A japán egészségügyi minisztérium és a helyi hatóságok szombaton ellenőrzést tartottak a Kobayashi Pharmaceutical Co. oszakai üzemében, miután kiderült, hogy egyre többen halnak meg az általuk gyártott, vörös élesztőrizst tartalmazó étrend-kiegészítő miatt.
Bár az étrend-kiegészítőt előállító oszakai gyár decemberben bezárt, a japán minisztérium és a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy helyszíni ellenőrzést tart a halálesetek miatt. Az oszakai üzem átvizsgálása mintegy négy és fél órán át tartott.
Kendzsi Jamasita, a vállalat termelési részlegének vezetője szombaton elnézést kért, de részleteket nem közölt az ellenőrzésről. Mivel a vállalat az összetevők gyártását egy Vakajama prefektúrában található gyárba helyezte át, vasárnap ott is ellenőrzést tartanak – írta a Kyodo News.
Ahogy arról beszámoltunk, kedden erősítette meg a japán Kobayashi Pharmaceutical Co., hogy a vörös élesztőrizst tartalmazó étrend-kiegészítőjük miatt két ember meghalt, több mint százan pedig kórházba kerültek. Csütörtökön már arról számoltak be a japán hatóságok, hogy négyre nőtt a halálos áldozatok száma.
Péntekre pedig bejelentették, hogy már öt ember vesztette életét, mert tartósan szedte a készítményt.
Akik hosszabb ideig szedték a szert, azok közül sokaknál veseelégtelenséget állapítottak meg. Egyes hírek szerint már Japánon kívül is vannak betegek.
A japán egészségügyi minisztérium és a Kobayashi Pharmaceutical pénteken közölte, hogy a cég vizsgálata során puberulinsavat találtak a vörös élesztőrizses termékekben, egy olyan természetes vegyületet, amely kékpenészből készül, és a cég nem számított arra, hogy a termékei tartalmazhatnak ilyet. Hogy az anyag ok-okozati összefüggésben áll-e az egészségügyi problémákkal, egyelőre nem világos.