Szerda délelőtt két uniós tagállam és egy skandináv ország jelezte, hogy május 28-án elismeri a Palesztin Államot. Norvégia, Írország és Spanyolország szerint erre a közel-keleti regionális béke megteremtése érdekében lenne szükség. Izrael válaszul visszahívta Norvégiából és Írországból nagyköveteit. Meglepetésre – bár korábban szó volt róla – Belgium mégsem csatlakozott szerdán az elismerést bejelentő országok sorához.
Jonas Gahr Store norvég miniszterelnök szerint a palesztin népnek „alapvető, független joga van az önrendelkezéshez”, az izraelieknek és a palesztinoknak „joguk van békében élni saját államukban, kétállami megoldás nélkül pedig nem lesz béke a Közel-Keleten. Nem lehet kétállami megoldás Palesztin Állam nélkül.
Később az ír külügyminiszter, majd Pedro Sánchez spanyol kormányfő is megerősítette, hogy május 28-án elismeri Palesztina államot.
Bár szakértők egyértelműen erőtlen próbálkozásnak tartják a deklarációkat, azoknak kettős célja van. Egyfelől mielőbb lezárni a konfliktust, másfelől pedig felhívni a figyelmet a Gázai-övezetben kialakult humanitárius katasztrófára. Ugyanakkor van egy olyan olvasata is, hogy a három uniós tagállam közös lépése talán elgondolkodtatja azokat az uniós tagokat, akik még nem tették meg, hogy hasonló diplomáciai lépésre szánják el magukat.
Tárik Meszár, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központja és a Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az Index kérdésére, hogy Izrael nem fogadja el és nem ismeri el a Palesztin Államot, ahogyan nem ezt a megoldást támogatja az Egyesült Államok és Nagy-Britannia sem, mert azt állítják, hogy az izraelieknek és a palesztinoknak maguknak kell megegyezni a megállapodásban. Minden ettől eltérő kísérletet a Hamásznak tett gesztusként értékelnek.
A szakértő arra is utalt, hogy a meghatározó arab államok is azt mondják, ha a Nyugat elismeri az önálló Palesztin Államot, akkor a háború után készek részt venni Gáza újjáépítésében és a rendfenntartásban. Tárik Meszár szerint a kulcskérdés a kétállami megoldás lenne, de a megvalósítást számos probléma akadályozza. Ilyen a palesztin belviszály, valamint a tény, hogy komoly politikai tényező nem akar a Hamásszal tárgyalni.
Előbbi rendezésére pedig az elmúlt hetekben történt kísérlet, amikor megint aktivizálódott a kínai–közel-keleti diplomácia. Ennek nyomán hívták meg Pekingbe és próbálták összebékíteni a palesztinokat képviselő két ellenséges szervezetet, a Fatahot és a Hamászt.
Az Index kérdésére Csepregi Zsolt Izrael-szakértő azt válaszolta, hogy rövid távon nem hoz érdemi változást az izraeli belpolitikában. Hosszabb távon azonban már nem ilyen egyértelmű a helyzet, ugyanis az erősödő nemzetközi diplomáciai nyomás előbb-utóbb lépésre kényszeríti Izraelt. Nemcsak a spanyol, ír és norvég elismerés, hanem az a tény is, hogy múlt héten a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze elfogatóparancsot kért Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és Jahja esz-Szinvár, a Hamász gázai vezetője ellen háborús bűnök miatt.
Az ENSZ közgyűlése nemrégiben megszavazta azt az arab–palesztin határozattervezetet, amely új jogokat biztosít a palesztinoknak a világszervezetben. A határozattervezetre kilenc ország nemmel szavazott, köztük Magyarország, Izrael, az Egyesült Államok és Csehország is. A nagy igenlő szavazatarány pedig egyértelművé teszi, hogy a tagországok támogatják a palesztinok törekvését, hogy egyszer elnyerjék a teljes jogú ENSZ-tagságot, ami elvezethet államiságukhoz is. Az elfogadott határozat nem adja meg a teljes jogú tagságot a palesztinoknak, csak azt ismeri el, hogy jogosultak ezt megkapni.
Csepregi Zsolt utalt arra is, hogy Izraelben komolyan figyelnek arra, hogy az őket támogató vezető nyugati hatalmak, például az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, vagy éppen Németország miként viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Ha a mostani elismeréssel a három állam követ dobott a vízbe, hogy a többi nyugati ország gondolkodjon el, és csatlakozva az elismerések sorához, üzenjen Izraelnek, akkor az már egy komoly ügy.
A szakértő szerint ha az említett nagyobb nyugati országokban társadalmi vita alakulna ki arról, hogy elismerik Palesztinát, az már kényszerhelyzetbe hozhatná az izraeli vezetést. Különösen ha mondjuk az Egyesült Államokban változik a közhangulat, mert akkor az egyetemeken tüntetők muníciót kapnak, és mondhatnák: „lám-lám, mégis van értelme nyomást gyakorolni a politikai elitre, lehet befolyásolni a kormányzati politikát az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatban”.
Magyarország ugyan támogatja a kétállami megoldást, de egyszer sem szólította fel Izraelt, hogy tegyen is valamit ezzel kapcsolatban. Tehát Budapest visszafogott, egyértelműen Izrael-barát külpolitikát folytat, hasonlóan például Prágához.
Magyarország 1988-ban azt ismerte el, hogy a Palesztin Hatóság legyen a palesztinok hivatalos képviselője.
Izraelnek idővel valamit lépnie kell, mert az már most is látszik, hogy a rendezés halogatása egyre károsabb. Három lehetséges forgatókönyv létezik.
Netanjahu elképzelése a „kívülről befelé” terv megvalósítása volt. Az arab országok sorával akarta rendezni viszonyát, és hogy ismerjék el a Zsidó Államot. Egyiptom és Jordánia után ezt szolgálták a 2020-ban aláírt Ábrahám Megállapodások további arab országokkal. Szaúd-Arábiával is majdnem sikerült megegyezni. A szaúdi kezdeményezésű arab béketerv alapján rendezte volna Rijád a viszonyát Izraellel, de ennek feltétele volt a Palesztin Állam megteremtése.
Netanjahu ezt így nem fogadta el, ő ahhoz ragaszkodott, hogy előbb az arab államok kössenek békét Izraellel, utána jöhet a palesztin államiság. A palesztinok viszont keményen tiltakoztak, hiszen ha Izrael egyszer kibékül arab ellenfeleivel, akkor utána semmiféle külső nyomás nem nehezedik rá, hogy megteremtse a Palesztin Államot, tehát a végtelenségig el lehet odázni.
A másik elképzelés – amit a politikai centrum és az izraeli baloldal támogat – azt mondja, kétállami megoldás szükséges, párhuzamosan az arab országokkal tervezett békefolyamattal, és békekötés a palesztinokkal. Ciszjordániában és a Gázai övezetben jöhet létre egy demilitarizált palesztin állam.
A harmadik felfogást a jelenlegi kormánykoalícióban is ott ülő szélsőjobboldali pártok fogalmazták meg. Ők hallani sem akarnak önálló palesztin államról, sőt ők annektálnák Ciszjordánia bizonyos területeit, a Gázai-övezet egyes részeit pedig ismét izraeli ellenőrzés alá vonnák.
Csepregi Zsolt szerint ez a három elképzelés indokolja, miért nem foglalt állást Benjamin Netanjahu az elmúlt hónapokban a palesztin rendezés kérdésében. Ha a jobboldali tervet teszi magáévá, akkor az izraeli baloldal és a nemzetközi közvélemény kereszttüzében találja magát. Viszont ha gesztust tenne az izraeli középnek és a baloldalnak, akkor a tőle jobbra álló koalíciós partnerei lépnének ki a kabinetből, és ezzel megbuktatnák a Netanjahu-kormányt.
„A halogatás és a nem döntés egészen mostanáig ment. A mai elismerések bejelentésével azonban Netanjahut olyan nyomás alá helyezték, amelyet már nem hagyhat figyelmen kívül, és lépnie kell a palesztin kérdés lezárásával kapcsolatban” – fejezte be értékelését az Izrael-szakértő.
(Borítókép: Menekültek várnak ételosztásra Rafahban 2024. május 19-én. Fotó: Hani Alshaer / Anadolu / Getty Images)