Index Vakbarát Hírportál

Donald Trump brutális méretű deportálásokat hirdet

2024. február 11., vasárnap 15:38

Donald Trump volt amerikai elnök üdvözölte, hogy a szenátus elutasította a kétpárti egyeztetés után előterjesztett, határőrizetről szóló törvényjavaslatot, egyúttal kijelentette: ha megválasztják elnöknek, már hivatali idejének első napjától kezdve masszív „deportálási műveletet” fog végrehajtani.

A dél-karolinai Conwayben helyi idő szerint szombaton tartott gyűlésen Trump úgy fogalmazott:

Ne felejtsük el, hogy ezen a héten egy nagy győzelmet is arattunk, amelyet minden konzervatívnak ünnepelnie kell. Lezúztuk annak a csaló Joe Bidennek a katasztrofális, nyitott határokról szóló tervét.

A korábbi elnök − aki első győztes kampánya során azzal növelte népszerűségét, hogy megígérte, falat épít az Egyesült Államok és Mexikó közé − beszédében leszögezte: az illegális bevándorlók kitoloncolása lesz az egyik prioritása.

Az első naptól kezdve véget vetek a Biden-kormány minden nyitotthatár-politikájának, és az USA történetének legnagyobb belföldi deportálási műveletét indítjuk el. Nincs más választásunk

− fogalmazott.

A kongresszusban megrekedt megállapodás a bevándorlási reform mellett egy Ukrajnának és Izraelnek szánt további segélycsomagot is tartalmazott.

Trump befenyítette Európát

A gyűlésen Trump felidézett egy, a NATO vezetőivel korábban, amerikai elnökként tartott találkozót. Ezen egy nagy ország vezetője, akit nem nevezett meg, a NATO tervezett védelmi kiadásainak nem teljesítésére utalva azt kérdezte tőle:

Nos, uram, ha nem fizetünk, és Oroszország megtámad minket − megvéd minket?

Trump elmondta, hogy a kérdésre azt válaszolta:

Nem fizetnek? Elmulasztották kötelességüket? Erre az említett vezető azt felelte, mondjuk, hogy ez megtörtént, mire Trump közölte vele: Nem, nem fogom megvédeni magukat. Fizetniük kell.

A Fehér Ház szombaton visszautasította a volt elnök megjegyzéseit, amelyek szerint nem védi meg a NATO-szövetségeseket egy esetleges orosz támadástól. Andrew Bates szóvivő, akit Trump kijelentéséről kérdeztek, azt mondta:

Gyilkos rezsimek inváziójának bátorítása legközelebbi szövetségeseink ellen megdöbbentő és zavarba ejtő − és veszélyezteti az amerikai nemzetbiztonságot, a globális stabilitást és az amerikai gazdaságot.

(Borítókép: Donald Trump republikánus elnökjelölt és volt amerikai elnök kampánygyűlésen a Coastal Carolina Egyetemen a dél-karolinai republikánus elnökválasztási előválasztás előtt Conwayben, Dél-Karolinában 2024. február 10-én. Fotó: Sam Wolfe / Reuters)

Rovatok