Index Vakbarát Hírportál

Szabadon engedték a nigériai iskolából elrabolt diákokat

2024. március 24., vasárnap 09:44

Megtalálták a több mint két hete elrabolt nigériai diákokat, akiket váltságdíj fejében raboltak el Kuriga városából. A csaknem 300 gyerek sértetlenül megúszta a történteket.

Mint arról az Index is írt, március 7-én ismeretlen fegyveresek több száz diákot raboltak el Nigéria északnyugati részén, Kuriga városából. A helyiek megpróbálták kimenteni a gyerekeket, de a fegyveresek visszaverték őket, és egy embert megöltek. A támadók váltságdíjat követeltek a diákokért.

A Reuters információi szerint a fegyveresek most szabadon engedték az elrabolt diákokat. A hírügynökség hozzátette, a közel 300 gyerek sértetlen volt.

Kaduna állam kormányzójának hivatala közölte, hogy a diákokat néhány nappal a 690 ezer dolláros (253 millió forintos) váltságdíj kifizetésének határideje előtt szabadították ki.

Egy biztonsági forrás szerint a gyerekeket a szomszédos Zamfara állam egyik erdejében találták meg őket, majd a helyi hadsereg kísérte a gyerekeket vissza Kaduna fővárosába. A diákokat először orvosi vizsgálatokra vitték, majd utána találkozhattak családjukkal.

Nigéria északnyugati régiójában az utóbbi években jelentősen megugrott a váltságdíj reményében elkövetett emberrablások száma. A fegyveres bűnözők, dzsihadisták és az etnikai alapon szerveződő egyéb fegyveres csoportok miatt a közbiztonság az ország észak északkeleti és középső részében is rossz.

Rovatok