Index Vakbarát Hírportál

Túszokat mentett Izrael, miközben súlyos légicsapásokat indítottak Gáza ellen

2024. február 12., hétfő 08:58

Mielőtt Rafahot támadták, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) kiszabadítottak két izraeli túszt a bombázott városból. A túszok jó egészségügyi állapotban vannak, kórházba szállították őket kivizsgálásra. Ezután a támadások miatt minimum harminc palesztin meghalt.

Izraelnek két túszt sikerült kiszabadítani egy rafahi rajtaütés során, miközben a jelentések szerint súlyos izraeli légicsapások érték a Gázai övezet déli részét. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerint a kiszabadított túszok „jó egészségügyi állapotban” vannak, és orvosi vizsgálatokra egy izraeli kórházba szállították őket – írta meg a BBC.

Egy későbbi, a közösségi médiában közzétett közleményben az IDF azt közölte, hogy „az IDF, az ISA (Izraeli Biztonsági Ügynökség vagy Shin Bét) és az izraeli rendőrség közös művelete során két izraeli túszt mentettek ki a Nir Yitzhak Kibbutzból: Fernando Simon Marmant (61 éves) és Louis Hart (70 éves)”.

A kimentett túszokat a közép-izraeli Sheba Medical Centerbe szállították. Az IDF éjszakai felvételeket tett közzé egy meg nem nevezett helyen leszálló helikopterről. Nem egyértelmű, hogy a férfiak a fedélzeten voltak-e.

Yoav Gallant védelmi miniszter „lenyűgözőnek” nevezte a mentőakciót. Hozzátette:

Továbbra is teljesíteni fogjuk az elraboltak hazahozatalára vonatkozó kötelezettségvállalásunkat, bármilyen módon.

Az izraeli média jelentése szerint a túszokat egy rafahi épület második emeletén tartották fogva.

Armon Aek, a Sheba Medical Center megbízott igazgatója később azt mondta: „Nagy örömmel jelentem be, hogy ma este két kiszabadult túsz landolt itt. A sürgősségi osztályunkon fogadták őket, és a sürgősségi osztályunk személyzete elvégezte az első vizsgálatot, a túszok stabil állapotban vannak.”

Mentés után támadás

A Palesztinai Vörös Félhold Társaság közölte, hogy Rafahot támadás érte, de Izrael is közzétette, hogy csapásokat mért a Gázai övezet déli részén. Az izraeli hadsereg azt követően indította meg hadműveleteit a Gázai övezetben, hogy október 7-én több mint 1200 embert öltek meg Dél-Izraelben a Hamász fegyveresei, akik mintegy 240 embert túszul is ejtettek. A túszok egy részét később szabadon engedték.

A hétfői izraeli mentőakció Rafahban nem sokkal azután történt, hogy szemtanúk a városban arról beszéltek, hogy az éjszaka folyamán több tucat izraeli légicsapás érte a város északi és középső részét. Helyi lakosok a BBC-nek elmondták, hogy helikopterek és hajók is részt vettek a támadásban.

Az áldozatokról ellentmondásos jelentések érkeztek: az AFP hírügynökség a gázai Hamász vezette egészségügyi minisztériumra hivatkozva 52 palesztin – köztük gyerekek – halálát jelentette. Eközben a Reuters 37-re tette a halálos áldozatok számát, szintén gázai egészségügyi tisztviselőkre hivatkozva.

Vasárnap a Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium közölte, hogy az előző nap folyamán 112 további palesztint ölt meg az izraeli hadsereg, így a halálos áldozatok száma meghaladja a 28 100-at, a sebesülteké pedig a 67 500-at.

Számos ország és nemzetközi szervezet figyelmeztette Izraelt, hogy ne hajtsa végre tervezett offenzíváját a városban, ahol a becslések szerint 1,5 millió embernek nyújtanak menedéket. Legtöbbjük Gáza többi részéből menekült el.

Az ENSZ egyik magas rangú humanitárius tisztviselője azt mondta a BBC-nek, hogy most már nincs biztonságos hely, ahová mehetnének. Rafah – az egyiptomi határon – az egyetlen nyitott belépési pont a humanitárius segélyek számára Gázába.

Rovatok