Nathan Levine amerikai geopolitikai elemző is a résztvevője volt a Danube Institute által szervezett az Ukrajna után: Együtt marad-e az angloszféra és Európa? című április 5-i fórumnak. Az intézet vendégkutatóját még az esemény előtt kérdeztük világrendről, Oroszország, az Egyesült Államok és Kína viszonyáról, illetve vetélkedéséről. De Európa mozgásteréről és az amerikai–magyar kapcsolatokról is nyilatkozott lapunknak.

A következmények túlmutatnak a háborún

Az amerikai geopolitikai elemző úgy véli, a végkifejlettől függetlenül az ukrajnai háború már most jelentősen felgyorsította a világrend átalakulását egy, a hidegháborús időkhöz hasonló „Kelet és Nyugat” közötti megosztottsággá. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna a törésvonalává vált annak a globális befolyásért folyó küzdelemnek, amelyben az Egyesült Államok és szövetségesei, köztük a Brüsszel által vezetett transzatlanti blokk, valamint az Oroszországot, Kínát és néhány más középhatalmat, például Iránt is magában foglaló, a Nyugattal szemben álló eurázsiai geopolitikai blokk között zajlik.

Az ukrajnai háború mindkét blokk számára sokkal többről szól, mint Ukrajnáról. Mindegyikük úgy látja, hogy a konfliktus potenciálisan döntő lehet a másik relatív hatalmának aláásásában, miközben megerősíthetik sajátjukat. Ebben az összefüggésben a háború alakítja majd a jelenlegit követő világrendet. Ha az oroszok például képesek lesznek jelentős előrelépést elérni a tavasszal vagy nyáron várható offenzívájukban – ami jelenleg valószínűnek tűnik –, és valamilyen formában jelentős győzelmet aratnak Ukrajnában, az komolyan aláásná a transzatlanti blokk azon igényét, hogy képes legyen megvédeni a status quo biztonságát. Más hatalmak, például Kína, dönthet úgy, hogy saját részéről is explicit kihívást intéz a Nyugat ellen. Ez a forgatókönyv jelenleg különösen nagy aggodalomra ad okot Washingtonban

– mutatott rá Nathan Levine.

Még ha az ukrajnai háború továbbra is patthelyzetben marad, az elemző szerint az már önmagában is valószínűleg olyan elmozdulást fog eredményezni a világrendben, amely nem túl pozitív az Egyesült Államok és Európa számára. A konfliktus dimenziói ugyanis már most is jóval túlmutatnak a csatatéren.

Még a patthelyzet is feltárt néhány olyan tényt, amelyek nagyon károsak a Nyugat megítélésére a világ többi részének szemében. A valóság ugyanis az, hogy Oroszország, amely hivatalosan a világgazdaságnak csak mintegy két százalékát képviseli, jelenleg az Egyesült Államokat és Európát együttvéve sikeresen túlszárnyalja az Ukrajnában bevethető hadianyagok tekintetében – és annak a ténynek különösen nagy a jelentősége, hogy az Egyesült Államoknak és Európának eddig minden hangzatos retorika ellenére sem sikerült felpörgetniük a termelőképességüket válaszul. Mint ahogy az is rendkívül fontos, hogy a nyugati szankciók nagy része nem hátráltatta az orosz gazdaságot a várakozásoknak megfelelően. Ezek a tények együttesen máris komolyan megkérdőjelezték a Nyugat hatalmának legfontosabb alapját: anyagi gazdasági erejét

– fejtette ki Nathan Levine.

Meglátása szerint a világ többi része számára ma már meglehetősen hihetőnek tűnik, hogy a Nyugat a valóságban sokkal gyengébb, mint az általa kialakított imázs, míg egy olyan ország, mint Kína – ami jelenleg messze a világ legnagyobb ipari termelője – potenciálisan sokkal erősebb. „Ez garantálni látszik, hogy – hacsak az ukrajnai háború folyamata valahogyan drámai módon meg nem fordul – a világ ettől a ponttól kezdve egy lényegesen megosztottabb, többpólusú és instabilabb rend felé fog haladni, mivel a transzatlanti blokkot egyre inkább felbátorodó versenytársak kezdik újabb és újabb kihívások elé állítani” – tette hozzá az elemző.

Oroszország drámai döntést hozott

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi lehet Ukrajna jövője, illetve hol lesz Oroszország helye a nemzetközi rendben, a Danube Institute vendégkutatója kijelentette: Oroszország helye a nemzetközi rendben határozottan a „Kelet” (amely Kínát és Ázsia egyes részeit, a Közel-Keletet, illetve a globális Délt foglalja magába) lesz, nem pedig a Nyugat.

Maga Oroszország választotta ezt az utat, hiszen tudatosan »eurázsiai« nemzeti identitást és stratégiát fogadott el az elmúlt években, miközben elhatárolódott Európától és az USA vezette liberális rendtől. Ukrajna inváziója ennek a választásnak a csúcspontja, és ezt a döntést véglegesítette

– szögezte le Nathan Levine.

A 2017-ben elhunyt Zbigniew Brzezinski, aki 1977 és 1981 között Jimmy Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója volt, egykor szerette volna azt hinni, hogy 2025 után realitássá válhat egy „nagyobb Nyugat” létrejötte. Észszerűnek tartotta azt feltételezni, hogy a Nyugat és Oroszország között majd létrejön egy olyan együttműködés, amely idővel utóbbi EU- és NATO-tagságát eredményezheti, ha időközben Oroszország rálép a demokratikus átalakulás útjára.

Nathan Levine szerint lehetséges, hogy a hidegháború végét közvetlenül követő évtizedekben valóban megvolt a lehetőség egy ilyen elképzelés megvalósítására, de ez nem történt meg.

„Most azt mondanám, hogy ez lényegében teljesen lehetetlen. Az Egyesült Államok, a NATO és az EU természetesen soha nem fogja elfogadni Oroszországot – legalábbis egy moszkvai rendszerváltás nélkül. De ugyanilyen fontos, hogy jelenleg Oroszországban se látok vágyat egy effajta vízió beteljesítésére. Oroszország ugyanis úgy véli, hogy a jövő Ázsiában és egy többpólusú világrendben van, nem pedig a Nyugatban. Moszkva úgy látja, hogy Európa deindusztrializációja és önmegsemmisítése folyamatban van, az Egyesült Államok pedig mély, rendszerszintű kihívások egyre súlyosbodó sorával néz szembe. Talán van némi halvány esélye annak, hogy a távolabbi jövőben létrejöjjön egy Oroszországot is magában foglaló »nagyobb Nyugat«, de ha ez így is van, akkor valószínűnek tűnik, hogy csak Európa természetében bekövetkező alapvető változást követően – egy deamerikanizált, újranacionalizálttá váló Európa esetén – alakulhat ez ki, Kína egyidejű stagnálásával vagy hanyatlásával kombinálva” – vélekedett az amerikai geopolitikai elemző.

Lecserélnék az amerikait kínai világrendre

Az ukrajnai háború egyik következménye, hogy Oroszország szorosabb kapcsolatokra törekszik Kínával. Az amerikai geopolitikai érdekek már nem összeegyeztethetők a nemrég elhunyt Henry Kissinger-féle háromszög-diplomáciával? Mi most az amerikai érdek Oroszországgal és Kínával kapcsolatban? – kérdeztük a Danube Institute vendégkutatójától.

Nathan Levine válaszában kifejtette: az Egyesült Államoknak természetesen az az érdeke, hogy amennyire csak lehetséges, elválassza Oroszországot Kínától. Kína az Egyesült Államok legfőbb geopolitikai versenytársa, és minél közelebb kerül Oroszország Kínához, annál bonyolultabbá és nehezebbé válik Washington stratégiai képe, részben egyszerűen a földrajzi elhelyezkedés és Oroszország európai, illetve ázsiai jelenléte miatt.

Kissinger pontosan erre figyelmeztetett. De úgy tűnik, ezen a ponton már nem lehetséges, hogy az amerikai diplomácia elszakítsa Oroszországot Kínától, és Washington valóban feladta a próbálkozást. Ehelyett Washington Oroszországot és Kínát gyakorlatilag egyetlen szövetséges blokként kezeli. Nem ok nélkül, Oroszország és Kína érdekei ma már mélyen egybeesnek: mindketten úgy látják, hogy geopolitikai és kulturális szempontból egyaránt támadja őket az Egyesült Államok és a liberális nemzetközi rend. Mindketten egy többpólusú, azaz kevésbé amerikai világrend kialakulását kívánják ösztönözni. Bár Oroszország még mindig fenntartja a kínai hatalommal kapcsolatos aggodalmait – beleértve a közös, vitatott határt, mostanra már hajlandó egy többnyire amerikai dominanciájú világrendet egy kínai dominanciájú világrendre cserélni

– állapította meg az amerikai geopolitikai elemző.

Súlyos ára lehet a bizalom hiányának

Azt is megkérdeztük a Danube Institute vendégkutatójától, hogy mi a véleménye, lehet-e háború az Egyesült Államok és Kína között, vagy hogyan tud megférni egymás mellett a jövőben a két nagyhatalom, letéteményesei lehetnek-e partnerként egy új világrendnek, és ha igen, az milyen elveken alapulhat.

Nathan Levine szerint egy amerikai–kínai háború nagyon is reális lehetőség, bár nem elkerülhetetlen. Graham Allison amerikai politikatudós hasonlóan fogalmazott Háborúra ítélve – Megmenekülhet-e Amerika és Kína Thuküdidész csapdájából? című könyvében, amelyről tavaly novemberben közöltünk cikket. Allison azt írta: „Az Egyesült Államok és Kína közötti háború nem elkerülhetetlen, de lehetséges.”

A politikatudós hozzátette: az általa bemutatott forgatókönyvek is azt mutatják, hogy a Kína rohamos felemelkedése által okozott feszültség olyan feltételeket teremt, amelyekben véletlenszerű, egyébként következmény nélküli események is nagyszabású konfliktust válthatnak ki.

A jelenlegi tendenciák alapján egy katasztrofális háború az Egyesült Államok és Kína között az elkövetkező évtizedekben nem csak lehetséges, hanem sokkal valószínűbb, mint amennyire azt a legtöbben hajlandóak vagyunk beismerni

– állította Allison.

Nathan Levine ezzel kapcsolatban kifejtette, bár sem az Egyesült Államok, sem Kína nem kíván egy ilyen konfliktust, mindkét ország szinte egzisztenciális fenyegetést jelent a másikra nézve. Bármilyen lobbanáspont – például Tajvan miatt – konfliktushoz vezethet, függetlenül attól, hogy bármelyik fél valóban ezt akarja, vagy sem.

„Vajon a két nagyhatalom egyenlő partnerként »osztozhatna« egy új közös világrend felügyeletén? Nem, nem tudnának. Legalábbis akkor nem, ha mindkettő marad a jelenlegi formájában. Az amerikai–kínai feszültségeket tartós erők mozgatják, többek között anyagi, strukturális erők. Az Egyesült Államok fél egy olyan Kína felemelkedésétől, amely ténylegesen képes lenne katonailag szembeszállni vele, és valójában az USA geopolitikai stratégiája mindig is egyenesen azt tűzte ki fő céljául, hogy megakadályozza bármely ország vagy birodalom felemelkedését, amely kihívást jelenthetne gazdasági, technológiai, illetve katonai fölénye ellen, mint például a hidegháború idején. Eközben Kína mindig is hangsúlyozta a »megaláztatás évszázadának« történelmi tapasztalatát, amelynek során a technológiailag fejlettebb birodalmi hatalmak eltiporták és megosztották. Ezért rendkívül érzékenyen reagál arra a gondolatra, hogy az Egyesült Államok megpróbálja »visszatartani« a kínai fejlődést – ami így is van, és ezt halálos fenyegetésnek tekinti” – emelte ki a Danube Institute vendégkutatója.

Kitért arra is, hogy az amerikai–kínai konfliktus mélyen ideológiai jellegű is, és ezt a tényezőt sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Pekingben az a nézet uralkodik, hogy a nyugati liberalizmus, mint univerzalista filozófia, természeténél fogva keresztes hadjáratot folytat, mivel azt feltételezi, hogy az egész emberi civilizáció számára uralkodó normává kell válnia; továbbá, hogy az Egyesült Államok, mint a liberalizmus ideológiájának világszintű bajnoka, a liberális értékeket a világ minden szegletében el akarja terjeszteni, akár akarja ezt a világ, akár nem. Sőt, úgy gondolják, hogy az Egyesült Államok egyszerűen nem fogja eltűrni a nem liberális államok létezését, mivel a liberalizmus egyetemességre való igénye azt jelenti, hogy egy bárhol működő alternatív rendszer további létezése mindenhol veszélyezteti a liberalizmus legitimitását. Ezért a kínai vezetés nagyon is hisz abban, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben meg akarja dönteni a rendszerüket, színes forradalommal vagy más módszerekkel

– hívta fel a figyelmet Nathan Levine.

Emlékeztetett rá, Hszi Csin-ping kínai elnök arról beszélt, hogy a hivatalos kínai álláspont szerint a helyzetet „két ideológia egyre élesedő vetélkedése” jellemzi, amely „rendkívül heves” és „élet-halál kérdése”. Az amerikai geopolitikai elemző szerint Kína ezért nem bízik abban, hogy Washington valaha is békén hagyja őket, bármit is mondjon az utóbbi; Washington pedig egészen hasonló okokból nem bízhat Kínában.

„Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon, gyanítom, jelentős változásra lenne szükség abban, ahogyan az Egyesült Államok általában a világ ügyeihez viszonyul. Fel kellene adnia az egyetemes ideológiai vagy kulturális felsőbbrendűségre való igényt, és ehelyett olyan álláspontot kellene képviselnie, amely a nemzeti szuverenitás, a hagyományok és értékek sokféleségének elfogadhatósága, valamint a nemzeti kulturális integritáshoz való jog mellett száll síkra. Úgy gondolom, hogy Kína ezt sokkal elfogadhatóbb alapnak találná egyfajta közös megértéshez és ideológiai de-eszkalációhoz. Ahogyan számos más ország is. Nem tartom azonban valószínűnek, hogy ez megtörténik” – fogalmazott Nathan Levine.

Európa elvesztegette az időt

Kérdésünkre válaszolva arról is beszélt, hogy az ukrajnai háború és a geopolitikai mozgások, törésvonalak kialakulása hogyan befolyásolják Európa és az Amerikai Egyesült Államok egymáshoz való viszonyát: gyengülhet-e az amerikai befolyás, vagy inkább erősödhet; elindulhat-e Európa egy szuverén úton?

Az amerikai geopolitikai elemző egyértelműen úgy látja, hogy az ukrajnai háború nagymértékben megerősítette az amerikai befolyást Európában, legalábbis egyelőre. Az európai „stratégiai autonómiáról” szóló beszédek szinte elhaltak, mivel a háború által feltárt fenyegető biztonsági környezet Európa nagy részét erősen Amerika karjaiba szorította. Míg korábban Európa kacérkodott azzal a gondolattal, hogy bizonyos kérdésekben – például a Kínával szembeni politikával kapcsolatban – gyakrabban szakít az Egyesült Államokkal, addig mostanra Európa a transzatlanti kapcsolatok szorosabbá tétele érdekében nagyrészt mindenben az USA mellé állt.

Ez természetesen nagyon kényelmes Washington számára, de végső soron annak a következménye, hogy Európa hosszú évek óta nem vesz komolyan bizonyos realitásokat, többek között a megbízható és változatos energiaellátás biztosításának, az önvédelem biztosításának és az általános önellátás fejlesztésének szükségességét. Őszintén szólva Európa geopolitikai helyzete jelenleg meglehetősen kedvezőtlen

– jelentette ki Nathan Levine.

Az elemző szerint még egy valóban szuverén út kijelölésének megkezdése is jelentős erőfeszítéseket igényelne a gyors újraiparosítás és újrafelfegyverkezés, a kontinens önálló cselekvőképességének kiépítése érdekében. Szükség lenne továbbá biztonságos energiaforrásokra és rugalmasabb ellátási láncokra, valamint a határok biztosítására, hogy Európa stabil helyzetet teremtsen a fejlődéshez. A demográfiai válságot is viszonylag gyorsan meg kellene fordítani az elkövetkező években.

Talán a legfontosabb, jegyezte meg Nathan Levine, hogy az Európai Uniónak új hozzáállást kellene kialakítania, amelyben a nemzeti demokratikus szuverenitás, a koherens nemzeti identitás, sőt maga a nemzetállam eszméje sem lenne állandóan felforgatható és támadható az erőszakos megfelelés reménytelen törekvése során.

„A homályos »európai értékek« nem jelentenek elegendő alapot ahhoz, hogy Európa népei bátran közösen lépjenek fel függetlenségük, közös nyugati örökségük és életmódjuk védelmében. Talán ezt az új politikát lehetne »egység a sokféleségben« vagy valami hasonlóan megnyerő módon címkézni” – vélekedett az elemző.

Kérdésünkre válaszolva arról is beszélt: az Egyesült Államok legfőbb érdeke, hogy Európát a Kínával folytatott versenyben maga mellett tartsa.

Az Egyesült Államok és Európa együttesen fellépve gazdaságilag viszonylag könnyen túlsúlyba kerülhet Kínával szemben. Európa nélkül Amerika sokkal nehezebb helyzetben van. Amerikai emberként nehezebb őszintén megmondani, hogy mi az, ami igazán Európa érdeke. De valószínűleg mindenképpen valami olyasmit jelentene, mint az önmegújítás projektje, ahogy azt már kifejtettem

– mondta Nathan Levine, aki azonban úgy látja, hogy például az európai energiapolitika terén inkább pont ez ellen dolgoznak.

Magyarországra veszélyes példaként tekintenek

Utolsó kérdéseink a hektikusnak nevezhető amerikai–magyar kapcsolatokra irányultak: hogyan tudná a két fél javítani a viszonyát, illetve hogyan jellemezhető Magyarország helyzete, avagy jelentősége az Egyesült Államok geopolitikai térképén?

Nathan Levine szerint a magyaroknak meg kell érteniük, hogy az általa felvázolt „Kelet versus Nyugat” geopolitikai és ideológiai világkép kontextusában úgy tűnik, a jelenlegi washingtoni adminisztráció arra a következtetésre jutott: Magyarország a vonal rossz oldalán áll.

Ezt súlyosbítja mind Magyarország Kínával és Oroszországgal való összeköttetése, mind pedig az a hajlam, hogy a liberális értékek tekintetében hajlamos eltérni Amerika ideológiai vezetésétől. Ezért Washington, akárcsak Brüsszel, Magyarországot potenciálisan veszélyes példának tekinti, amelyet más országok is utánozhatnak. Washington tehát egyre inkább úgy tekint – és őszintén szólva, úgy is kezeli – Magyarországot, mint egy ellenséges blokk tagját, nem pedig mint barátot és szövetségest

– fogalmazott az amerikai geopolitikai elemző.

Sajnos a kapcsolatoknak ez a patthelyzete szerinte valószínűleg tovább fog romlani mindaddig, amíg az Egyesült Államokra nehezedő geopolitikai nyomás tovább növekszik. A helyzetet azonban jelentősen enyhítheti, ha idén novemberben egy új, a nemzeti szuverenitásnak jobban engedelmeskedő elnöki adminisztrációt választanak az Egyesült Államokban. Ugyanakkor Nathan Levine megjegyezte:

Nemrégiben hasonló témákban szintén a Danube Institute vendégkutatóját, Carlos Roa amerikai geopolitikai elemzőt kérdeztük. Ő úgy vélekedett, hogy az átalakuló világrendet egy bizonytalan hosszúságú átmeneti időszak – valószínűleg valahol öt és húsz év között – követi. Azt is hozzátette: bárhogy is lesz, a világ az Egyesült Államok által vezetett egypólusú rendből többpólusúvá válik, ahol számos hatalmi központ van, de senki sem képes egyértelmű dominanciát kialakítani.

Azt is mondta: Magyarországnak lehetősége van arra, hogy stratégiai elhelyezkedését és történelmi kötődéseit kihasználva erőteljes összekapcsolódási kezdeményezéseket alakítson ki. De arra figyelmeztetett, hogy Magyarország nem tud kinavigálni vagy elkerülni minden nagyhatalmi blokkolási folyamatot. Magyarország egy viszonylag kis ország, korlátozott erőforrásokkal, és kevesebb mint 10 millió lakossal, gazdasága pedig erősen kötődik az Európai Unióhoz. Ezért Magyarországnak óvatosnak kell lennie abban, hogyan használja fel korlátozott energiáit és erőforrásait a nemzetközi diplomáciában.

(Borítókép: Joe Biden amerikai elnök részt vesz a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott virtuális találkozón a Fehér Ház Roosevelt-termében Washingtonban 2021. november 15-én. Fotó: Alex Wong / Getty Images)