Index Vakbarát Hírportál

Egymillió dollárért szabadon engedhetik Bagdy Emőke fiának gyilkosát

2024. január 27., szombat 07:44

Ártatlannak vallja magát az a férfi, aki korábbi vallomása szerint megölte Bagdy Emőke fiát. Yaaliyah Ezekiel Jacksont a rendőrség 1 millió dollárért engedi szabadon, a gyilkosság ügyének vizsgálata évekig is eltarthat. Az áldozat nővére, Császár-Nagy Noémi elmondta, mindent megtesz az igazság kiderítéséért.

Mint arról az Index is írt, az egyesült államokbeli Phoenixben brutálisan meggyilkolták Bagdy Emőke fiát. A magyar sztárpszichológus elmondása szerint Császár Zsoltot, aki teológus volt, egy rendezvényre hívták, de tőrbe csalták. A bűntényt a 18 éves Yaaliyah Ezekiel Jackson vállalta magára, de más is segített neki. Császár Zsolt hamvait január másodikán helyezték örök nyugalomra – Magyarországon.

Az áldozat ikertestvére, Császár-Nagy Noémi a Blikknek elmondta, már hivatalos, hogy öccse gyilkosságát előre megtervezték, ugyanis a phoenixi hatóságok már nem indulati gyilkosságként, hanem összetett, csoportosan elkövetett bűncselekményként vizsgálják az ügyet.

Hozzátette, a rendőrségi vizsgálat évekig elhúzódhat, többek között azért is, mert

az elkövető – aki korábban beismerte a gyilkosságot – most ártatlannak vallja magát, és társait okolja a történtekért.

„A napokban volt az első meghallgatás, de az, hogy ennyire komplex az ügy, azt is jelentheti, akár hét évig is elhúzódhat az egész. Ugyanakkor ennek a besorolásnak a következményeként juthat majd el oda, ahol szerintünk is lennie kell, vagyis hogy szándékközösségben, előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságként kezeljék, ami a legsúlyosabb bűncselekmény” – mondta Császár-Nagy Noémi, aki arról is beszélt, hogy mindent megtesznek az igazság kiderítéséért.

„Mi már nem ismerhetjük a bűntársak személyét, sem azét, aki elvitte Zsolt autóját, sem a többiekét. Megigényeltünk minden fotót, boncolási jegyzőkönyvet, amelyet a kint eljáró ügyvéd megkap majd, de itt is hónapokra kell számítani” – tette hozzá Császár Zsolt testvére, aki azt is elárulta, hogy 

a rendőrség 1 millió dolláros (356 millió forintos) óvadék ellenében engedné szabadon a gyanúsítottat.

„Azért az jelent valamit, hogy a bíróság már most, a tényleges tárgyalások megkezdése előtt elképesztő összegű óvadékot szabott ki Jacksonra” – közölte Császár Zsolt nővére. Mint mondta, nem szeretné, hogy miután lezárták az ügyet, rajta és édesanyján kívül már mindenki elfelejtené öccse tragédiáját. 

Az a legfontosabb, hogy az ikertestvéremet nemcsak hogy elbúcsúztattuk, de el is temettük, így immár itthoni földben, békében nyugszik. Én majd eljárok a méltóságának jogában, és tovább harcolok az igazságért. Nem engedem, hogy feledésbe merüljön ez a bestiális gaztett, és megmeneküljenek a büntetés elől az elkövetők

– hangsúlyozta Császár-Nagy Noémi.

Rovatok