Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter Horvátországba utazott

2024. február 12., hétfő 08:53

Szijjártó Péter hétfő reggel a horvátországi Petrinjába utazott a helyi iskola avatóünnepségére. Az épület 2020-ban földrengésekben súlyosan megrongálódott, majd magyar segítséggel épült újjá.

„Ha a szomszédaink bajba kerülnek, ránk, magyarokra mindig számíthatnak, így volt ez a horvátországi földrengés után is” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a közösségi oldalán.

A súlyos károkat okozó természeti katasztrófát követően sok-sok horvát családnak adtunk segítséget, hogy rendezhesse helyzetét és újrakezdhesse az életét. Belevágtunk akkor egy súlyosan megrongálódott petrinjai iskola újjáépítésébe is, amelyet most ismét birtokba vehetnek a diákok

– fogalmazott. 

Szijjártó Péter tavaly augusztusban közölte: megállapodás született a magyar és a horvát kormány között arról, hogy az áfa befizetéséhez szükséges összeget, mintegy 1,6 milliárd forintot a horvát kormány biztosítja a Petrinjai Általános Iskola 8 milliárd forintos magyar segítséggel megvalósuló újjáépítéséhez.

A 2020-ban Horvátországot sújtó földrengést követően szomszédos országként Magyarország az elsők között ajánlotta fel a segítségét a minél gyorsabb helyreállítás érdekében. A magyar kormány mellett a Mol és más, Horvátországban befektető magyar vállalatok, valamint egyházi és civil szervezetek is rögtön a szomszédunk segítségére siettek.

Rovatok