Index Vakbarát Hírportál

Káosz és erőszak a texasi határon, átgázoltak a határőrökön az illegális bevándorlók

2024. március 22., péntek 15:11

Illegális bevándorlók csoportja a szögesdróton áttörve megrohamozta a texasi El Paso határát csütörtökön. A helyszínen eluralkodott a káosz, amint a bevándorlók a határőrség tagjait fellökve próbáltak átjutni az országhatáron.

Az illegális bevándorlók agresszív tömege egészen a határfalig jutott, ahol végül sikerült feltartóztatni őket. Egy texasi rendészeti forrás elmondta Fox Newsnak, hogy a csoport több mint 300 illegális bevándorlóból állt, és körülbelül 100 felnőtt férfi rohanta meg a katonákat. A forrás szerint a rendbontókat  vagyon megsemmisítése és testi sértés miatt fogják letartóztatni.

Brandon Judd, az Országos Határőrségi Tanács elnöke elmondta, hogy minden illegális migránst elfogtak, és kitoloncolási eljárást indítanak ellenük, fenntartva a menedékjog kérelmezésének lehetőségét. Texasnak arra is lehetősége van, hogy vádat emeljen az agresszívan fellépő migránsok ellen.

Megírtuk, hogy tavaly rekordszámú illegális bevándorló érkezett Texason keresztül az Egyesült Államokba. 2023 decemberében nem kevesebb mint 302 ezer ember próbált törvényellenesen átjutni a határon. 

A washingtoni szövetségi kormányzat a határok megnyitását követeli, azonban Texas nem enged a nyomásnak – már csak azért sem, mert a nyári hónapok közeledtével újabb és újabb hullámokra kell számítani.

Texas már számos határbiztonsági intézkedést hajtott végre az illegális bevándorlás kezelésére, melyek többsége a Biden-adminisztráció ellenállásába ütközött. A szögesdrótot korábban szövetségi tisztviselők vágták el, az amerikai kormány pedig beperelte Texast, amiért bójákat telepített a Rio Grandéba.

Ezen a héten a Legfelsőbb Bíróság rövid időre engedélyezte Texas illegális bevándorlás elleni törvényének hatályba lépését, amely lehetővé teszi a rendőrség számára az illegális bevándorlók letartóztatását. A Biden-kormány ezt a döntést is kifogásolta. A törvényt visszaküldték az Ötödik Körzeti Fellebbviteli Bíróságnak, amely órákkal később ismét blokkolta azt, miközben a viták folytatódtak.

Az Indexen megírtuk, hogy szerdán egy szövetségi fellebbviteli bíróság betiltotta a törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy őrizetbe vegyék és büntetőeljárás alá vonják az engedély nélküli bevándorlókat. A Biden-kormányzat és Mexikó is megtámadta az SB4 néven ismert törvényt, mivel bevándorlóellenesnek találják azt.

Texas azzal érvelt, hogy valamit tennie kellett, mert a kormány „nem végzi a feladatát” a határ biztosítása és az országban illegálisan tartózkodók kitoloncolása érdekében. Hozzátették, hogy továbbra is joguk van megállítani azokat, akik illegálisan találkoznak a birtokháborítási törvények alkalmazásával.

Rovatok