Index Vakbarát Hírportál

Erőszakos tüntetések zajlanak Szenegálban, egy ember meghalt

2024. február 10., szombat 08:47

Meghalt egy diák Szenegálban, miután a helyi választások elhalasztása erőszakos tüntetéseket szított az országban.

Mint írtuk, Szenegálban a múlt hétvégén robbantak ki tüntetések, miután a helyi ellenzék nem fogadta el az elnökválasztás elhalasztását. Macky Sall elnök azzal indokolta a halasztást, hogy időre van szükség az elnökjelöltek alkalmasságával kapcsolatos vita lezárásához. A törvényhozók 10 hónappal hosszabbították meg Sall mandátumát.

Habib Sy, az egyik ellenzéki elnökjelölt válaszul úgy nyilatkozott, az ellenzék nemcsak tüntetni fog a döntés ellen, hanem terveik szerint választási kampányukat is elkezdik. Aminata Touré korábbi miniszterelnök pedig arra hívta fel az ország polgárait, hogy jogaik védelmében egységesen tiltakozzanak a demokrácia leépítésére irányuló, eddig példátlan intézkedés ellen.

BBC  szerint a Dakarban tüntetők állandó konfliktusban állnak a biztonsági erőkkel. A demonstrálók pénteken kövekkel dobálóztak és gyújtogatni kezdtek, a rendőrök pedig könnygázt és kábító gránátokat vetettek be a tömeg feloszlatására.

A portál információi szerint 

a rendőrséggel való összecsapásokban meghalt egy diák pénteken Saint-Louis városában.

A diák haláláról Khalifa Sall ellenzéki vezető számolt be, a hírt egy helyi kórházi forrás, valamint az áldozat egyetemének egyik tisztviselője is megerősítette.

Rovatok