Index Vakbarát Hírportál

Amerikát is magával ránthatja az izraeli háború

2024. április 14., vasárnap 09:34

A hírszerzési jelentések már napok óta arra figyelmeztetnek, hogy Teherán megtorlásra készül Izrael ellen. A Biden-kormányzat, attól tartva, hogy az amerikai csapatok is célpontok lehetnek, a múlt héten több hajót és harci repülőgépet indított el a térségbe. Nemzetközi sajtószemlénkben megmutatjuk, miként reagáltak a nagyobb külföldi lapok Irán támadására.

Mint megírtuk, Izraelt szombaton, késő este támadás érte Irán részéről. Ez az első alkalom, hogy a két állam közt ilyen szintű közvetlen összecsapás történt a gázai konfliktus kirobbanása óta (Irán eddig többnyire csak közvetve, vagyis az általuk támogatott milíciákon keresztül támadta Izraelt). 

Azóta 

Az iráni támadás hírére a világ vezető lapjai is reagáltak.  A hat hónapja tartó gázai háború, valamint az Irán által támogatott libanoni és jemeni fegyveresek tűzharca után Washingtontól Kairóig vezetők és elemzőik arra figyelmeztettek, hogy egy Teheránból indított támadás, különösen egy közvetlenül Iránból Izrael ellen indított támadás még nagyobb pusztítást okozhat. A kormányzat számos vezető személyisége figyelmeztette Iránt az elmúlt napokban, hogy az Egyesült Államok „vasszigorral” támogatja Izrael biztonságát  − írta a The Washington Post.

Izraeli tisztviselők a The New York Timesnak azt mondták, hogy bármilyen iráni támadásra ellentámadással válaszolnának, ami további megtorlást válthat ki Irán részéről, és ezzel egy szélesebb, regionális háborúvá fajulhat a gázai konfliktus. Mint írták, 

még arra is van esély, hogy egy ilyen konfliktus magával rántsa az Egyesült Államokat,

bár Washington világossá tette, hogy semmi köze az Izrael által korábban végrehajtott damaszkuszi támadáshoz.

Elemzők szerint Irán ellenfelei, elsősorban az Egyesült Államok és Izrael, évtizedek óta kerülik az Irán elleni közvetlen katonai csapásokat, mivel nem kívánnak Teherán katonai apparátusával összeütközésbe kerülni. Ehelyett Izrael és Irán légi, tengeri, szárazföldi és kibertámadások révén árnyékháborút folytat, Izrael − bár nem ismerte el − katonai és nukleáris létesítményeket vett célba Iránon belül, és parancsnokokat és tudósokat ölt meg.

Ziad Daoudnak, a Bloomberg Economics feltörekvő piacokért felelős vezető közgazdásza arról nyilatkozott, hogy milyen gazdasági következményei lehetnek a támadásnak.

Irán úgy tervezte meg a megtorlást, hogy a lehető legszimbolikusabb legyen, de a lehető legkisebb kárt okozza. Önmagában ez nem mozgatja meg a piacokat. Azonban ha izraeli válaszreakciót vált ki, akkor nagyon veszélyes helyzetbe kerülünk. A következő lépés kulcsa az, hogy az Egyesült Államok képes lesz-e visszafogni az izraeli reakciót.

Nagy háború törhet ki a térségben

Egy nagy regionális háború kitörése is kilátásban van a Közel-Keleten vasárnap reggel, amikor Benjamin Netanjahu háborús kabinetjének össze kell ülnie, hogy döntsön Izrael válaszlépéséről az iráni drón- és rakétatámadásra − írja elemzésében a The Guardian

Netanjahu miniszterei az éjszaka megszavazták, hogy ezt a döntést a háborús kabinetre bízzák, amelynek tagjai Netanjahu, Yoav Gallant védelmi miniszter és Benny Gantz, Netanjahu ellenfele, aki a Hamász október 7-i támadása után csatlakozott a kormányhoz tárca nélküli miniszterként.

The Economist arról ír, hogy már hónapok óta folynak a találgatások arról, hogy a gázai háború regionális konfliktussá fokozódik-e. Április 13-án, késő este Irán több támadó drónt, majd rakétákat is kilőtt Izraelre. A támadás része a megtorlásnak egy izraeli légicsapásért, amely április 1-jén hét embert ölt meg, köztük egy magas rangú iráni tábornokot az ország damaszkuszi nagykövetségénél.  Ali Khamenei iráni legfelsőbb vezető azt mondta, hogy „a rosszindulatú cionista rezsim meg lesz büntetve”.

Kicsúszott a kontroll Amerika kezéből

Korábban a nap folyamán az iráni erők a Hormuzi-szorosban egy olyan hajót fogtak el, amely szerintük kapcsolatban állt Izraellel. A rakétacsapások és a drónhullám azonban sokkal komolyabb eszkalációt jelentenek. Évtizedes ellenségeskedés és háborús fenyegetések után ez az első alkalom, hogy Irán közvetlenül a saját területéről támadja Izraelt. Bár Izrael szinte biztosan képes kezelni a közvetlen fenyegetést, hatalmas kérdés, hogy milyen megtorlást fog végrehajtani, és hogy ez mekkora eséllyel rántja bele a régiót és Amerikát egy totális háborúba.

Irán Izrael elleni támadássorozata komoly emlékeztetője annak, hogy az Egyesült Államok képtelen volt enyhíteni a közel-keleti feszültségeket,és megfékezni a Gázai övezetben zajló konfliktust − mondta a Business Insidernek egy nemzetbiztonsági és külpolitikai szakértő.

Az a tény, hogy a Biden-kormányzat egyszerre fegyverzi fel Izraelt, és küld segélyt Gázába, azt mutatja a világnak, hogy a Biden-csapatnak nincs stratégiai kompetenciája. Már elvesztették az irányítást

− mondta a lapnak Sean McFate, a Syracuse Egyetem nemzetbiztonsági és külpolitikai tanszékének oktatója.

Ez az esemény Irán legnagyobb támadása a térségben a szaúdi olajfinomítók elleni 2019-es dróncsapások és az amerikai csapatoknak otthont adó iraki légi bázisok elleni 2020-as csapások óta, válaszul az iráni elit Kudsz Erők vezetője, Kaszem Szulejmáni amerikai dróncsapás általi meggyilkolására − közölte a Foreign Policy

Irán azonban úgy tűnik, hogy az Izrael elleni támadásra is jóval előre figyelmeztetett, így az izraeliek és szövetségeseik légvédelmének bőven volt idejük felkészülni, amit egyes regionális szakértők és amerikai tisztviselők úgy értelmeztek, mint a további eszkaláció kockázatának csökkentésére irányuló, kiszámított erőfeszítést. A csapásokat megelőző órákban mind Jordánia, mind Izrael lezárta légterét a kereskedelmi forgalom előtt, miközben amerikai tankerek amerikai vadászgépeket tankoltak fel, amelyek az Irak feletti égbolton tartózkodtak.

Az oroszoktól tanul az iráni hadsereg

Az Institute of the Study of War kimerítő elemzésében azt közölte, hogy az Izrael elleni jelenlegi iráni támadás struktúrája hasonló az Ukrajnát többször is célba vevő orosz csapásokhoz. Ezek az orosz támadások megpróbálták meghatározni a megfelelő módszereket a nyugati lég- és rakétavédelem kijátszásához. Oroszország ballisztikus és cirkálórakéták kombinációival, és iráni drónokkal kísérletezett Ukrajnában.

A drónok és rakéták Irán általi bevetése azt mutatja, hogy Irán hogyan tanul az oroszoktól, hogy egyre veszélyesebb és hatékonyabb csapássorozatokat dolgozzon ki Izrael ellen. Irán a Vörös-tengeri húszitámadásokat is felhasználta az iráni dróntaktikák finomítására, az amerikai haditengerészet légvédelmének tesztelésével.

A folyamatban lévő iráni támadások lehetőséget biztosítanak Iránnak a különböző csapássorozatok hatékonyságának értékelésére, hogy megértse, hogyan lehet hatékonyabban kikerülni és legyűrni az amerikai légi és tengeri védelmet.

(Borítókép: Joe Biden. Fotó: Samuel Corum / AFP)

Rovatok