Index Vakbarát Hírportál

Újabb adatok az iráni csapásról: Izrael 99 százalékban kivédte a támadást

2024. április 14., vasárnap 09:15

Izrael (külföldi segítséggel) szinte az összes drónt és rakétát lelőtte, amelyet Irán indított szombat éjjel – közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője. Mindeközben az is kiderült, hogy az amerikaiakon kívül több másik állam is segíthette még Izraelt a védekezésben.

Mint megírtuk, Izraelt szombaton, késő este támadás érte Irán részéről. Ez az első alkalom, hogy a két állam közt ilyen szintű közvetlen összecsapás történt a gázai konfliktus kirobbanása óta (Irán eddig többnyire csak közvetve, vagyis az általuk támogatott milíciákon keresztül támadta Izraelt). 

Azóta 

Újabb fejleménynek számít viszont, hogy az IDF szóvivője, Daniel Hagari azt is közölte, hogy

A TÖBB MINT 300 IRÁNI ESZKÖZ 99 SZÁZALÉKÁT MÉG A LEVEGŐBEN LELŐTTÉK.

„Ez egy nagyon jelentős stratégiai eredmény. Az iráni fenyegetés találkozott az IDF légi és technológiai fölényével, valamint egy erős harci koalícióval, amely együttesen elfogta a fenyegetések túlnyomó többségét” – közölte Hagari. 

A szóvivő azt mondta, hogy a drónok közül még az összeset Izrael határán kívül lőtték le.  Hozzátette, hogy ugyanez igaz a cirkálórakétákra is, amelyek zömét az izraeli légvédelem gépei lőtték le.

A tisztviselő szerint egyedül a ballisztikus rakéták hatoltak be Izrael területére, ezek közül néhány be is csapódott Izrael déli részén, a Nevatim légibázison (ez lehetett az a katonai támasz, ahol kisebb károkról számoltak be már korábban is). Daniel Hagari azt mondta, hogy a bázis infrastruktúrája  károkat szenvedett, de ettől függetlenül a szokásos módon működik a támaszpont. 

Daniel Hagari mindezt egy felvétellel is igazolta, amelyen látható, amint egy F–35-ös katonai gép a bevetésről visszatérve landol Nevatimban. 

„Irán azt hitte, hogy képes lesz megbénítani a bázist, és ezzel károsítani a légi képességeinket – de nem sikerült. A légierő gépei továbbra is fel- és leszállnak a bázisról, támadó és védelmi feladatokra indulnak, beleértve az Adir (F35) gépeket, amelyek most térnek vissza egy bázisvédelmi küldetésről, és hamarosan látni fogják őket leszállni” – kommentálta a szóvivő.

Nemcsak az Egyesült Államok, hanem mások is besegítettek

Arról már korábban is tudni lehetett, hogy az amerikai erők szerepet vállaltak az akció kivédésében. A frissebb információk szerint azonban több állam is segített a védekezésben.

Mint a The Times of Israel írta

A VÉDEKEZÉSBEN AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG ÉS JORDÁNIA IS SZEREPET VÁLLALT, SOK DRÓN LELÖVÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDTEK. 

Nem sokkal később pedig Daniel Hagari beszélt arról, hogy a franciák is részt vettek a védekezésben. „Franciaország nagyon jó technológiával rendelkezik, repülőgépekkel, radarokkal – és tudom, hogy hozzájárultak a légtér őrzéséhez”  mondta a szóvivő, hozzátéve: azzal kapcsolatban még nem rendelkezik pontos adatokkal, hogy a francia repülőgépek bármelyike lelőtt-e akár csak egy iráni rakétát is.  

BBC egyébként már korábban írt arról, hogy a brit légierő (RAF) jóváhagyást kapott arra, hogy Irak vagy Szíria területe fölött lelőjék az iráni drónokat. A brit védelmi tárca közölte, hogy több Typhoon gépük is járőrözik a két ország légterében (ugyanazokon a területeken, ahol már korábban is bevetették őket az Iszlám Állam elleni műveletekben). 

A RAF azóta közölte, hogy „szükség szerint segítenek a légitámadások kivédésében a Közel-Keleten, és deeszkalációra szólították fel a feleket. Grant Shapps védelmi miniszter pedig utóbb bejelentette, hogy újabb repülőket vezényeltek a régióba, beleértve vadászgépeket és utántöltő tankereket.

Rovatok