazdák délben a román-magyar határra, a csanálosi (Urziceni) határátkelőhöz vonultak, ahol előbb az egyik, majd mindkét sávot lezárták traktorjaikkal, akadályozva a határátkelést – írta a román rendőrség közlekedési osztálya az MTI szerint. 

A tiltakozó gazdák napok óta követelik egyebek között:

Követeléseik között szerepel még 50 százalékos jövedelemadó-csökkentés a mezőgazdasági alkalmazottak számára, az elektronikus számla eltörlése az egymillió eurónál kisebb forgalmú cégek számára, és a földterületek eladásának megtiltása külföldiek számára.

Minden utat elálltak a határátkelőnél 

A Szatmári Friss Újság beszámolója szerint szerdán a gazdák 40 munkagéppel vonultak a határátkelőhöz. A Presa SM román hírportál azt írta, Szatmár megye prefektusát is a helyszínre várják, hogy tárgyaljon a tiltakozókkal. A hírportál szerint a Facebookon szerveződő tiltakozók azt is felvetették, hogy a román-ukrán határra vonulnak, és a halmi határátkelőt is elzárják.

Miután Radu Roca Szatmár megyei prefektus a csanálosi határátkelőhöz érkezett és tárgyalt velük, a gazdák feloldották a blokádot – írta a Szatmár.ro.

A hírportál szerint a gazdák két órán keresztül állták el a határátkelőhöz vezető utat, gátolva a ki- és belépést.

A Nagykároly környéki tiltakozók közölték: összesen több ezer hektár területen gazdálkodnak és állattenyésztéssel is foglalkoznak. A kormány képviselője megígérte: meghallgatja és továbbítja követeléseiket a bukaresti szaktárcának.

Támogatásáról biztosította a gazdákat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is, az MTI-nek küldött közleményben hangsúlyozta: a gazdatársadalom követeléseinek nagyrésze jogos, „egy kis jóindulattal” a román kormány teljesíthetné ezeket. „A kormány lehetetlen helyzetbe hozta a gazdákat, ezért az RMDSZ szorgalmazza a területalapú támogatások időbeni folyósítását, továbbá egy olyan országos mezőgazdasági program megalkotását, amely hektáronként minden romániai gazdának további 100 eurós támogatást biztosít az APIA-s támogatás mellett az elkövetkezőkben, és minden évben aktualizálja a gázolaj árának a növelését” – írta az érdekvédelmi szervezet, aláhúzva: erre a gazdák jövedelemkiesésének pótlása miatt van szükség.

„Az elmúlt időben a gazdák tevékenységét jelentősen befolyásolta az orosz-ukrán háború okozta gabonadömping, amely felborította az agrárpiacot uniós szinten és eltorzította annak működését" – idézte a közlemény Könczei Csaba Kovászna megyei parlamenti képviselőt, aki szerint „a román kormány elsődleges feladata megvédeni a saját gazdáit”.

Az RMDSZ kiáll a gazdák mellett és minden segítséget megad nekik, amelyet demokratikus eszközökkel el tud érni a parlamentben ellenzékből

– mondta a mezőgazdasági szakember.

Magyar Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának alelnöke emlékeztetett: a román gazdák tavaly nem kapták meg a területalapú támogatásokat, és ez tovább mélyítette a szakadékot. Rámutatott: a mostani tüntetéssorozat láncreakció, az elégedetlenségek sora jogos, és a kormánynak megoldást kell találnia.

A gazdatársadalom jelenleg túlél, Romániának kötelessége ezt a szektort támogatni, nem tekintheti mostohagyermeknek

– mondta a képviselő.

A román-ukrán határon szerdán is félszáz traktorral és más járművel vonultak a szeretvásári (Siret) határátkelőhöz a román gazdák, gátolva a határátlépést. Alina Petraru, a határrendészet Suceava megyei területi kirendeltségének szóvivője közölte: hétfő délután óta ukrán oldalról egyetlen kamion sem lépett be Románia területére a tiltakozás miatt.

A 20 kilométeren feltorlódott román kamionokat szerdán elkezdték beengedni a határátkelő területére, Ukrajna irányába.

A tiltakozás folytatásával fenyegettek kedden a Kovászna megyei gazdák is, sérelmezve, hogy nem tudtak egyeztetni a prefektussal követeléseikről.

Eközben a News.ro azt írta, hogy Konstanca megyében a rendőrség 30 tiltakozónak bevonta a gépkocsivezetői engedélyét, mert kedden délután nem a nekik szánt sávban közlekedtek a konstancai kikötőhöz vezető autópályán. A tiltakozók azt állították, hogy a csendőrség utasítására váltottak sávot, de a csendőrök cáfolták, hogy ilyen utasítást adtak volna.

Romániában kedden 76 pontosra bővített követeléslistát terjesztettek a kormány elé az egy hete forgalomlassítással tüntető gazdák és fuvarozók, és bejelentették, hogy tovább folytatják az ország számos térségére kiterjedő demonstrációsorozatukat. Erre azután került sor, hogy több – a spontán akciók szervezésétől elhatárolódó, de a tüntetőket szolidaritásukról biztosító – gazdaszervezet hétfőn 13 pontos intézkedéscsomagról állapodott meg a mezőgazdasági miniszterrel, vezetőik pedig bejelentették, hogy részükről a tiltakozás véget ért.

Rovatok