Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődik a NATO legnagyobb tengeri hadgyakorlata

2024. június 7., péntek 17:55

Tizenkilenc NATO-szövetséges, több mint 50 hajó és 85 repülőgép, valamint közel 9000 fős személyzet tart hadgyakorlatot a Balti-tengeren idén június 7–20. között, a Baltic Operations 2024 névre keresztelt, a védelmi szövetség kiemelkedőnek számító nagy tengeri hadgyakorlatának keretében. A térségre jelentős figyelem összpontosul már 2023 óta, azonban egy nemrég megjelent, majd eltűnt orosz dokumentum még inkább aktualizálja a műveletet.

Pénteken megkezdődik a Baltic Operations 2024 (BALTOPS 2024), a NATO első számú, nagy tengeri hadgyakorlata a balti térségben, amelyre idén június 7–20. között kerül sor – írja honlapján a Szövetséges Légierő Parancsnoksága.

A BALTOPS az Amerikai Egyesült Államok Európai Haditengerészeti Erőinek parancsnoka által 1971 óta évente megrendezett és támogatott hadgyakorlat a Balti-tengeren és az azt körülvevő régiókban. A gyakorlat 2024-ben már az 53. alkalommal kerül megrendezésre, folyamatosan alkalmazkodva a jelenlegi és jövőbeli dinamikus biztonsági környezethez, és demonstrálva a NATO szilárd elkötelezettségét a regionális béke és biztonság mellett.

A műveletben tizenkilenc NATO-szövetséges, több mint 50 hajó, több mint 85 repülőgép és mintegy 9000 főnyi személyzet vesz részt.

Négy kétéltű hadműveleti csoport és többnemzeti hadműveleti egység részvételével ez lesz a Balti-tengeren a kétéltű és az aknaelhárító erők legnagyobb összevont NATO-koalíciója. 

Emellett idén az Egyesült Államok Indo-csendes-óceáni Parancsnokságához rendelt haditengerészeti eszközök is részt vesznek a gyakorlaton – a közelmúlt történetében először fordul elő, hogy egy csendes-óceáni hadszíntérhez kötődő eszköz megjelenik az Egyesült Államok haditengerészetének európai műveleti területén.

A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a tengeri és a légierők együtt gyakorolják az orvosi evakuálást, a közös személyi mentést, a légvédelmet, a tengeri elzáró műveleteket, a tengeralattjárók elleni harcot és az aknaelhárítást. Emellett kétéltű műveleteket végeznek, hogy erősítsék kollektív képességeiket, valamint fokozzák a NATO-szövetségesek és partnerek közötti kohéziót.

A BALTOPS 24 a NATO-szövetségesek dinamikus biztonsági környezetben való mozgékonyságának demonstrációja a több területet érintő műveletek gyakorlásán keresztül a stabil balti térség fenntartása érdekében. A balti-tengeri biztonság ilyen integrált megközelítése határozott üzenetet küld a potenciális ellenfeleknek, visszatartja az agressziót, fokozza a stabilitást, és biztosítja a NATO-országok és lakosságuk biztonságát

– mondta Johnny Stringer légimarsall, a németországi Ramsteinben működő NATO Szövetséges Légierő Parancsnokság parancsnokhelyettese.

A NATO-szövetségesek rendszeresen együttműködnek a BALTOPS 24-hez hasonló gyakorlatokon, fokozva a szükséges mozgékonyságot az összetartó csapatként való működéshez, hogy egy dinamikus biztonsági környezetben megfelelő kollektív elrettentő és védelmi pozíciót biztosítsanak – áll a közleményben. A cél a hetedik évtizedében járó NATO-szövetség egységének bizonyítása, amely továbbra is ugyanolyan erős és releváns, mint valaha – tették hozzá. (A litvániai Klaipédában már korábban is lefotózták a gyülekező hadihajókat.)

A művelet aktualitását mutatja, hogy – ahogyan arról az Index is beszámolt – Svédország, Finnország és Litvánia májusban aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egy, az orosz védelmi minisztérium honlapján megjelent tervezet szerint Oroszország a Balti-tengeren kívánja kiterjeszteni területeit. A dokumentum szerint a Kreml a Finn-öbölben található és Kalinyingrád körüli területeket nyilvánítana belvizekké. Nem sokkal később Oroszország törölte a NATO-tagországok körében aggodalmat keltő, a balti-tengeri határ megváltoztatására vonatkozó javaslattervezetet az internetről.

A NATO fokozott figyelmet fordít a Balti-tengerre

2023 óta a NATO és szövetségesei fokozzák a járőrözést a Balti-tengeren a térség tenger alatti infrastruktúrájában bekövetkezett károkat követően, beleértve a tengeri járőrrepülőgépekkel vagy a NATO AWACS repülőgépeivel végzett további megfigyelő és felderítő repüléseket is.

Az Összhaderőnemi Expedíciós Erők (Joint Expeditionary Force, JEF) júniusban egy hónapig tartó katonai védelmi tevékenységsorozatba kezdtek, amelynek során több tengeri és légi egység is hozzájárul a létfontosságú tenger alatti infrastruktúra biztonságához Észak-Európában. Az Egyesült Királyság által vezetett, Nordic Warden névre keresztelt műveletben a részt vevő nemzetek hajói, repülőgépei és katonái az Atlanti-óceán északi részétől a Balti-tengerig számos területen tevékenykednek, figyelemmel kísérik a hajózási tevékenységet fontos tenger alatti energia- és kommunikációs útvonalak közelében, és koordinálják a környezetükben zajló szokatlan vagy gyanús tevékenységek észlelését és megakadályozását. 

Repülős taktikai hadgyakorlatot is tartanak a Top Gun mintájára 

Kilenc NATO-szövetséges ország több mint 30 vadászrepülőgépe és több mint 60 vadászpilótája vett részt 2024. június 6-án Németország délnyugati része felett az első alkalommal megrendezett Ramstein 1v1 vadászversenyen.

A taktikai hadgyakorlatot az amerikai haditengerészet Top Gun 1v1 rendezvénye alapján hívták életre. A gyakorlaton a pilóták barátságos versenyen mérik össze tudásukat a vadászgépek alapvető manőverezési képességeinek csiszolása érdekében.

 „A Ramstein 1v1 esemény, amelyet az Egyesült Államok Európai Légiereje szervezett és hajtott végre a NATO Szövetséges Légierő Parancsnokság támogatásával, kiemelkedő volt” – mondta Johnny Stringer légimarsall, a Szövetséges Légierő Parancsnokság parancsnokhelyettese. „A NATO légiereje által biztosított erő elrettent az agressziótól, valamint garantálja Európa és az Észak-Atlanti-óceán biztonságát” – tette hozzá a légimarsall.

Az orosz–ukrán háború fejleményeit pénteken is percről percre követjük ebben a cikkünkben.

Rovatok