Index Vakbarát Hírportál

Egy ország keresi a négy napja rejtélyes körülmények között eltűnt kétéves szerb kislányt

2024. március 29., péntek 17:25

Egész Szerbia próbál a nyomára bukkanni annak a kétéves kislánynak, aki kedd ebéd után tűnt el egy családi ház udvaráról, ahol a testvéreivel játszott. A kislány keresésére nagy erőket mozgósítottak, a rendőrség, a tűzoltók, a hegyi mentők, a rendőrség speciális egységei kutyákkal indultak a kislány keresésére, hozzájuk a vadászok és a helyiek is csatlakoztak. Három férfit letartóztattak, mert egyikük azt állította, a pincéjében tartja fogva a gyereket.

Negyedik napja kutatnak Danka, a kétéves szerb kislány után, aki kedd délután tűnt el a szerbiai Bor város melletti Banjsko Polje településről. A rendőrség intenzíven keresi a gyereket – soha nem látott erőket mozgósítottak a környékbeliek: önkéntesek csatlakoztak a rendőrséghez, hőérzékelő drónokkal és helikopterrel is igyekeztek felderíteni az erdőt és a család szemétlerakó melletti otthonát, továbbá annak tíz négyzetkilométernyi környékét. A szülőket pedig napokon át hallgatták ki. A horvát Index információi szerint időközben letartóztattak három boszniai férfit is, akik azt állították a TikTokon, hogy információik vannak Danka eltűnéséről. 

A kislány az anya elmondása alapján a család házának udvaráról tűnt el egy nehezen megközelíthető terepen, amelyet sűrű erdő vesz körbe. A külvárosi településen sok a patak is, ráadásul az eső is esett, ezért még nehezebb volt a keresés. A kétéves Danka Ilic néhány gyerekkel együtt játszott a ház előtt, édesanyja csak vizet adni ment be a testvérének a Magyar Szó információi szerint. A szülőket a rendőrök kihallgatták, az anyától a mobiltelefonját is lefoglalták. Az édesanya pénteken ismét felkereste a rendőrséget, hogy segítse a nyomozást, ugyanis azt állítja, hogy több bejelentés és információ is befutott hozzájuk Dankáról. 

Fákat döntöttek ki, és speciális egységeket vetettek be

A hatóságok szerdán este állították le a környék átvizsgálását, mert – mint közölték – „az összes eddigi eredmény azt mutatja, hogy a lány nincs ezen a körülbelül 10 négyzetkilométeres területen”. A kislányt kedden több mint kétezren keresték, a rendőrség, a tűzoltók, a hegyi mentők, a rendőrség speciális egységei kutyákkal, a vadászok és a helyiek. A ház környékét kotrógépekkel vizsgálták át, fákat döntöttek ki, rendőrök és tűzoltók is érkeztek a helyszínre, szinte teljes egészében megtisztították a területet, felforgatták a talajt is. A nyomozást operatív úton folytatja a rendőrség.

Danka szülei a csütörtöki napot szinte teljes egészében a rendőrségen töltötték, amikor kihallgatták őket. A rendőrök szétválasztották a szülőket, külön-külön hallgatták meg az anyát és az apát, majd különböző helyszíneken kellett aludniuk.

A rendőrség eddig több mint 50 embert hallgatott ki.

Csütörtök este futottak be a hírek Szerbiában arról, hogy letartóztattak három férfit Bosznia-Hercegovinában. A helyi média szerint a férfiak TikTokon bejelentették, hogy információik vannak Danka eltűnéséről, és ezért az információért cserébe pénzt követeltek. A szerb belügyminisztérium arról számolt be, hogy egyikük azt állította, Danka a pincéjében van, a kihallgatáson azonban már azt vallották, hogy csak vicceltek.

Miért összpontosítanak a szülőkre?

A szerbiai közvélemény érdeklődését, mi több, gyanúját felkeltette az a tény, hogy a rendőrség milyen sok időt és energiát szentel a kislány szüleinek kihallgatására. Az apát poligráfos vizsgálatnak is alávetették, amelyen átment, Danka anyja azonban jelenleg öt hónapos terhes, ezért nem végezhető el rajta a teszt. 

De az, hogy a rendőrség részletesen ellenőrzi az anya Danka eltűnéséről szóló bejelentésének minden körülményét, valamint mindazt, ami a kislány eltűnése és az első rendőrjárőrök megérkezése között történt mindössze azt jelenti, hogy „még egyszer mindent ellenőrizni kell, valóban nincs-e nyoma annak, hogy a gyerek eltűnt valahol, és esetleg még mindig azon a területen van. Minden kérdés nyitott, minden lehetőség fókuszban van, minden részletet ki kell vizsgálni. Semmit nem szabad félretenni vagy félvállról venni” – közölték a nyomozók. 

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint az a tény, hogy a rendőrség ellenőrzi az anya vallomását, és a mobiltelefonját elemzésre küldték, továbbá, hogy kétszer is több órán keresztül hallgatták ki a szülőket, nem jelenti azt, hogy őket vagy a közvetlen családtagokat gyanúsítják a kislány eltűnésének ügyében. Ezekben az esetekben gyakori a közvetlen családtagok részletes ellenőrzése. De a rendőrök igazoltatják a helyieket, és átvizsgálják a környező házakat is.

Letartóztattak egy rendőrt is

Pénteken őrizetbe vették a Bori Rendőrkapitányság egyik rendőrét, mert az tájékoztatást adott a kis Danka eltűnése ügyében indított nyomozás részleteiről. A rendőrt egy poligráfos vizsgálatnak vetették alá, amely lebuktatta.

Egy másik rendőr, Marko Nicovic, a belgrádi rendőrkapitányság volt feje arról tájékoztatta a horvát lapot, hogy szerinte a nyomozás kulcsát a szülők jelentik, és nem érti, miért vártak két órát a kislány eltűnésének bejelentésével.

A bori Banjsko Polje városrészen eltűnt kislánynak barna haja van, barna szemei és 85 centiméter magas. Eltűnése pillanatában olívazöld kabátot, lila nadrágot, fekete tornacipőt viselt, haját lófarokba kötve viselte.

Rovatok