Index Vakbarát Hírportál

Borulnak a tervek a futurisztikus szaúdi projektben, a Neomban?

2024. április 16., kedd 06:39

Szédületes, a tervek szerint 1,5 ezer milliárd dollárt felemésztő építkezésbe fogott Szaúd-Arábia a jövő városával, a Line-nal. Minden jel szerint azonban tovább nyújtóztak a takarónál. Az idei költségvetést még mindig nem hagyták jóvá, így az első kijelölt határidőig, 2030-ig a tervezettnél sokkal kevesebben fognak az új gigavárosba költözni.

Másfél éve kezdődött minden idők legambiciózusabb projektjének életre keltése. Akkor még az volt az elképzelés, hogy a Line-ban egyszer majd Magyarország teljes népességének megfelelő ember él majd.

Az előzetes tervek szerint az évtized végéig már másfél millió szaúdi költözött volna be új otthonába, az álmokat azonban szertefoszlatta a rideg valóság. Most azzal számolnak, hogy 2030-ban ennek csak egyötöde, háromszázezren települnek Szaúd-Arábia északnyugati térségébe, a Vörös-tenger közelébe.

Rijád visszafogta ambiciózus és grandiózus tervét a sivatagi fejlesztésben, amellyel Mohamed bin Szalmán koronahercegnek az volt a célja, hogy diverzifikálja a jelenleg elsősorban az olajbevételektől függő ország gazdaságát – írta a Bloomberg.

Hasonló szándékkal alakul át az Egyesült Arab Emírségek gazdasága is.

A 170 kilométer hosszan elnyúló Line-t mindenképpen szakaszosan tervezték megépíteni. A tervek korlátozása után arra számítanak, hogy az évtized végéig ebből egy 2400 méteres település készül el, amely értelemszerűen az eredeti elgondolásnál kevesebb lakos befogadására lesz alkalmas.

A tervmódosítás után az egyik kivitelező máris megvált a telephelyen dolgozó alkalmazottai egy részétől.

A Neom és a királyság állami befektetési alapja, azaz a projekt tulajdonosa, illetve finanszírozója egyelőre nem szolgált hivatalos magyarázattal a változásokról.

Síközpont a sivatagban

A koronaherceg egyébként arra számított, hogy az 1500 milliárd dollárból, 545 ezer milliárd forintból (!) épülő Neom-projekt olyan látványosság lesz, amely egyfelől biztosabb alapokra helyezi Szaúd-Arábia gazdaságát, másrészt olyan technológiák tesztelésére szolgál, amelyek forradalmasíthatják a mindennapi életet.

Neom maga a projekt, a város neve a Line, a Vonal, amely közelében ipari negyedeket, kikötőket és turisztikai létesítményeket, köztük a Trojena síközpontot tervezik felépíteni, ahol – a sivatag tőszomszédságában – az Ázsiai Téli Játékokat fogják megrendezni 2029-ben.

Az általános célkitűzések nem változtak – állítják a helyzet ismerői.

Már az idén elkészül például a Neom egyik projektje. Az év végéig befejezik a luxusszínvonalú nyaralóhelyet, a Szindalahot a Vörös-tenger egyik szigetén.

Az Aquellum egy föld alatti város lesz.

A Trejam viszont a „mennyekben” lebeg. A luxusszálloda padlója részben áttetsző üvegből készül.

A luxusról tehát nem mondtak le, csak az ütemezés módosul.

A végleges tervek egy vagyont emésztettek fel

A 2030-as első határidő egyes elemei késve fognak elkészülni, és hosszabb időre van szükség a „gyárak felépítésére”, hogy megfelelő képzettségű szakembereket alkalmazzanak – mondta még decemberben a szaúdi pénzügyminiszter.

Korábban abban reménykedtek, hogy a Line már idén fogadhatja első lakóit.

A Neom sikere ugyanakkor az, hogy 8 milliárd dollárért elkészült a részletes terv, amely a többi között nap- és szélerőművek építését is előirányozza.

Tavalyelőtt bin Szalmán koronaherceg még 1200 milliárd riálra, 320 milliárd dollárra becsülte a Neom első szakaszának befejezését. Ennek felét a tényleges uralkodó vezette befektetési alaptól várják, viszont a költségvetés idei részére még nem kaptak áldást.

A Neom-projekt teljes befejezését 2050-re tervezték.

(Borítókép: A NEOM bemutatja a THE LINE projektet a Dongdaemun Design Plaza (DDP) kiállítási csarnokában, Szöulban, Dél-Koreában, 2023. július 26-án. Fotó: Chris Jung / NurPhoto / Getty Images Hungary)

Rovatok