Index Vakbarát Hírportál

Kim Dzsongun nem vállalja fel eltitkolt fiát, mert nem elég kövér

2024. február 23., péntek 12:35

A dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) egyik volt tisztviselője úgy véli, Kim Dzsongunnak lehet egy eltitkolt gyermeke, akit igen különös okból nem vállalt fel eddig.

Ugyan a dél-koreai hírszerzés korábbi értesülései szerint Kim Dzsongunnak összesen három gyermeke van, azonban a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) egyik nyugalmazott tisztviselője, Csu Szujon úgy tartja, lehet egy eltitkolt fia is, akit azért nem vállalt fel eddig a nyilvánosság előtt, mivel nem tetszetős a megjelenése – azaz nem túl kövér.

Eltérően az apjától vagy a húgától, aki telt és jól táplált, Kim fia sápadt és sovány

– mondta a Korea Timesnak, hozzátéve, a másik problémát az jelenti, hogy a gyermek egyáltalán nem hasonlít a dédnagyapjára, Kim Ir Szenre, ami az észak-koreai vezetők számára elengedhetetlen. 

A Nemzeti Hírszerző Szolgálat szerint a diktátornak csak két törvényes gyermeke van, illetve kettő másik, akik házasságon kívül születtek – írja a Sun.

Bár egyelőre egy kép sem került nyilvánosságra a titokzatos gyermekről, a szakértők azt sejtik, hasonlóképp nézhet ki, mint Kim Dzsongun ifjabb korában. A vezető ugyanis azt megelőzően, hogy hatalomra került, szintén soványabb volt, majd felszedett néhány kilót, hogy tekintélyparancsolóbbnak tűnjön. Ahogy Michael Madden, a washingtoni Stimson Center munkatársa arról beszámolt, ennek történelmi jelentősége van, mivel Észak-Koreában a vonzó és kellemes megjelenés messze eltér attól, amit nyugaton látunk. Mint elmagyarázta, a vékony alkat ugyanis arra emlékezteti az észak-koreai lakosságot, hogy az 1990-es évek végén csaknem egymillió ember halt éhen az országban. 

Ő lehet az új vezető?

Kim Dzsuet a diktátor kedvenc lányaként szokták emlegetni, akinek nevét is csak Dennis Rodman volt amerikai kosárlabdázónak köszönhetően tudhatta meg a világ, aki barátságot kötött az észak-koreai vezetővel. A sportoló elmondása szerint 2013-ban a kommunista államban tett látogatása során még csecsemőként láthatta Kim Dzsuet, akit a karjában is foghatott. Kim Dzsongun egyébként viszonylag ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt a gyermekeivel, viszont Kim Dzsuevel már többször is mutatkozott, így a szakértők úgy vélik, ő követheti őt a hatalmon.

Ez azért is lenne egyedülálló, mivel Észak-Korea élén még sosem állt nő. The Jongho dél-koreai törvényhozó – aki egykor magas rangú észak-koreai diplomata volt – ugyanakkor úgy véli, ez nem fog megtörténni. Egyrészt azért, mert elmondása szerint Dzsongun el fogja veszteni a hatalmát, mivel már a belső köre sem bízik benne, másrészt pedig nem gondolja, hogy a fia helyett a lányát választaná utódjának. Mint Jongho hozzátette, az elmúlt évtizedben az észak-koreai rezsim túl messzire ment, és abnormális irányba változott az ország sorsa. 

(Borítókép: Kim Dzsongun a Nemzetvédelmi Minisztériumban a Koreai Néphadsereg megalakulásának 76. évfordulója alkalmából Phenjanban, Észak-Koreában, 2024. február 9-én. Fotó: KCNA / Reuters)

Rovatok