Index Vakbarát Hírportál

Volodimir Zelenszkij megállapodott Erdogannal, a törökök részt vesznek Ukrajna újjáépítésében

2024. március 8., péntek 20:57

A két ország elnöke megállapodást kötött arról, hogy Törökország részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében. De napirenden voltak olyan kérdések is, mint a kétoldalú védelmi ipari kapcsolatok vagy a gabonaexport.

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy megbeszéléseket folytasson az ukrajnai háború menetéről, a megszűnt fekete-tengeri gabonaüzletről és védelmi iparuk együttműködésének fokozásáról – számolt be a Reuters.

A török elnök hivatala közölte, hogy a találkozó azután kezdődött, miután Zelenszkij ellátogatott egy Isztambul melletti hajógyárba, hogy szemügyre vegye az ukrán haditengerészet számára épülő két korvett hadihajó munkálatait.

Törökország mint a NATO tagja, támogatja Ukrajna területi integritását, ugyanakkor jó kapcsolatot ápol Oroszországgal is, és rendszeresen tárgyal az ukrajnai háborúban részt vevő mindkét féllel. Kivált, hogy mindkét fél érintett a fekete-tengeri megállapodásban, vagyis az ukrán gabonaexport Fekete-tengeren keresztüli átengedésének új módjában, amely feloldotta az ukrán gabonaexport de facto orosz blokádját.

Zelenszkij isztambuli látogatása Vlagyimir Putyin orosz elnök várható látogatását előzi meg, amelyre a Kreml szerint csak a március 15–17. közötti orosz választások után lesz alkalom.

Törökország továbbra is támogatja Ukrajna területi integritását

A két elnök megbeszélésén napirenden volt az Oroszországgal folytatott háború befejezését célzó békeformula, a Moszkva által fogva tartott ukrán hadifoglyok szabadon bocsátása, valamint a kétoldalú védelmi ipari kapcsolatok.

A találkozó kezdetén Zelenszkij az X közösségi médiaplatformon azt közölte, hogy Ankarának és Kijevnek együtt kell működnie az élelmezésbiztonság és a Fekete-tenger hajózási biztonság megteremtésében, hozzátéve, hogy Ukrajna szorosabb védelmi kapcsolatokat szeretne Törökországgal, és szüksége van segítségére a foglyok szabadon bocsátásának biztosításában.

Érdekeltek vagyunk a kétoldalú együttműködés és a koprodukció megerősítésében a török védelmi vállalatokkal 

– mondta.

A lap egy török diplomáciai forrása szerint Ankara megismételte, hogy a háború számára egyetlen elfogadható befejezésének módja a tárgyalások, ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy továbbra is határozottan támogatja Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

Ugyanezen a fórumon arra a kérdésre, hogy Ukrajna folytathatja-e a harcot, ha a nyugati támogatás csökken, Mikola Tocsickij ukrán külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy csak egy teljes orosz kivonulás vethetne véget a háborúnak, még abban az esetben is, ha Ukrajnának nincs 100 százalékos támogatottsága a nyugati országok körében.

Napirenden a gabonaüzlet

A Zelenszkij–Erdogan-találkozó napirendi pontjai között szerepelt az Oroszország és Ukrajna közötti kereskedelmi hajók navigációs biztonsága is, miután megszűnt a Fekete-tengeri Gabonakezdeményezés, amelyet Oroszország tavaly júliusban mondott fel.

A Törökország és az ENSZ által közvetített megállapodás lehetővé tette, hogy Ukrajna biztonságosan exportálhasson gabonát fekete-tengeri kikötőiből.

Erdogan szorgalmazta a megállapodás újjáélesztését, de Oroszország – amely szerint mivel a saját élelmiszer- és üzemanyag-exportjára vonatkozó, jobb feltételekre irányuló kéréseit figyelmen kívül hagyták –, felmondta azt. Törökország, amelynek kizárólagos ellenőrzési joga van a Fekete-tengeren a két tengerszoroson, a Boszporuszon és a Dardanellákon, katonai támogatást nyújtott ugyan Kijevnek, de közben ellenezte az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati szankciókat.

Az egyensúlyozás részeként Ankara felajánlotta, hogy közvetít a felek között, és béketárgyalásoknak ad otthont, miközben fenntartja védelmi ipari kapcsolatait Ukrajnával, és elmélyíti energetikai együttműködését Oroszországgal.

Megállapodást kötöttek arról is, hogy Törökország részt vesz Ukrajna háború utáni újjáépítésében.

(Borítókép: Recep Tayyip Erdogan török elnök találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Isztambulban, Törökországban 2024. március 8-án. Fotó: Turkish Presidential Press Office / Handout / Reuters)

Rovatok