Index Vakbarát Hírportál

„Házak helyett romkupacokat láttunk” – egy éve történt a katasztrófa, rengetegen élnek táborokban

2024. február 6., kedd 06:03

Pontosan egy évvel ezelőtt, 2023. február 6-án erős földrengések rázták meg Törökország, valamint Szíria egyes részeit. A több tízezer emberéletet követelő katasztrófa után számos országból – köztük Magyarországról – érkezett segítség a helyszínre. Szabó Lucával, az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársával beszélgettünk.

„Először február 16-án, tíz nappal a földrengés után jártam a helyszínen. Döbbenetes volt a látvány, az egyik leginkább érintett régióba látogattunk, gyakorlatilag a földdel vált egyenlővé egy olyan, élettel teli város, mint Antakya” – kezdte lapunk kérdésére Szabó Luca.

Házak helyett romkupacokat láttunk. Néhány épület nem dőlt össze teljesen, be lehetett látni például a nappaliba, ahol a mindennapi élet nyomai voltak. Váratlanul érte az embereket a földrengés, egyik pillanatról a másikra mindenüket elveszítették

– fogalmazott az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa.

Szabó Luca kifejtette, az elsődleges céljuk a sürgős szükségletek kielégítése volt, ami higiénés csomagok és tartós élelmiszer osztását jelentette, ezzel a programmal közel hétezer embert értek el. A katasztrófa túlélői táborokban gyűltek össze, de olyan is előfordult, hogy valaki nem akarta elhagyni a saját kertjét, ezért ott sátrazott.

Az első segélyezési szakasz közben már a bajbajutottak középtávú ellátását kellett megtervezni. Körülbelül hárommillió ember él ideiglenes lakóhelyen, sokan sátor- vagy konténertáborban.

A második szakaszban az elsődleges célunk, hogy a táborokban segítsünk, például kilenc szaniterkonténert állítottunk fel egy táborban, ahol addig csak egy mosdó- és egy zuhanyzókonténerük volt. Körülbelül ötezer ember él egy ilyen táborban, ekkora létszámra jutott négy darab vécé. A konténerekre napelemes vízmelegítő rendszereket is szereltünk a meleg víz biztosítása érdekében

– mondta el Szabó Luca.

Középtávon kiemelten fontos a pszichoszociális segítségnyújtás, sok felnőtt és gyerek küzd például alvászavarral. A segélyszervezet munkatársa rámutatott, hogy február 6-án hajnalban érte a régiót a földrengés, álmukból riadtak fel az emberek, ez is okozhatja az alvászavarokat, rémálmokat. A családtagok elvesztését szintén nehéz feldolgozni, a gyerekeknél a foglalkozás része a napi rendszerességű játék, hogy ebben az élethelyzetben is „tudjanak gyerekek lenni”. A segítségnyújtáshoz tartozott többek között téli ruhacsomag osztása is, amely programmal 1300 kedvezményezettet értek el.

Szabó Luca elárulta, nagyon fontos a koordináció, felmérik, hogy milyen szükségleteket kell még kielégíteni. Hosszabb távon szeretnének bekapcsolódni a megélhetést célzó projektekbe, kis- és középvállalkozásokat támogatnának, több javaslatot is benyújtottak nemzetközi donoroknak, valamint pályáztak segélyprogramok végrehajtására.

Még a romeltakarítás sem ért véget

Szabó Luca utoljára nyáron járt a földrengés által sújtott régióban, őt váltotta a segélyszervezet térségi irodájának munkatársa, később bővült a csapatuk egy helyi kollégával, aki folyamatosan beszámol a fejleményekről és a helyszínen koordinálja a humanitárius segélyprogramjukat.

„A romeltakarítás sem ért véget, hatalmas terület volt érintett, viszont az utak, amelyeken a romok vagy a víz akadályozta a közlekedést, már járhatók” – foglalta össze a jelenlegi helyzetet az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa, hozzátéve: „Sajnálatos módon történnek más, újabb katasztrófák a világban, ezért már nem sok szó esik a törökországi földrengésről, pedig még mindig rengeteg ember él nehéz körülmények között. Fontos, hogy ők új jövőképet kapjanak és lássák a reményt. A tragédia után az Ökumenikus Segélyszervezet elindította a saját adománygyűjtését, honlapunk most is elérhető bárki számára, aki segíteni szeretne. Példaértékű és kiemelkedő volt a társadalmi szolidaritás, az adományozók és a vállalati partnerek – például a Tesco 20 millió forintos támogatása – nélkül nem tudtunk volna elérni a segélyakcióinkkal 16 ezer embert, mely segítségért ezúton is szeretnénk minden támogatónak köszönetet mondani.”

(Borítókép: Mentőmunkások egy túlélőt visznek 42 órával a földrengés után, 2023. február 7-én Hatay Törökországban. Fotó: Burak Kara / Getty Images)

Rovatok