Index Vakbarát Hírportál

Újabb részletek derültek ki a salzburgi tömegverekedésről

2024. február 2., péntek 14:40

Folytatódott pénteken a rendőrségi nyomozás a Salzburg Lehen kerületében előző éjjel lezajlott tömegverekedés és késeléses támadás ügyében, amelyekben legalább tizenöten vettek részt, egy ember meghalt, és hárman megsebesültek.

Az Index is írt a tegnap kitört salzburgi tömegverekedésről, melynek oka egyelőre még mindig nem ismert. 

Az APA hírügynökség érdeklődésére a rendőrség azt a tájékoztatást adta, hogy már csütörtökön letartóztattak egy 27 éves szomáliai férfit, aki feltehetően felelőssé tehető honfitársa haláláért. A rendőrség egy bejelentés alapján csütörtök hajnalban találta meg a késszúrásokkal súlyosan megsebesített szomáliai férfit a Lehener park melletti egyik utcában.

A sérültet elsősegélynyújtás után kórházba szállították, ahol belehalt sebeibe.

Egy másik összetűzésben körülbelül tizenöten vehettek részt, és közülük legalább hárman megsérültek: a jelenlegi információk alapján egy 19, egy 25 és egy 31 éves szíriai születésű férfi.

A rendőrség ebben az ügyben három gyanúsítottat vett őrizetbe: 17, 18 és 19 éves, szintén szíriai születésű salzburgi lakosokat.

A tett helyszíne – a Lehener Park – átvizsgálása során a rendőrök egy kést foglaltak le. Jelenleg a nyomok vizsgálata és a bűncselekménnyel kapcsolatos összefüggések értékelése folyik. A nyomozást a salzburgi bűnügyi igazgatóság vezeti – írja az MTI. 

Rovatok