Index Vakbarát Hírportál

Ezért összeférhetetlen a katolikus egyház és a szabadkőművesség

2024. február 28., szerda 16:35

Antonio Stagliano püspök, a Pápai Teológiai Akadémia elnöke a vatikáni médiának adott interjúban kifejtette, miért összeegyeztethetetlen egymással a katolikus hit és a szabadkőműves gondolkodás.

A szabadkőművesség olyan eretnek tan, amely alapvetően az ariánus eretnekséghez kapcsolható – kezdte mondandóját a Pápai Teológiai Akadémia elnöke a Vatican News beszámolója szerint. 

Éppen Arius volt az, aki úgy képzelte, hogy Jézus a Világegyetem nagy építője (ami a szabadkőművességben az ún. felsőbb lény), és tagadta Krisztus istenségét. Ezért a niceai zsinat – amelynek nemsokára 1700. évfordulóját ünnepeljük – megerősítette a Jézusra vonatkozó igazságot, vagyis hogy született, de nem teremtmény, Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől

– magyarázta a vatikáni médiának Antonio Stagliano, majd kifejtette, hogy éppen a világegyetem nagy építője vagy a nagy órásmester elképzelés teszi a szabadkőművességet összeférhetetlenné a katolikus istenképpel.

Ez az elképzelés ugyanis az emberi értelem gyümölcse, mely igyekszik istennek képzelni magát, míg a katolikusok Istene a Jézus Krisztusban való isteni kinyilatkoztatás gyümölcse. Lényegében tehát annak a történelmi eseménynek a gyümölcse, amelyben Isten megtestesült, eljött az emberekhez, mindenkihez szólt, és felkínálta nekik az üdvösséget

– vélekedett a püspök. 

Keresztény szeretetszolgálat

Kifejtette, hogy a testvériség eszméje is igencsak távol áll egymástól a szabadkőművesség és a katolikus hit olvasatában. Stagliano püspök rámutatott, hogy a katolikus testvériség „Isten szeretet szentségében jön létre Jézusban, az eucharisztiában, nem csupán egy általános testvériség-elven alapul”.

Hozzátette, ugyanez a gondolatmenet alkalmazható a keresztény szeretetszolgálatra, amelynek semmi köze a szabadkőműves filantrópiához. Úgy véli, a keresztény karitatív szeretet annak a történelmi eseménynek felel meg, hogy „Isten meghalt és feltámadt értünk, és azt kéri gyermekeitől, hogy ne csupán emberbaráti cselekedeteket hajtsunk végre, hanem adott esetben szeretetből vállaljuk a keresztre feszítést is”.

A szabadkőművességen belül olyan okkult hatalmi szálak épülnek ki, amelyek ellentétben állnak a keresztény cselekvéssel

– állapította meg a Pápai Teológiai Akadémia elnöke, hozzátéve, hogy amikor összeférhetetlenségről beszélünk, akkor mély ellentmondásokról van szó. Emellett úgy véli, az ezoterikus jelleg is áthatja a szabadkőműves gondolatokat, melyek gyakran titkos és a beavatottak számára fenntartott spirituális tanokból állnak.

Stagliano püspök hozzátette: a katolicizmusban is beszélünk misztériumról, de az evangéliumok azt mondják, hogy a misztérium, mely az évszázadok során rejtőzött, nem szűnik meg misztérium lenni, hanem csak feltárul a kinyilatkoztatás által. 

Az egyház az elmúlt évszázadok alatt mindig is elítélte a szabadkőművességet

– emlékeztetett a Pápai Teológiai Akadémia elnöke, majd utalt a Hittani Dikasztérium legújabb, erre vonatkozó megnyilatkozására: 2023. november 13-án egy Fülöp-szigeteki püspök megerősítette, hogy katolikusoknak tilos a belépés a szabadkőműves páholyokba. „Amelyik hívő ezt mégis megteszi, az súlyos bűn állapotába kerül, és egyáltalán nem járulhat szentáldozáshoz” – mondta Antonio Stagliano.

Rovatok