Index Vakbarát Hírportál

Fico neveltjéből annak elárulója, majd az ő elnökjelöltje – kicsoda Peter Pellegrini, Szlovákia leendő államfője?

2024. április 7., vasárnap 17:34

Új szakasz kezdődik Peter Pellegrini szlovák politikus életében, hiszen a héten köztársasági elnökké választották, így a már több mint 22 éves politikusi karrierje a csúcsra ért. Pellegrinit a kedvelői jó kommunikációs képessége és barátságos megnyilvánulásai miatt szeretik, miközben ellenzői azzal kritizálják, hogy Fico tanítványaként populista, aki mindig azt mondja, amit a közönsége épp hallani akar. De hogyan lett köztársasági elnök a 22 éve még parlamenti asszisztensként dolgozó Pellegriniből? Portré.

Mint arról beszámoltunk, április 6-án tartották Szlovákiában az elnökválasztás második fordulóját, ami az első fordulóban még csak második helyezést megkaparintó Peter Pellegrini, a Hlas – SD szociáldemokrata párt elnöke és parlamenti házelnök győzelmével ért véget.

Pellegrini végül magabiztos előnnyel szerezte meg a legtöbb szavazatot, így június 15-én majd ő fogja a köztársasági elnöknek helyet adó Grassalkovich-palota kulcsait átvenni a politikából egy ciklus után távozó Zuzana Caputovától. Ezzel a 48 éves Pellegrini lesz Szlovákia történetének az első olyan politikusa, aki élete során mindhárom legfőbb közjogi méltóságot betölti karrierje során.

A politikai pályáját még 2002-ben a Smerben kezdő leendő köztársasági elnök két ízben volt házelnök – legelőször még 2014 novemberében választották meg, miután az akkori házelnököt, Pavol Paskát lemondatták; másodjára a tavalyi választások után –, egyszer pedig a miniszterelnöki posztot is betöltötte, miután 2018-ban a Jan Kuciak újságíró és barátnője, Martina Kusnirova meggyilkolása után kirobbant tüntetések miatt lemondott Robert Fico kormányfő.

Azonban karrierje csúcsára 2023 őszén ért el, amikor az előrehozott választáson királycsináló szerepbe került a Smerből kiváló, nyugatias szociáldemokrata pártként induló Hlasszal, így ő dönthette el, hogy egy széles, Smer-ellenes koalíció vagy pedig egykori pártja és a szélsőjobboldali SNS partnereként kerül kormányra – ő végül utóbbi mellett döntött, aminek először a házelnöki pozícióját, másodjára pedig elnökjelöltségét köszönheti.

De miként vált a 2002-ben még parlamenti asszisztensként dolgozó Pellegriniből 22 év alatt Szlovákia köztársasági elnöke?

Parlamenti táskahordótól egészen államtitkárságig

Peter Pellegrini még 1975-ben született Besztercebányán. Egyetemi tanulmányait is részben itt, részben pedig Kassán végezte – mindkét helyen pénzügyi szakra járt.

A politikával az egyetem elvégzése után kezdett foglalkozni, bár hivatalos önéletrajza szerint egy ideig magánvállalkozóként dolgozott. A Smerbe végül 2002-ben, annak megalakulása után három évvel lépett be, ahol először Lubomir Vazny képviselő, későbbi közlekedési miniszter parlamenti asszisztense lett. Ugyanakkor 2006-ban a következő választáson már a szociálpopulista párt jelöltjeként került be a szlovák parlamentbe, ahol azóta is képviselő.

Pellegrini viszonylag hamar járta ki a pártban a ranglétrát, mivel 2006-os megválasztása után a többek között közlekedéssel, távközléssel és informatikával foglalkozó parlamenti bizottság elnöke lett, majd 2010 és 2012 között kétévnyi ellenzéki politizálás után a 2012-ben a hatalomba visszatérő Fico-kormányban már a pénzügyminisztériumban lett államtitkár.

Ennek oka az lehet, hogy sajtóhírek szerint Pellegrini mestere volt az utolsó pillanatos módosító javaslatoknak, ráadásul jó érzéke volt a napi politikához is – a politizálást később magától Ficótól tanulta el, aki 2014-től kezdve fontos kormányzati pozíciókat bízott rá.

Az egyik leghíresebb, még 2021-ben napvilágra került botránya azonban az államtitkári idejéhez köthető. A Fico-kormányok korrupciógyanús eseteit vizsgáló nyomozások során a szlovák pénzügyőrség korábbi vezetője, Frantisek Imrecze vallomásában azt állította, egy törvénymódosító javaslat kidolgozásáért és benyújtásáért cserébe 150 ezer euró kenőpénzt adtak át az akkor még államtitkárként dolgozó Pellegrininek, amit egy champagne-i Roederer pezsgő díszdobozába rejtettek.

A vallomás szerint a tasak egy Ficóhoz közeli oligarchán, Miroslav Vybohon keresztül juttott el Pellegrinihez, és a vallomás szerint pár nappal később az oligarcha azt az üzenetet adta át Imreczének, hogy „Pelle köszöni”, és az ügy el van intézve.

Pellegrini a mai napig tagadja a vádakat, ugyanakkor politikai riválisai azóta is olykor felemlegetik a pezsgődobozos esetet – legutóbb egyébként épp az egyik koalíciós partnere.

A rendőrség végül nem indított eljárást Pellegrinivel szemben, mivel Imrecze csak közvetett információkkal rendelkezett, hogy Pellegrini valóban megkapta a pezsgősüveget, ugyanakkor az állítólagos kenőpénzt eljuttató Vybohhal szemben igen.

A tűzoltó miniszter, aki még a legbársonyosabb széket is tűzoltásként kapta

Mint fentebb írtuk, Pellegrini a 2012 és 2016 közötti ciklust még államtitkárként kezdte, ugyanakkor az egyszínű Smer-kormány körüli botrányok miatt két ízben is ideiglenes jelleggel új feladatokat kapott Robert Ficótól, aki megbízható, lojális politikusnak tartotta Pellegrinit.

Először oktatásügyi miniszter lett, miután elődje rendkívül népszerűtlenné vált az oktatási reformötletei miatt, másrészt pedig miniszterként pazarolta a pénzt, emiatt Ficóval a lemondás mellett döntöttek – a túlárazott közbeszerzéseken kívül még limuzint is bérelt magának.

Ugyanakkor Pellegrini mindössze pár hónapig volt az oktatási minisztérium élén, mert utána a szintén korrupciógyanúba keveredő házelnök helyét vette át, amit a ciklus végéig be is töltött.

Pellegrini csillaga továbbra is felszállóban volt: a 2016-os választás után alakult kormányban már befektetésekért és digitalizációért felelős miniszterelnök-helyettes lett, de mint majdnem minden parlamenti ciklusát, ezt a négy évet sem abban a pozícióban fejezte be, ahol elkezdte. A Ján Kuciák újságíró és barátnője, Martina Kusnirova meggyilkolása után kirobbant tüntetések miatt ugyanis 2018-ban örökölte meg Fico kormányfői székét.

Ez is mutatja, Fico milyen bizalmat táplált irányába, mivel a Smer vezetője úgy gondolta, Pellegrini miniszterelnökként majd lenyugtatja a gyilkosság miatt heteken keresztül utcára vonuló tüntetőket, azután pedig majd az ő előretolt embereként fog viselkedni – ez azonban sok esetben nem így lett. 

Pellegrini kétéves kormányfősége alatt önálló szereplővé nőtte ki magát, aki saját jogon vált népszerűvé jó kommunikációs képessége és az embereket lekenyerező szimpatikus viselkedése miatt. Emiatt Pellegrini, szakítva Ficóval, új kihívások után vágyott.

A Smeren belüli belharcoktól egészen a kiegyezésig

A Kuciak-gyilkosság miatt egyértelmű volt, hogy a Smer a 2020-as választásokat el fogja veszíteni, és koalíciós potenciáljának elvesztése miatt ismét ellenzéki párt lesz – ez végül így is történt, miután a választásokat megnyerő centrista-populista Igor Matovic OLaNO-ja egy centrumtól a jobboldalig terjedő Smer-ellenes koalíciót hozott létre, aminek célja a Fico-kormányok alatti visszásságok kivizsgálása és felszámolása lett volna, azonban a koalíció sosem működött igazán jól.

Ahogy 2010-ben, úgy 2020-ban is az összesen négy pártból álló, őket mindössze a Smer- és Fico-ellenesség által összekötő Matovic-kormány is két éven belül megbukott, csakúgy, mint a 2012-ben az Iveta Radicova vezette kormány, azonban a Matovic-kormány bukása után az akkori pénzügyminiszter, Eduard Heger vezetésével még másfél évig folytatták kormányon.

Azonban hiába volt fejetlenség a kormánykoalícióban, ezalatt a Smerben is belső harcok zajlottak:

a 2020-as választáson listavezető pozíciót betöltő Peter Pellegrini nyilvánosan is arra szólította fel Ficót, mondjon le pártelnöki posztjáról, és hagyja ott a szlovák politikát.

Erre minden oka megvolt: a párton belül többen is úgy látták, hogy Fico politikai karaktere már elhasználódott, és miatta veszítették el a választásokat, miközben Pellegrini népszerű volt – utóbbit mi sem mutat jobban, mint hogy a 2020-as választásokon a listavezető Pellegrini majdnem kétszer annyi preferenciaszavazatot kapott, mint a pártelnök, így Pellegrini nem akart egy Fico-párt legnépszerűbb politikusa lenni.

Azonban az egykori tanítvány nem tudta legyőzni mesterét, még annak ellenére sem, hogy Matovic kormányfőként azt ígérte, az igazságszolgáltatás leszámol a Fico-kormány alatt jellemző bűncselekményekkel. A párttagok nem cserélték le Ficót a még pártszakadással is fenyegetőző Pellegrinire, aki emiatt a választás után pár hónappal, 2020 nyarán kilépett a pártból, és közel egy tucat Smer-szakadárral együtt megalapították a Hlas – SD-t (magyarul Hang – Szociáldemokrácia), ami ígéretük szerint egy nyugati, mérsékelt szociáldemokrata párt lett volna, szemben a Smer nacionalista-balpopulista irányával.

Sokáig úgy tűnt, hogy Pellegrini új projektje be is válhat, hiszen a kormányváltás után az ügyészségek elkezdték feltárni a Fico-kormányok körüli korrupciógyanús eseteket, a Smer támogatottsága csökkenésnek indult, miközben a Hlasé kilőtt.

Egy időben még Fico egykori belügyminiszterét, Robert Kalinakot bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel megvádolva le is tartóztatták, és sokáig úgy tűnt, a nyomozások szálai még magát Ficót is elérhetik. Ugyanakkor a Matovic-kormány működésképtelenségét mutatja, hogy Fico mentelmi jogát még parlamenti többséggel sem tudták megszavazni, ezért Fico ellen sosem emeltek vádat.

A kormány kaotikus működése, a koronavírus-járvány miatti bizonytalanság, az ukrajnai háború kitörése és a Smer ezekre adott populista, olykor egyenesen összeesküvés-elméleteket terjesztő üzenetei miatt ismét erősödni kezdett a párt. Ficóék megkérdőjelezték a lockdownok létének jogosultságát és a vakcinák hatékonyságát, míg az orosz agresszió kapcsán a szélsőjobboldalon kívül a Smer volt az egyedüli párt, ami az elejétől fogva ellenezte Ukrajna támogatását.  

E visszaerősödéssel a tavalyi előrehozott választásokat végül a Smer nyerte, azonban királycsináló szerepbe Pellegrini került, aki választhatott: egykori mestere vagy pedig egy őt ellenző, balközéptől a jobbközépig terjedő színes koalíció partnereként válik kormánypárttá a mindössze pár éve alapított pártja – ő pedig előbbi mellett döntött.

Fico riválisából Fico elnökjelöltjéig

Ugyanakkor e koalíció megvalósulását Pellegrini sokáig saját miniszterelnökségéhez kötötte a Robert Fico Smer- és Andrej Danko SNS-elnökkel folytatott koalíciós tárgyalásai során, azonban ebből Fico és Danko nem engedett, így ismét házelnökként folytatta karrierjét.

Kritikusai, de még maga Robert Fico is olykor azzal vádolja meg Pellegrinit, hogy nincs kiforrott politikai véleménye, azt könnyen változtatja – csakúgy, mint egyébként maga Fico –, amit jól mutat a kormánykoalícióban betöltött szerepe, illetve a mostani kampánya is.

Míg a Hlas zászlóbontásánál egy nyugati szociáldemokrata pártot hirdetett meg, addig három évvel később, Ficóval újra összeállva már a hatalomba visszatérő Fico populista üzeneteit hangoztatja.

Pellegrini korábban nem ellenezte Ukrajna támogatását, azonban mostani kampányában a miniszterelnök álláspontját visszhangozva követelte más országoktól az Ukrajnának szánt fegyvertámogatások leállítását, illetve a béketárgyalások mihamarabbi megkezdését, miközben a Putyinnal folytatott kommunikáció fontosságáról is beszélt.

Eközben ellenfelét azzal vádolta, ő belesodorná Szlovákiát a háborúba – amihez egyébként a ceremoniális funkciókat ellátó elnök helyett a kormány döntése és a parlament támogatása szükséges. A másik, ellenfelei által vele szemben gyakran megfogalmazott kritika a luxuséletvitele, amit jövedelembevallásai alapján nem is engedhetne meg magának.

2019-ben derült ki, hogy vásárolt egy, a pozsonyi vár alatt a Duna-parton található háromszobás lakást, ami egy olyan cég portfóliójához tartozott, aminek akkor miniszterelnökként kormánya adókedvezményt adott korábban. Pellegrini azt mondta, a közel 400 ezer euró értékű lakást hitelből vette, ugyanakkor arra már nem adott kielégítő magyarázatot, hogy volt elegendő önrésze a lakáshoz – állítása szerint úgy lett elegendő pénze, hogy az akkor 25 éves parlamenti asszisztense megvásárolt tőle egy gyártócsarnokot.

A szlovák sajtóban ugyancsak nagy port kavart, amikor kiderült, hogy egy 60-80 ezer euró értékű luxusautót használ, vagy amikor a mostani kampány alatt egy magánrepülőgéppel ment egy kelet-szlovákiai kampányeseményre.

Míg előbbi hivatalosan húga, utóbbi egyik párttársa, Peter Nahlik cégéhez tartozik, ráadásul a mostani kampányhajrában az is kiderült, Pellegrini gyakran használja Nahlik pozsonyi villáját, amit részlegesen a leendő elnök is elismert – a bukott miniszterelnök, Igor Matovic azzal vádolta meg, hogy valójában ő a tulajdonosa.

Mi volt a mostani választás tétje? Olvassa el választási felvezetőnket! És mi jöhet Szlovákiában az után, hogy Pellegrini nyerte meg az elnökválasztást? Olvassa el az erről szóló cikkünket!

(Borítókép: Robert Fico (j) gratulál Peter Pellegrininek (b) a szlovák elnökválasztás második fordulója után, 2024. április 7-én. Fotó: Zuzana Gogova / Getty Images Hungary)

Rovatok