Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter Teqball-asztalt adott át a NATO részére

2024. április 4., csütörtök 18:24

Az észak-atlanti szövetség meglapításának 75. évfordulója alkalmából Teqball-asztalt ajándékozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-nak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az átadást követően emlékeztetett rá, hogy

ma van a világtörténelem legsikeresebb és legerősebb védelmi szövetségének születésnapja, márpedig ilyenkor nem illik üres kézzel érkezni.

Beszédében kiemelte, hogy valódi magyar innovációról van szó, amely azon az őrült, de egyedi ötleten alapul, hogy meggörbítettek egy pingpongasztalt, és ezáltal új sportágat teremtettek.

Elmondta, hogy bárki, aki látott már Teqball-mérkőzést, az valószínűleg egyetért azzal, hogy rendkívüli módon szórakoztató a játék, amelyhez különleges képességekre van szükség, és ezeket a képességeket a játék tovább is fejleszti.

Szijjártó Péter szavai szerint ezért nem is véletlen, hogy világszerte az élvonalbeli futballcsapatok egyre gyakrabban használnak Teqball-asztalt készségfejlesztésre.

Hangsúlyozta, hogy a világ jelenleg nem a legjobb időszakát éli, és különösképpen igaz ez a biztonsági szervezetekben dolgozók számára.

A jelenleg zajló háború a mindennapi életünket mérgezi, épp ezért ki vagyunk éhezve a jó hírekre, az örömre és a szórakozásra, és a Teqball mindezt egyértelműen megadja

– jelentette ki.

Végezetül azt kívánta a NATO minden dolgozója számára, hogy leljék nagy örömüket a játékban, amely talán a feszültség oldására is alkalmas lehet.

A békére kellene koncentrálni

 Mint ahogy azt korábban az Index megírta, Szijjártó Péter úgy véli, hogy a NATON-n belül jelenleg háborús pszichózis uralkodik, ami komoly eszkalációs kockázatot jelent, ezért minél előbbi stratégiaváltásra lenne szükség az észak-atlanti szövetség részéről.

„Egyértelműen egyre aktívabbak a harctéri cselekmények, ezek következményei egyre súlyosabbak, és így az emberéletek megmentése és a pusztítás megelőzése érdekében most minden erőfeszítést a béke megteremtésére kellene koncentrálni” – figyelmeztetett a külgazdasági és külügyminiszter és rossz hírnek nevezte, hogy ez jelenleg erősen kisebbségben lévő álláspont a NATO-n belül, egyik kollégája például úgy fogalmazott, hogy „a cél nem a béke megtalálása, hanem a háború megnyerése”.

Rovatok