Index Vakbarát Hírportál

Megostromolták a legfelsőbb bíróság épületét a kolumbiai elnök hívei

2024. február 9., péntek 09:43

Gustavo Petro elnök több ezer híve vonult utcára országszerte, akik új főügyészt követeltek Francisco Barbosa helyett. Az épületbe nem sikerült behatolni, a főbejáratot eltorlaszolták, egy kijutni próbáló bírót kővel dobáltak meg. Könnygázzal oszlatta fel a tömeget a rendőrség.

Kolumbiában az államfő hívei csütörtökön megostromolták a legfelsőbb bíróság épületét Bogotában, miután a bírák bejelentették, hogy nem sikerült szavazniuk az új főügyész személyéről – közölte az MTI.

Gustavo Petro elnök több ezer híve vonult utcára országszerte, akik új főügyészt követeltek Francisco Barbosa helyett. Barbosát azzal vádolják, hogy megpróbálta elmozdítani Petrót a székéből. Petro az X-en tagadta, hogy a szavazás befolyásolására törekedne, valamint azt, hogy ő hívta volna utcára az embereket. Az elnök és Barbosa között hónapok óta feszült a viszony.

A tiltakozások a testület bejelentését követően robbantak ki, mely szerint Francisco Barbosa leköszönő főügyész utódját ismét nem sikerült megválasztani, és legközelebb február végén szavaznak az ügyben.

Az épületbe való behatolás sikertelen volt, melynek főbejáratát eltorlaszolták, egy kijutni próbáló bírót pedig kővel dobáltak meg helyszíni beszámolók szerint. Az összegyűlt tömeget könnygáz bevetésével oszlatta fel a rendőrség.

Januárban az elnök legidősebb fia, Nicolás ellen emeltek vádat, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószer-kereskedelemből származó pénzeket fogadott el a 2022-es elnökválasztási kampány során.

Francisco Mora szakszervezeti elnök, aki jelen volt a tüntetésen, azt nyilatkozta a sajtónak, hogy követelik a jelenlegi főügyész távozását és új főügyész megválasztását.

A legfelsőbb bíróság elnöke, Gerson Chaverra (aki egyébként szintén bent rekedt az épületben) elítélte a megmozdulást, és kijelentette, nem enged sem a nyomásnak, sem a támadásoknak, sem a fenyegetésnek.

Rovatok