Index Vakbarát Hírportál

Anarchia az Egyesült Királyságban: nem várt szövetség buktatná meg a házelnököt

2024. február 22., csütörtök 14:36

Nem várt fordulatot hozott a gázai háborúról szóló vita Londonban. A vitát lezáró határozat körül ugyanis botrány alakult ki, miután a korábban a Munkáspártban politizáló házelnök befogadta a tűzszünet kapcsán egykori pártjának kiegészítését is – a nem mindennapi tory–skót nacionalista koalíció szerint azért, hogy ezzel kerülje el a Munkáspárt, hogy megosztott legyen a kérdésben. E lépés a házelnök állásába kerülhet.

Nem várt szövetség bontakozott ki az Egyesült Királyság parlamentjének alsóházában, a Képviselőházban.

Ugyanis a függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt (SNP) és a kormányzó Konzervatív Párt közösen buktatná meg a Képviselőházban a házelnököt.

A hat konzervatív képviselő házelnökkel szemben benyújtott bizalmatlansági indítványát már több mint ötven képviselő írta alá, így a házszabály értelmében biztos, hogy a korábban Munkáspártban politizáló Lindsay Hoyle házelnök személyéről szavazni fog a brit parlament alsóháza – a kezdeményezéshez a tory képviselőkön kívül (ez a Konzervatív Párt közismert neve) 23 skót nacionalista is csatlakozott.

Egy kaotikus este utáni kaotikus reggel

Hoyle-t azért akarják elmozdítani pozíciójából, mert a kormányzó toryk és a Skócia hanyatlásáért őket okoló skót függetlenségi párt, az SNP képviselői kiakadtak azon, hogy szerda este a gázai háborúról vitázó képviselők végül nem kizárólag a korábban benyújtott, Izraelt elítélő határozatról szavaztak, hanem a házelnök befogadott két, a Munkáspárt által beadott kiegészítést is, ami jóval finomabban kritizálja Izraelt.

A nem szokványos tory–skót koalíció szerint a házelnök ezt azért tette, hogy így a Munkáspártról ne derüljön ki, hogy megosztott Izrael és Palesztina kérdését illetően.

Az eredeti szöveg – amit egyébként az SNP nyújtott be – azonnali tűzszünet bevezetésére szólította volna fel Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt és országát, azonban ahhoz a Munkáspárt felvizezett – egyébként ugyanúgy azonnali tűzszünetet követelő – kiegészítését is befogadta a házelnök. Ezt követően a toryk és a skót nacionalisták azzal vádolták meg, hogy Hoyle korábbi pártjának kedvező politikai döntést hozott.

A brit parlamentben ugyanis tradíció, hogy a házelnök csak a parlament normális működéséért felel, a politikai pártoktól független, saját politikai nézete nem befolyásolhatja döntéseit. Ugyanakkor ezt – a két párt szerint – a házelnök szerda este a következő választáson történelmi győzelemre készülő Munkáspárt kiegészítésének befogadásával megszegte.

az ugyanis rendkívül kínos lett volna a Munkáspárt és az azt vezető Keir Starmer számára, ha pártja nem egységesen áll ki, és néhány képviselője megszavazza az SNP határozatát.

A Munkáspártot vezető Keir Starmer úgy érvelt kiegészítése mellett, hogy szerinte az SNP által benyújtott szöveg veszélyeztetné parlamenti képviselőinek az életét, hiszen az elmúlt időszakban történtek incidensek és halálos fenyegetések, amikor egy munkáspárti képviselő Palesztina vagy Izrael mellett foglalt állást.

Ugyanakkor a konzervatívok és a skótok – mellettük pedig több elemző is – úgy látja, Starmer célja valójában az lehetett, hogy pártja ne legyen megosztott a kérdésben. A Munkáspárt ugyanis rendkívül nehéz helyzetben van a tavaly október 7-én kirobbant háború óta.

A pártot egyfajta Tony Blair-i harmadikutas, centrista pozícióba kormányzó Starmert ugyanis a párt baloldala többször is kritizálta, amiért nem áll ki a palesztinok mellett, és azonnali tűzszünet helyett csak ún. humanitárius szünetet követel – ez a kérdés pedig továbbra is komoly probléma a pártelnök számára.

Ráadásul a Munkáspártot is megvádolták azzal, hogy nyomás alá helyezte a házelnököt, hogy fogadja be a kiegészítésüket.

A toryk szerint azt mondhatták Hoyle-nak, hogy ha házelnöki pozícióját szeretné megtartani a legkésőbb 2025 januárjában, de valószínűleg már idén ősszel rendezett választások után is, akkor fogadja be a kiegészítést – ugyanis az ún. house clerk is ellenezte annak befogadását.

Mi jöhet ezután?

A Képviselőház jelenleg is ülésezik, amelynek során a kormány nevében a kabinet és a parlament közötti munkáért felelős Penny Mordaunt kemény kritikákat fogalmaz meg a házelnökkel és a Munkáspárttal szemben.

Mordaunt szerint ugyanis semmilyen esetben sem volt elfogadható a Munkáspárt kiegészítésének befogadása.

A miniszter szerint ha valóban megfenyegették a munkáspárti képviselőket, és emiatt adtak be egy felvizezett kiegészítést, akkor azzal egy precedens nélküli esetet teremtettek, amivel extrémisták akarata előtt hajoltak meg. Ugyanakkor szerinte a párt valójában a megosztottságát próbálta ezzel palástolni, amivel gyakorlatilag busz elé lökték a házelnököt, akit egyébként tisztességes embernek nevezett.

Mivel a képviselők egy jelentős része a szerdai vita után visszautazott körzetébe, nem valószínű, hogy a héten szavaznak az indítványról. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a Konzervatív Párt visszahívja a képviselőit, hogy akár már pénteken szavazzanak Lindsay Hoyle házelnök sorsáról – azonban valószínűleg inkább jövő hétre halasztják a szavazást, hogy addig is a hétvégén ez a téma dominálja a sajtót a toryk sikertelensége helyett. 

Egyébként a határozattal kapcsolatosan érdekesség, hogy az nem befolyásolja a brit kormány külpolitikáját, illetve Izraellel vagy Gázával kapcsolatos politikáját. A határozatot így sokan egy politikai csapdának vélik a Munkáspárt szempontjából, amelynek végül ezzel a produkcióval sikerült elérnie, hogy a parlament csütörtöki ülése egy Munkáspárt elleni támadássá változzon.

Rovatok