Index Vakbarát Hírportál

Műtrágya és műtárgy: pert veszített, előtte dollármilliókat bukott az oligarcha

2024. február 5., hétfő 19:15

Az esküdtszék nem találta bűnösnek a Sotheby’s aukciósházat, amelyet egy orosz milliárdos azzal vádolt, hogy egy műkereskedővel összejátszva tetemes felárral adott el neki műalkotásokat, köztük egy „elveszett Leonardót”.

A „műtrágyakirály” műtárgyak vásárlásakor 160 millió dollárt bukott az aukciósház közreműködésével – ezt állították a felperes Dmitrij Ribolovljev jogi képviselői. A per hetekig tartott, az esküdtek azonban órák alatt kimondták az alperes, a Sotheby’s ártatlanságát – jelentette a New York Times.

A tárgyaláson az oligarcha is tanúskodott, és a könnyeivel küszködött, miközben arról beszélt, hogy nemcsak pénzt bukott, hanem a bizalma is megingott.

A tárgyalás azért kavart nagy port, mert a kispályásnak nem mondható műgyűjtő szédületes pénzeket ölt műtárgyak vásárlásába, másrészt pedig folt esett az egyik legjelesebb aukciósház hírnevén, amelynek működése nagyban függ a dúsgazdag befektetők jóindulatán.

Az aukciósház a hírnevét védte, ügyvédei pedig a per során többször is hangoztatták, hogy a Sotheby’snek nem volt tudomása semmiféle visszaélésről. Ellenkezőleg: szigorúan betartott minden jogi, pénzügyi és iparági szabványt. A cég ennek jegyében méltatta az esküdtszéki döntést is, amely szerinte igazolja, hogy a műkereskedelemben etikusan és professzionálisan jár el.

Az 57 éves Ribolovljev 2002 és 2014 között egy vagyont, kétmilliárd dollárt, mintegy hétszázmilliárd forintot költött a legnevesebb művészek alkotásaira.

Ezek között volt Picasso, Rodin, Modigliani, Klimt, Magritte és Leonardo da Vinci. A műtárgyak felleléséhez és megvásárlásához Yves Bouvier svájci műkereskedő segítségét kérte.

Úgy bíztam Bouvier-ben, mint egy „családtagban” – jelentette ki a műgyűjtő milliárdos bírósági tanúvallomásában. Még meghitt születésnapi partikra is meghívta, mielőtt rájött volna, hogy a műkereskedő átveri.

A művészeti piac átláthatósága

Ribolovljev ugyanis azt állította, hogy Bouvier nagymértékben felnyomta az árakat, a különbözetet zsebre vágta azzal a két százalékos jutalékkal együtt, amelyben már előtte megalkudtak. A műgyűjtő és a műkereskedő már decemberben peren kívül kiegyezett – ezt állították Bouvier ügyvédei a részletek nyilvánosságra hozatala nélkül, majd később azt is hozzáfűzték, hogy ügyfelük „határozottan tiltakozik minden csalással kapcsolatos váddal szemben”.

Ribolovljev ügyvédei azt állították: a Sotheby’s Bouvier-nek eladott néhány műtárgyat, amit a bróker továbbadott ügyfelének.

Azzal érveltek: az aukciósház tudta vagy tudnia kellett volna, hogy Ribolovljevet becsapják, ezért haladéktalanul tájékoztatnia kellett volna őt az értékesítések körülményeiről.

Maga a milliárdos azt mondta, hogy az átverés nem csak pénz kérdése.

Fontos, hogy a művészeti piac átláthatóbb legyen. Mert amikor az iparág legnagyobb vállalata ilyen jellegű akciókban vesz részt, az ügyfeleknek semmi esélye nem marad

– jelentette ki a tárgyaláson Dmitrij Ribolovljev.

A Trump-kastély vásárlója

Azzal vádolja Bouvier-t, hogy 38 műtárgy eladásával verte át. Leonardo da Vinci sokáig vitatott Salvator Mundi (Világmegváltó) című festményét Bouvier vásárolta meg a Sotheby’stől 83 millió dollárért, majd Kornstein szerint több mint 44 millió dolláros „titkos haszonnal” továbbadta Ribolovljevnek. Igaz, az orosz származású milliárdos még nagyobbat kaszált: 2017-ben a Christie’s aukciósház révén értékesítette rekordáron, 450 millió dollárért.

Azóta sem tudni, hová tűnt a világ legdrágább festményének számító kép.

A felperes, a Monaco focicsapatát finanszírozó Dmitrij Ribolovljev egyébként 2008-ban 95 millió dollárért vette meg Donald Trump Palm Beach-i kastélyát. Amikor Trumpot az elnökjelölés során 2016-ban Oroszországhoz fűződő kapcsolatairól faggatták, azt válaszolta: az orosz vásárló volt a „legközelebb álló”.

(Borítókép: Leonardo da Vinci „Salvator Mundi” című festménye 2017. október 24-én Londonban, Angliában. Fotó: Carl Court / Getty Images)

Rovatok