Index Vakbarát Hírportál

A szlovák belügyminiszter szerint a testőrök mentették meg Robert Fico életét

2024. május 18., szombat 08:09

Szlovákia belügyminisztere, Matus Sutaj-Estok elmondta, hogy a testőrség kifogástalan munkát végzett a Robert Fico elleni merénylet idején, és tulajdonképpen ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét. Arról is beszélt, hogy a közjogi méltóságok biztonságát meg kell erősíteni, és az ellenük szóló fenyegetéseket komolyan kell venni. Egyúttal azt is közölte, hogy nem mond le posztjáról, hiába követelik tőle az emberek.

Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter a TA3-nak adott egy interjút a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban, ahol többek között arról beszélt, hogy a testőrök nem hibáztak a helyszínen, viszont a legmagasabb közjogi méltóságok védelmét a XXI. századi normáknak megfelelő minőségűre kell fejleszteni, „nem lehet minden pénzkérdés”. 

A Paraméter szemléje szerint a miniszter elmondta, hogy a támadás egyértelműen politikai jellegű volt – ez kiderült a támadó szavaiból –, viszont ennél mélyebbre nem mehet, hiszen a vizsgálat még folyik, ő pedig ezekbe nem avatkozhat bele közvetlenül. Azt is hozzátette, hogy a közösségi médiában folyamatosak a fenyegetőzések, ezeket a rendőrség vizsgálja.

Ha valaki azt mondja, hogy a támadónak be kellett volna teljesítenie a tervét, az nem vicc

– tette hozzá Matus Sutaj Estok.

Elmondta, hogy továbbra is így lépnek fel a dezinformátorokkal, a közjogi méltóságokkal és újságírókkal fenyegetőzőkkel szemben. Kiemelte, hogy a közjogi méltóságok lakhelyének biztosítására is nagyobb figyelmet fordítanak majd, hiszen „vannak dolgok, amiket be kell szerezni, és pont” – fogalmazott. Kitért arra is, hogy a testőrök nemhogy hibáztak volna, egyenesen ők mentették meg a miniszterelnök életét. 

Nem értem, hogy képesek holmi világbajnok fotelhuszárok értékelni a testőrök munkáját

– vélekedett, miközben nyomatékosította, hogy a testőrök a lehető legmagasabb minőségben végezték a munkájukat.

Nem mond le

Bár több belső vizsgálat is indult a testőrök munkája és a rendőrségről kiszivárgott videó miatt, Estok mégis kijelentette, hogy „az összes szerv azt tette, amit tennie kellett. 

Nem gondolom azt, hogy bármiben is hibáztunk volna

– jelentette ki a szlovák belügyminiszter, aki nem lát okot arra, hogy lemondjon posztjáról, ebben a gondolatában osztozik Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes is. Ahogy Pavel Krejcí, a közjogi méltóságok védelméért felelős hivatal igazgatója is maradhat a posztján, legalábbis a Napunk értesülései szerint. 

Közben Robert Fico miniszterelnök még mindig élet és halál között lebeg a besztercebányai kórházban, ahol már több életmentő műtéten is át kellett esnie a hasát ért lövés következtében.

Rovatok