Index Vakbarát Hírportál

Szembeszálltak a húszik az amerikai légierővel, egymás után semmisítik meg a drónokat

2024. április 29., hétfő 14:19

November óta a harmadik amerikai MQ–9 Reaper drón zuhant le pénteken Jemenben vagy annak közelében, egyenként mintegy 30 millió dollár értékben. A Jemen felett és a partoknál repülő drónokkal az amerikai hadsereg a kereskedelmi és katonai hajókat igyekszik megvédeni a húszik folyamatos támadásaival szemben.

Lezuhant az amerikai légierő egyik MQ–9-es drónja Jemenben péntek kora reggel – írja a CBS News egy amerikai katonai tisztviselőre hivatkozva. A forrás később hozzátette, hogy az eszköz a partoknál csapódott a földbe. Az incidens kivizsgálása folyamatban van, sérültekről nem érkezett jelentés.

Pénteken az Irán által támogatott húszi lázadók vállalták a felelősséget a drón lelövéséért. A CBS szerint a húszik november óta két másik MQ–9-est is lelőttek – mindkettőt Jemen partjainál –, az elsőt november elején, majd egy másikat februárban.

A Kongresszusi Kutatószolgálat szerint minden egyes drón nagyjából 30 millió dollárba kerül. A Jemen felett és a partoknál repülő drónok részei az amerikai hadsereg azon erőfeszítéseinek, hogy segítsenek megvédeni a kereskedelmi és katonai hajókat a húszik folyamatos támadásaival szemben.

Az Izrael és a Hamász közötti háború kitörése óta a lázadók több mint száz kereskedelmi vagy katonai hajót támadtak vagy fenyegettek meg a Vörös-tengeren vagy az Ádeni-öbölben. A húszik azt állítják, hogy támadásaikkal Izrael Hamász elleni háborúja és az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás ellen tiltakoznak, de amerikai tisztviselők szerint a csoport által célba vett hajók közül soknak nincs köze Izraelhez.

Ellenintézkedésként az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság más országok támogatásával négy közös légicsapást hajtott végre a csoport jemeni képességeinek megsemmisítésére.

Emellett az amerikai hadsereg rendszeresen hajt végre önvédelmi csapásokat a lázadók rakétái és drónjai ellen, amikor úgy látja, hogy azok támadásra készülnek.

Az Egyesült Államok emellett több mint 20 partnerországgal közösen elindított egy védekező tengeri, Prosperity Guardian-hadműveletnek nevezett akciót, amelynek célja a kereskedelmi hajók védelme a húszi támadásoktól.

Eddig csak egy húszi támadás követelt halálos áldozatokat. A libériai tulajdonban lévő True Confidence kereskedelmi hajó elleni márciusi támadásban a legénység két tagja vesztette életét.

A támadások üteme az elmúlt hetekben lelassult, de még mindig folytatódnak, többek között csütörtökön, amikor a lázadók egy hajó elleni ballisztikus rakétát lőttek ki az Ádeni-öbölben. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága közleményben tájékoztatott, hogy a támadásnak nem voltak sérültjei, valamint komoly károk sem keletkeztek.

Sabrina Singh, a Pentagon helyettes sajtótitkára a hónap elején azt mondta, hogy az Egyesült Államok „természetesen továbbra is mindent megtesz a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben áthaladó kereskedelmi hajózás védelme érdekében, és természetesen mindent megteszünk, amire szükségünk van erőink védelme érdekében is”.

Rovatok