Index Vakbarát Hírportál

Kiszivárogtak a védelmi minisztérium tervei, visszaállítanák a sorkatonaságot Németországban

2024. május 12., vasárnap 09:36

Németország minden 18 éves számára bevezetheti a sorkötelezettséget a védelmi minisztérium kiszivárgott tervei alapján. Férfiakat és nőket egyaránt be lehetne hívni, hogy növeljék a fegyveres erők létszámát. Másik két forgatókönyvről is tárgyalnak, amelyek kevésbé agresszív toborzást tennének lehetővé. Németországban legalább húszezer katonára lenne szükség, emellett az elöregedés ellen is fel kívánnak lépni. A német kormány, közte Olaf Scholz német kancellárral nem támogatja Boris Pistorius védelmi miniszter irányát.

Németország azt fontolgatja, hogy minden 18 feletti férfi és nő számára bevezeti a sorkötelezettséget, mivel az orosz katonai agresszióval szemben növelni kívánja csapatainak létszámát – írja a The Telegraph.

A berlini katonai szakértők a német médiában kiszivárgott tervek alapján három lehetőség megvitatásának végső fázisában vannak, amelyek közül kettő a sorkötelezettség egy formáját foglalja magában. Boris Pistorius német védelmi miniszter eredetileg júniusra tervezte a hivatalos tervek nyilvánosságra hozatalát. 

A három forgatókönyv 

Az egyik lehetőség szerint Németország visszaállítaná a 2011-ben felfüggesztett, a 18. életévük betöltését követően a fiatal férfiakra kötelező katonai évet, amelyet a nők esetében is alkalmazna. Ehhez a német alkotmány módosítására lenne szükség, de a minisztériumban úgy látják, hogy a legvalószínűbb, hogy megkapja a társadalmi jóváhagyást.

Egy másik lehetőség csak a 18 éves férfiakra vonatkozna, de nem mindenkit választanának ki. A kiszivárgott részletek szerint egy online űrlapot kellene kitölteniük, és ezután lehetne őket kiválasztani a szolgálatra. A védelmi minisztérium ezt „erős jelzésnek” tekinti mind a szövetségesek, mind a riválisok felé. 

A harmadik lehetőség elkerülné a kötelező szolgálatot, ehelyett a jelenlegi rendszer „optimalizálására” összpontosítana proaktívabb toborzási kampányokkal. Pistorious azonban ellenzi ezt az utat, ezen a héten washingtoni útja során kijelentette: „Meggyőződésem, hogy Németországnak szüksége van a sorkötelezettség egy formájára.”

Legalább húszezer katonára lenne szükség

Boris Pistorius német védelmi miniszter, aki a felmérések szerint az ország egyik legnépszerűbb politikusa, korábban „hibának” nevezte a sorkötelezettség felfüggesztéséről szóló döntést. A sorkötelezettség esetleges újbóli bevezetésére azért kerül sor, mert Németország elöregedő társadalma miatt a nyugdíjba vonuló katonák száma meghaladja a helyükre jelentkező újoncok számát.

Németország célul tűzte ki, hogy a fegyveres erők létszámát a jelenlegi mintegy 180 ezerről több mint 200 ezerre növeli.

A védelmi minisztériumban szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy ez a cél teljesíthető-e a sorkatonaság valamilyen formája nélkül. A miniszter törekvése várhatóan jelentős ellenállásba ütközik a német kormányon belül.

A kormány nem támogatja a védelmi miniszter tervét

Olaf Scholz német kancellár már korábban kifejezte, hogy ellenzi ezt a lépést, és a kisebbik koalíciós partnerek, a Szabad Demokraták és a Zöldek miniszterei is jelezték, hogy nem értenek egyet az irányvonallal.

A sorkötelezettség újbóli bevezetésének gondolata azonban egyre nagyobb lendületet kap.

A héten tartott pártkonferenciáján a Kereszténydemokrata Unió (CDU), Németország legnagyobb ellenzéki pártja, megváltoztatta álláspontját, és megszavazta a „sorkötelezettség fokozatos visszaállítását” támogató indítványt. A német védelmi miniszter jelezte, hogy nyitott a pártok közötti együttműködésre, és kijelentette: örül, hogy a CDU hasonló úton jár, mint amin ő is dolgozik.

(Borítókép: Katonák éleslövészeti gyakorlaton 2024. február 28-án Weidenben, Németországban. Fotó: Leonhard Simon / Getty Images)

Rovatok