Index Vakbarát Hírportál

Elkezdődött az orosz elnökválasztás, Pakson is lehet szavazni

2024. március 15., péntek 08:55

Kezdetét vette az elnökválasztás Oroszországban; a szavazóhelyiségeinek többsége már meg is nyitott. Külföldön 144 országban, 295 szavazóhelyiségben – köztük Pakson – csaknem kétmillióan voksolhatnak majd. Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök már le is adta szavazatát.

Először fordul elő, hogy az orosz elnökválasztást három nap alatt tartják meg. A legtöbb szavazóhelyiség március 15-én, 16-án és 17-én moszkvai idő szerint reggel és este 8 óra között fog működni. A választók otthon is szavazhatnak majd – írja a RIA Novosztyi.

Az államfői posztért négy, az orosz Központi Választási Iroda által regisztrált jelölt indul:

Az orosz elnökválasztási kampány 2023 decemberében startolt el. Az Indexen korábban írtunk róla, hogy az elnökjelöltek december végéig adhatták be a központi választási bizottsághoz a jelentkezést, és január végéig volt idejük teljesíteni az induláshoz szükséges feltételeket.

Háborús helyzetben, a jobb- és baloldali ellenzéktől megtisztított politikai viszonyok mellett nem akadhatott igazi kihívója Vlagyimir Putyinnak. Az orosz elnök egyik legkitartóbb ellenfele Alekszej Navalnij volt, aki idén februárban halt meg sokat vitatott körülmények között, miközben 47 éves büntetését töltötte.

Az országban több mint 94 ezer szavazóhelyiséget nyitottak meg, ahol helyi idő reggel nyolctól este nyolcig lehet szavazni. A külföldi helyszíneket nem számítva a választások Oroszországban vasárnap este, moszkvai idő szerint 21 órakor érnek véget, a kalinyingrádi régióban lévő szavazóhelyiségek bezárásával.

Az első eredmények közzétételét az orosz Központi Választási Bizottság (CIK) ekkorra ígéri, az előzetes eredményeket pedig hétfő délelőttre. Ella Pamfilova, a testület elnökének közlése szerint eddigre a voksok több mint 90 százalékát összesítik majd. Külföldön 144 országban, 295 szavazóhelyiségben csaknem kétmillióan voksolhatnak majd.

A TASZSZ hírügynökség szerint Pakson is lehet szavazni.

Péntek reggel, amikor már több mint félmillióan leadták elektronikusan a voksukat, a CIK közölte, hogy a rendszer túlterhelt. Az orosz hatóságok bejelentették: számítanak rá, hogy a választásokat a Kreml irányvonalát ellenző erők hekkertámadásokkal és politikai provokációkkal próbálják meg megzavarni. Ellenzéki kiadványokban megjelent felhívások vasárnap délre tiltakozó megmozdulásokat hirdettek meg a választási helyiségek elé.

Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök az orosz déli katonai körzet egy meg nem nevezett szavazóhelyiségében adta le a voksát.

A közvélemény-kutatások magas, 70 százalék feletti részvételt jeleztek előre.

Rovatok