Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor aggódhat? – Betámadták az osztrákok a magyar kormányt

2024. március 15., péntek 20:09

Osztrák kormánytisztviselők is beálltak a Spar mögé a panasz ügyében, amelyet a nagyvállalat intézett a magyarországi különadó miatt.

Korábban már írtunk arról, hogy az osztrák Spar szupermarketlánc bepanaszolta a magyar kormányt az Európai Uniónál a különadó miatt. A vállalat azt kérte Brüsszeltől, hogy avatkozzanak be az ügybe.

Azóta a Kronen Zeitung nevű osztrák lap számolt be arról, hogy újabb fejleményei vannak az ügynek. Mint írták, a Spar ausztriai ügyvezető igazgatója, Hans K. Reisch is azt kérte az Európai Bizottságtól,

hogy indítsanak kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a különadó miatt.

A lap szerint Reisch levelet küldött Margrethe Vestagernek, a Bizottság versenyjogért felelős biztosának, Thierry Bretonnak, a belső piacért felelős biztosának, és az ügyben illetékes uniós főigazgatóságoknak is. Hozzátették azt is, hogy Hans K. Reisch nem teljesen egyedül vívja ezt a harcot:

Martin Kocher osztrák gazdasági miniszter, valamint Alexander Schallenberg külügyminiszter is támogatta őt ebben.

A lap szerint a két miniszter közösen írt levelet Ursula von der Leyen bizottság elnöknek, amelyben bírálták azokat a lépéseket, amelyek szerintük diszkriminatívak voltak a Sparral szemben, és semmibe vették az alapvető szabadságjogokat.

Sokba kóstál ez a Sparnak, kivonulhatnak az országból? 

A Kronen Zeitung azt is közölte, hogy a Spar és más osztrák vállalatok már februárban lobbizni kezdtek Brüsszelben azért, hogy a Bizottság tegyen lépéseket a magyarországi különadó ellen. Véleményük szerint a magyar kormány nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra, hogy a magyar nagyvállalatok miért mentesülhetnek a különadó alól.

A lap (korábbi jelentésekre hivatkozva) azt írta, hogy

a Sparnak eddig ÖSSZESEN 48 millió eurójába (átszámítva kb. 18,86 milliárd forint) kerülhetett a különadó.

Egyedül 2023-ban 33 millió euróba fájt ez nekik.

Hans K. Reischt emiatt arról is megkérdezték, lehetséges lenne-e a Magyarországról való kivonulás, de ő azt mondta, hogy ez szóba sem jöhet. „Magyarországon jelenleg erős második helyen állunk, és ha következetesen tudnánk befektetni, akkor lehetőségünk lenne arra is, hogy piacvezetők legyünk. Nagyon kényelmes jövedelmi helyzetből jövünk ki, de ezek az exogén tényezők mindent elrontanak” – mondta a cégvezető.

Nem előzmény nélküli a panasz 

A Spar panasza annyiban nem volt újdonság, hogy a kormány különadója miatt már 2022 óta panaszkodtak a külföldi multik (bár akkoriban még inkább csak név nélkül mertek nyilatkozni erről a tisztviselőik).

A vállalat magyarországi ügyvezetője, Heiszler Gabriella még 2023 áprilisában adott nagyinterjút lapunknak. Akkor többek közt azt mondta a különadóval kapcsolatban, hogy „az más kérdés, hogy változatlanul nincs profit, nemhogy extraprofit, és még ma sem értjük, miért árbevétel-arányosan állapítják meg”.

Rovatok