Index Vakbarát Hírportál

Bejelentette EP-jelöltjeit a felvidéki Magyar Szövetség

2024. február 25., vasárnap 06:56

Megszületett a döntés a Magyar Szövetség európai parlamenti listájáról – jelentette be Forró Krisztián, a magyar nemzetiséget képviselő felvidéki párt elnöke az Országos Tanács (OT) szombati ülése utáni sajtótájékoztatón.

Forró Krisztián közölte, hogy az OT-n állást foglaltak aktuális politikai kérdésekben is: a Magyar Szövetség kiáll a gazdák mellett, elutasítják az erőszakos bűncselekmények elévülési idejének lerövidítését; támogatják a szlovák–magyar államközi kapcsolatok javulását, illetve a két kormány erőfeszítéseit a térségi együttműködés terén – számolt be a ma7 szlovákiai magyar hírportál.

A Magyar Szövetség európai parlamenti listáját Berényi József korábbi külügyi államtitkár vezeti.

A cél a felvidéki magyar közösség európai képviseletének visszaszerzése

– hangsúlyozta a pártelnök.

Forró Krisztián emlékeztetett, hogy öt éve csupán néhány szavazat hiányzott az európai mandátum megszerzéséhez. Ráadásul akkor még két magyar párt vetélkedett egymással, most azonban a Magyar Szövetség egyedüli magyar formációként indul.

A Magyar Szövetség európai parlamenti jelöltjei a következők:

  1. Berényi József
  2. Pandy Péter
  3. Orosz Örs
  4. Patasi Ilona
  5. Iván Tamás
  6. Mag Fodor Enikő
  7. Herbácskó Anita
  8. Mészáros Anikó
  9. Köpöncei Péter
  10. Marczinkó Zoltán
  11. Klenovics Gábor
  12. Drab Melinda
  13. Brunczlik Viktor
  14. Ivanecky János
  15. Miklós László

Mint megírtuk, a Fidesz–KDNP elnöksége Deutsch Tamást jelölte a kormánypártok EP-listavezetőjének

Rovatok