Index Vakbarát Hírportál

Menni vagy nem menni? Így változott az Amerikába utazás

2024. január 20., szombat 11:42

Február elsején lesz fél éve, hogy az Amerikai Egyesült Államok szigorította a magyarok beutazási feltételeit. Azóta nem lőttek ki a vízumigények, ami nemcsak a hosszú várakozási időnek tudható be, hanem annak is, hogy a többség változatlanul ESTA-engedéllyel kíván utazni. Bár annak érvényessége kettőről egy évre és egyetlen látogatásra rövidült, ez nem jelenti azt, hogy évente csak egyszer kelhetünk útra. Ha kétszer utaznánk, kétszer fizetjük meg a 21 dolláros kérelmet, ha, mondjuk, ötször, akkor pedig ötször – ami még mindig szinte jelképes összeg a több százezer forintos repülőjegyhez képest.

Csaknem fél éve már, hogy megváltoztak az amerikai beutazás feltételei, a magyarok jelentős része mégis a mai napig bizonytalan, pusztán pénzkérdés (találva egy jó ár/érték arányú repülőjegyet, illetve szálláshelyet) útra kelni a tengerentúlra, vagy adminisztratív akadályokba is ütközhet a kaland. Mindenekelőtt érdemes felidézni, hogy 40 ország vesz részt az Egyesült Államok vízummentességi programjában, amely lehetővé teszi, hogy állampolgáraik akár turisztikai, akár üzleti céllal legfeljebb 90 napot tölthessenek az USA-ban.

Ehhez az érintetteknek mindössze az úgynevezett elektronikus utazási engedélyre (ESTA, Electronic System for Travel Authorization) van szükségük. Ám tavaly nyáron, egészen pontosan augusztus elsején a részt vevő nemzetek közül egyedül Magyarországra vonatkozóan olyan drasztikus változás lépett életbe, amelynek értelmében az ESTA érvényességi ideje azonnali hatállyal kettőről egy évre csökkent, ráadásul most már az is csak egyszeri látogatást tesz lehetővé.

A váratlan szigorítás magyarázatért kiáltott, az amerikai nagykövetség, a US Embassy pedig azzal indokolta a lépést, hogy addig százezres nagyságrendben állított ki útlevelet a magyar kormány az egyszerűsített honosítási program részeként,  számottevő kontroll nélkül

David Pressman, az USA budapesti nagykövete a Politicónak azt mondta, a problémát már évekkel ezelőtt jelezték a magyar kormánynak, érdemi lépések azonban azután sem történtek az ügyben.

Magyar lelkesedésben bízik USA

A bejelentést követően annak jártunk utána, az intézkedés mennyiben befolyásolta a kiutazási kedvet, kérdéseinkkel a nagykövetséghez fordultunk. Az Index megkeresésére a US Embassynél korábban közölték:

Abban bízunk, hogy a magyarok lelkesedése az Egyesült Államokba tett látogatás iránt az ESTA-eljárásban bekövetkezett változás ellenére is megmarad, mivel a két ország közötti utazás a kétoldalú kapcsolataink középpontjában áll. Továbbra is szívesen látjuk a törvényes magyar látogatókat, akik kulturális, oktatási, üzleti és diplomáciai kapcsolataink fontos részét képezik.

Arra a pontosító kérdésünkre azóta sem kaptunk választ a nagykövetségtől, hogy az ESTA érvényességi idejének azonnali hatályú csökkentése azt is jelenti-e, hogy az utazást követően legközelebb csak egy év múltán igényelhető-e újra – vagy akárhányszor, ha utaznánk.

Akárhányszor mehetünk, csak fizessünk

Nos, a gyakorlati tapasztalatok egyértelművé tették: aki kétszer kíván utazni, az kétszer, aki háromszor, az háromszor, de ha más akár tízszer szeretne utazni, akkor tízszer megfizeti az ESTA 21 dolláros díját, és már mehet is.

Vagyis ha ragaszkodunk valamilyen címkézéshez, akkor a szigorításra inkább tekinthetünk egyfajta kiutazási felárként, mintsem kitiltásként. Az utóbbi ugyanis egyszerűen nem igaz.

Mindebből adódóan joggal feltételezhetjük, hogy valamelyest megemelkedett a kiadott elektronikus utazási engedélyek száma, elvégre egy szűkebb réteget azért érint a kettőről egy évre szűkítés, az egyetlen beutazás után kialvó zöld lámpa.

A US Embassynél megjegyezték, hogy az ESTA-kérelmekkel kapcsolatos konkrét adatok nem nyilvánosak, a nem bevándorlók körében vezetett havi vízumkiadási statisztika viszont segíti az eligazodást, ez az adathalmaz pedig szabadon hozzáférhető. Ezt azért érdemes alaposabban górcső alá venni, mert az USA és Magyarország között bizonyos rendszerességgel utazóknak a vízum alternatíva lehet. A tavaly decemberi statisztika még nem érhető el, de a novemberi kimutatásban azt látjuk, hogy

24 különböző kategóriában 511 vízumot bocsátottak ki magyar állampolgárok részére. A legtöbben, 281-en a B-1/B-2 típusú látogatóvízumot kapták meg az utolsó őszi hónapban.

Prekoncepciónkat táplálva megnéztük, hogyan alakultak a szigorítás előtt és után a statisztikák. Nos, a változások bejelentését megelőzően, tavaly júliusban 273-an kaptak ily módon zöld utat, júniusban 345-en, ha pedig az éves bázist nézzük, 2022 augusztusában 230-an. Azóta szeptemberben 293-at, októberben 349-et, ahogy már említettük, novemberben 281 ilyen dokumentumot állítottak ki. Vagyis a vizsgált mutató változása az eddigiek alapján nem áll szoros összefüggésben az eddigi gördülékeny beutazás adminisztratív megnehezítésével. A hosszabb átfutási idő miatt erre viszont alighanem érdemes lesz néhány hónap múlva újabb pillantást vetni. Az Index ismer például olyan esetet, amikor az igénylő tavaly októberben kért időpontot, de csak idén márciusra kapott. Az augusztusi változások vélhetően mélyebb nyomot hagynak a statisztikában 2024 első fél évében.

Fontos tudni, hogy a szóban forgó látogatóvízumot olyan személyeknek adják ki, akik ideiglenesen, üzleti céllal (B-1) vagy üdülésre, illetve orvosi kezelésre (B-2) utaznak az Egyesült Államokba. Általában a B-1 vízumot olyan beutazók kapják, akik üzletfelekkel való tárgyalásra, tudományos, oktatási, szakmai vagy üzleti találkozóra, konferenciára vagy éppen hagyatéki tárgyalásra érkeznek az országba. Ellenben a B-2 vízum üdülési, kedvtelési célú látogatásra szolgál, ideértve a turizmust, a baráti, rokoni látogatásokat, az orvosi kezelést, valamint a jótékonysági, társadalmi vagy szolgálati jellegű tevékenységet. A B-1 és B-2 beutazási engedélyeket gyakran egyesítve, B-1/B-2 típusú vízumként adják ki.

Vízum vagy ESTA?

Csakhogy míg egy ESTA díja 21 dollár, addig egy B-1/B-2-es vízumkérelemé 185 dollár, vagyis az aktuális devizaárfolyamon mintegy 7400 forinttal áll szemben a hozzávetőleg 65 ezer forintos költség.

De ne legyünk naivak, akinek van pénze alsó hangon 200-250 ezer forintos repülőjegyre, az ezen sem akad várhatóan fenn.

Legfeljebb egy kicsit bosszankodik. Nehezítő körülmény, hogy aki üzleti vagy turistavízumot igényel, annak konzuli tisztviselő előtt kell bizonyítania a jogosultságát. Pontosabban cáfolnia azt, amit a Bevándorlási és Állampolgársági Törvény 214 (b) szakasza vélelmez, nevezetesen a B-1/B-2 vízum kérelmezése mögött álló bevándorlási szándékot. Ugyanakkor tapasztalatok szerint egy ilyen interjúra jelenleg akár négy-öt hónapot is kell várni. Ha a kérelmező kivárja az interjúidőpontot, a személyes meghallgatáson bizonyítania kell, hogy

Ehhez hozzátartozik annak a demonstrálása is, hogy az illető rendelkezik az USA-n kívüli lakóhellyel, valamint olyan közösségi és gazdasági kötelékekkel, amelyek biztosítják, hogy a látogatása végén feltétlenül elhagyja az országot.

(Borítókép: Egy nemzetközi terminál a John F. Kennedy repülőtéren 2021-ben. Fotó: Spencer Platt / Getty Images)

Rovatok