Index Vakbarát Hírportál

Az izraeli miniszterelnök közölte: nem megy bele Palesztina létrehozásába

2024. január 19., péntek 15:00

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette az Egyesült Államoknak, hogy ellenzi egy független palesztin állam létrehozását, ha a gázai konfliktus véget ér. Célja, hogy Izraelhez csatoljon minden olyan területet, ami a Jordán folyótól nyugatra fekszik, amint véget ér a háború – ebbe Palesztina területe is beletartozik.

Az amerikai kormányzat korábban azt javasolta Izraelnek: a háború után keltsék életre az úgynevezett kettős állami megoldást, ami azt jelentené, hogy Izrael mellett külön államként Palesztina is létrejönne, de mindkettőnek megmaradna szuverenitása.

Benjamin Netanjahu ezt a felvetést most egy sajtótájékoztatón visszautasította. Az izraeli kormányfő közölte, hogy 

a háború végeztével minden, a Jordántól nyugatra fekvő földet Izraelhez csatol, beleértve ebbe bármilyen palesztin állam területét is. 

„Ez egy elengedhetetlen feltétel, és ellentétben áll a [palesztin] szuverenitás elképzelésével. Mit lehet tenni? Elmondtam ezt az igazságot amerikai barátainknak, és megállítottam azt a kísérletet is, hogy olyan valóságot kényszerítsenek ránk, amely ártana Izrael nemzetbiztonságának" – mondta. 

Az október 7-i támadások óta – amelyek Izrael történetének legsúlyosabb csapásai voltak, amikor a Hamász fegyveresei mintegy 1300 izraelit öltek meg és mintegy 240 állampolgárukat ejtették túszul – az Egyesült Államok támogatja az ország önvédelemhez való jogát. De ahogy a halálos áldozatok száma növekedésnek indult Gázában is, a nyugati kormányok önmérsékletre szólították fel Izraelt.

BBC emlékeztetett arra, hogy a Fehér Ház többször is megpróbálta befolyásolni Izrael katonai politikáját október óta: 

„Olyan kormányzást akarunk Gázában, amely reprezentálja a palesztin nép törekvéseit, hogy szavazati joguk és beleszólásuk legyen abba, hogy ez hogyan nézzen ki, és ne fordulhasson elő több megszállás az országban” – fogalmazott John Kirby, az Amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője. 

A BBC mindezzel kapcsolatban megjegyezte: Netanjahu eddig sem rejtette véka alá, hogy nem támogatja Palesztina létrehozását, de ennyire nyíltan még nem utasította vissza Washington diplomáciai nyomását ezzel kapcsolatban. Mindez azt jelezheti, hogy mélyül a szakadék Izrael és az Egyesült Államok közt.

Rovatok